Egy szakértő szerint az Európai Parlament egyfajta aréna a marokkói politika számára. Ha már nem működnek a diplomáciai megoldások, jön a vesztegetés. De ugyanez elmondható Katar esetében is; a katari vezetés személyre szabott ajándékokkal „kedveskedik” az arab vendégszeretet jegyében.
Azért hozták létre a külföldi befolyásszerzést vizsgáló parlamenti különbizottságot (INGE) 2021-ben, hogy az Európai Parlament átfogóbb képet kapjon elsősorban az orosz és kínai törekvésekről. Az egyéves mandátum letelte után úgy döntöttek, hogy mivel nem sikerült feltárni a terület minden mélységét, újabb egy évvel kiterjesztik a testület mandátumát (INGE2). A második év második felére aztán az EU nyakába szakadt a Katar-gate-botrány, amelyet nyugodtan hívhatunk Katar- és Marokkó-gate-nek. Ha mindez nem lenne elég, az elmúlt egy-két év terméke a Pegazus-botrány, amely sok elemében találkozik a külföldi befolyásszerzési kísérletekkel és a demokratikus folyamatok befolyásolásával. A megfigyelési ügyet azonban már nem erre a bizottságra testálták, külön vizsgálóbizottságot hoztak létre az ügy megismerésére. Pár napja három parlamenti testület, a már említett INGE-bizottság mellett az Arab-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség, valamint a Magreb-országokkal és az Arab Magreb Unióval, köztük az EU Marokkóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagjai igyekeztek megérteni, mi történik velük. Árulkodó, hogy a legutóbb említett testület elnöke nem tudott jelen lenni, mert a Katar-gate-ügy miatt az ügyészség mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A képviselőket most szakértők tájékoztatták.
Ehhez kapcsolódóan: Új alelnök, korrupcióellenes csomag az EP-ben, miközben az egyik gyanúsított kitálalt
Marokkótól Katarig: módszerek és motivációk
Irene Fernandez Molina, aki az Exeteri Egyetemen oktat nemzetközi kapcsolatokat, azt mondta, hogy körülbelül 15 évvel ezelőtt nőtt meg a marokkói aktivitás az EU felé, majd 2010-ben ők is felállítottak egy saját bizottságot, amely az uniós kapcsolatokkal foglalkozik. Az Európai Parlament is egyre behatóbban érdeklődött a marokkói ügyekről, különösen az emberi jogi helyzettel, illetve a nyugat-szaharai konfliktussal összefüggésben. (Marokkó 1979-ben szállta meg ezt a területet, amely korábban kikiáltotta a függetlenségét. Nyugat-Szahara spanyol gyarmat volt, a spanyolok, miután lemondta róla, eredetileg Mauritánia és Marokkó között akarták felosztani. A marokkói vezetés hallani sem akar a régió függetlenségéről, amelyért a nyugat-szaharai Polisario Front jelenleg is fegyveres harcot folytat a marokkói hadsereg ellen, Algéria támogatásával.)
A folyamatot ismertetve Irene Fernandez Molina elmondta, hogy az Európai Parlament 2010 novemberében elfogadott egy Marokkóval kapcsolatos nyilatkozatot, egy évvel később pedig az EU–Marokkó halászati jegyzőkönyv került napirendre – ezt azonban a képviselők elutasították. Ezt követően erősödött fel a marokkói befolyásolási tevékenység, ahogy a szakértő fogalmazott: „Az Európai Parlament egyfajta aréna volt a marokkói politikusok számára.”
A halászati jegyzőkönyvnek kiemelkedő szerepe van a kapcsolatokban, de csak évekkel később sikerült tető alá hozni. Az EU és Marokkó között megkötött, jelenleg is érvényben lévő halászati partnerségi megállapodás 2019. július 18-án lépett hatályba. Négyéves időtartamra szólt, de hallgatólagosan megújítják.
Ez a halászati megállapodás összesen 128 uniós hajó számára teszi lehetővé Spanyolországból, Portugáliából, Franciaországból, Németországból, Litvániából, Lettországból, Lengyelországból, Hollandiából, Írországból, Olaszországból és az Egyesült Királyságból (amely még EU-tagként szerezte a jogot), hogy halászhasson a marokkói kizárólagos gazdasági övezetben.
Irene Fernandez Molina szerint ha arról van szó, hogy Marokkó hogyan viszonyul az EU-hoz, milyen módszerekkel igyekszik az érdekeit megjeleníteni, és befolyásolni a döntéshozatalt, akkor három jól elkülöníthető, de egymást kiegészítő gyakorlatot lehet megfigyelni. Az egyik a parlamenti diplomácia, a másik a lobbitevékenység, a harmadik pedig a korrupció.
Christian Chesnot, a Radio France újságírója már nem Marokkóról, hanem Katarról beszélt, ő ugyanis a szerzője a Katar – egy világméretű befolyásolás titkai című könyvnek. Azt mondta, hogy amikor a botrány kirobbant, egyáltalán nem volt meglepve. Ismeri a katariak befolyásolási törekvéseit, módszereit, nem véletlen, hogy Rolex-diplomáciának vagy jackpotdiplomáciának is szokták emlegetni a jelenséget. A dúsgazdag állam képviselői számtalanszor adtak drága ajándékot, cipőt, órát a kiszemelteknek. Az újságíró könyvében részletesen írt a tarifákról, amely egy-kétezer eurótól szinte korlátlan nagyságú lehet. Példaként említette, hogy egy magas rangú francia katonatisztet, amikor Katarba utazott, egy ötvenezer eurós, személyre szabott öltönnyel leptek meg.
Az is gyakran előfordul az újságíró információi szerint, hogy a célszemély a szállodai szobájában Katarban egyszer csak talál egy csomagot tele pénzzel. Ilyenkor felmerül a kérdés: mi a teendő? Elvigye? Hagyja ott, ahol találta?
Chesnot szerint lényeges fejlemény, hogy 2019-től megjelenik egy új elem, a Korán-diplomácia, ami azt jelenti, hogy Katar az iszlám közösségeket is elkezdte finanszírozni, például úgy, hogy mecseteket épít a muszlimoknak Európa-szerte.
Pénzköltés – kontroll nélkül
„Bocsássanak meg, őszinte leszek ma önökkel” – ezzel a kijelentéssel köszöntötte közönségét az EP képviselője, Nick Aiossa, a Transparency International átláthatóságiigazgató-helyettese. Majd rögtön fel is hívta a politikusok figyelmét arra, hogy az EP a legerősebb szószólója és támogatója a máshol meghozott korrupcióellenes intézkedéseknek, és a legnagyobb ellenzője annak, hogy ezeket a szabályokat önmagára alkalmazza. Aiossa szerint a parlamentben „a büntetlenség kultúrája” uralkodik, amit az is igazol, hogy a legutóbbi parlamenti ciklus alatt 24 etikai vétségre derült fény, de szankciót egyik esetben sem alkalmaztak. A büntetés kiszabásának joga a parlament elnökét illeti meg, aki viszont nem akar élni a lehetőséggel. Aiossa szerint ennek minden bizonnyal politikai okai vannak. Emiatt a képviselők sem veszik komolyan a szabályokat, vagy ahogy ő fogalmazott: „nem érzik kötelességüknek a szabályok tiszteletben tartását”.
A parlament belső döntéshozó testülete, az Elnökök Konferenciája hozhatna gyors intézkedéseket, de az elmúlt években, évtizedben erre nem volt példa. Ezzel akar szakítani Roberta Metsola, aki egy 14 pontos intézkedéscsomagot terjesztett be az átláthatóság növelése érdekébe. „Ez jó lépés a helyes irányba, de messze nem elegendő” – jelentette ki Nick Aiossa, aki leginkább a bejelentők védelmére vonatkozó intézkedéseket hiányolja.
Még egy nagy fontos ténnyel is szembesítette a politikusokat. Az Európai Parlament évente negyvenmillió eurót költ „általános kiadási pótlék” címen, amely az irodai és reprezentációs költségeket fedezi. Ezekről a kiadásokról a képviselőknek egyetlen számlát sem kell benyújtaniuk, vagyis nem kell elszámolni a pénzzel. „Nem tudom elképzelni, hogy a parlament elégedett lenne, ha bármelyik tagállam negyvenmillió eurót költene el a kohéziós alapokból átlátható gazdálkodás nélkül” – mondta végül Aiossa.
