Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Harmadik oltás is kellhet majd a magyar védettségi kártyához


Gergely Gulyás a Kormányinfón 2021. november 11-én
Gergely Gulyás a Kormányinfón 2021. november 11-én

A kormány később a harmadik oltáshoz kötné a magyar védettségi kártyát. Gulyás Gergely szerint nagy siker a regisztráció nélküli oltás, miközben szerinte a regisztráció nem nehezíti az oltási programot. A kormány rendelt még Pfizer-oltást, noha korábban kifarolt az EU-s közös beszerzésből. Emellett az ország elajándékoz több mint másfél millió AstraZenecát, mert nem sikerült időben felhasználni.

A kormány Magyarországon bevezetett oltottsági igazolványát is a harmadik vakcina felvételéhez fogják kötni majd valamikor később, mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Emellett meghosszabbítják a regisztráció nélküli oltási akcióhetet, mert nagy sikernek értékelik. Kérdésre elmondta azt is, hogy szerinte a regisztráció is jó dolog, és nem hátráltatja az oltási kedvet. Egyébként több mint százezer ember kapta meg az első oltását az első héten.

A kormány emellett elajándékoz 1 millió 657 ezer dózis AstraZeneca-oltást, mert ezek beadását nem sikerült időben megszervezni, év végén viszont lejár a szavatosságuk.

Vett a kormány viszont még kétmillió adag Pfizer-oltást. Még év elején csendben lemondott durván kétmillió adag Moderna-oltásról, majd utána sokféle verziót adtak elő arról, miért. Gulyás Gergely legutolsó álláspontja az volt, hogy 2021 decemberében szállítaná a gyártó, így nincs rá szükség.

Emellett a kormány májusban egyedüliként kimaradt az EU közös Pfizer-beszerzéséből. Nemrég az Euronewsnak az Európai Bizottság egyik szóvivője megerősítette, hogy a kormány szeptember óta lobbizott azért, hogy visszakérhesse magát, amit végül meg is engedtek.

Gulyás szerint ez nem olyan szerződés volt, mint a korábbiak, ahol annyi vakcinát hív le az ország, amennyit akar, hanem kötötten 12 millió adagról volt szó, annyi pedig nem kellett, most viszont csak kétmillió adag kell, amit gyerekek oltására terveznek használni.

Az USA-ban a Moderna és a Pfizer termékével is oltják az 5–11 éveseket, az EU-ban egyelőre csak a Pfizer termékét ajánlja a szakhatóság, mivel a Moderna kérelme csúszásban van. Magyarország viszont önállóan dönti el, kit mivel olt.

A miniszter kérdésre elmondta, hogy azért nem hívták fel a Sinopharmmal oltott idősek figyelmét a harmadik oltásra külön, mert mindenkinek ajánlják. A Sinopharm ugyanis lényegesen gyengébben működött az időseknél a többi oltáshoz képest.

Az eddigi mérések alapján a Sinopharmmal oltott hatvan év felettiek 26 százalékának szervezetében nem volt kimutatható elegendő antitest. Az antitestszint pedig nagyon jó jelzőértéke az oltás teljes hatékonyságának.

Korábbi, kisebb mintás magyar eredmények szintén ezt támasztották alá, ráadásul a nyolcvan éven felüliek felénél lényegében egyáltalán nem működött a messze legdrágábban beszerzett vakcina. Guylás Gergely szerint később meg fog nőni a kínai oltás renoméja, mert úgy tudja, hogy az lehet a legjobb az omikron-variáns ellen.

Gulyás Gergely elmondta még azt is, hogy intézkedni fog, hogy minden oltóponton adjanak be két Szputnyik-oltás után is Janssen-oltást. Szerinte a korábbi, ezt tiltó állami ajánlás csak ajánlás, nem kell betartani. Ő sem tartotta be, ahogy Merkely Béla, az oltási kampány reklámarca sem.

Nemrég egyébként Jakab Ferenc virológus külön felszólalt ez ellen:

„…szeretném kihangsúlyozni még egyszer nagyon erősen: aki két vektortípusú oltást kapott, két Szputnyikot vagy két AstraZenecát, ne kérjen Janssent és ne kérjen harmadik oltásra vektortípusút”.

A professzor azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy ez a kombináció nem hatékony, de a jelenlegi ismeretek szerint az immunrendszer is elkezd védekezni a vektorvírussal szemben, emiatt egy vektorvakcina hatékonysága harmadik oltásként a töredéke lehet. Jakab Ferenc hozzátette, fiatalok esetében ennél még az is jobb, ha a kínai Sinopharm-vakcinát kérik harmadiknak.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG