Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Politikusok másodállásban, elszálló reptéri álmok


Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök Budapesten
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök Budapesten

A nyilvánosságra hozott vádirat szerint a fideszes Völner Pál 83 millió forint csúszópénzt kapott. Emmanuel Macron francia elnök a magyar ellenzék vezetőivel, Orbán Viktorral és Áder Jánossal is tárgyalt budapesti látogatása során, szóba került a jogállamiság kérdése és a Pegasus-ügy is.

Covid: majdnem kétszáz halott egy nap alatt

Hétfő óta 3575 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak Magyarországon és 195 ember halálát hozták összefüggésbe a járvánnyal.

A Szabad Európának egy gyerekorvos arról beszélt, hogy a negyedik hullámban a gyerekek között is nagyságrendekkel több a pozitív és kezelést igénylő eset a korábbi időszakokhoz képest. Mindenképp ajánlja a gyerekek beoltását. Magyarországon december 15-én indul az 5–11 éves korosztály oltása.

Müller Cecília hétfőn azt mondta, hogy két mintából mutatták ki az omikron-variánst. Ezek az első hivatalos magyarországi esetek az omikron felfedezése óta. A tiszti főorvos bejelentése előtt Izraelben egy Magyarországról érkező személynél már kimutatták az omikron-vírusvariánst.

De mit lehet tudni az omikronról és mennyire terjedt el a világon? Interaktív infografikánkon ezt is nyomon követheti.

Politikusok másodállása: 83 milliót kapott Völner

A Legfőbb Ügyészség szerint Völner Pál igazságügyminiszter-helyettesként három év alatt összesen 83 millió forintot kapott azért, hogy korrupt módon befolyásolja a végrehajtói kinevezéseket, és hogy „folyamatosan rendelkezésre álljon”. A Fidesz országgyűlési képviselőjét hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Az államtitkári posztjáról lemondó Völner mentelmi joga felfüggesztését támogatta hétfőn az Országgyűlés Mentelmi bizottsága. Kedden kerül az ügy a plénum elé, ahol minden bizonnyal ugyancsak támogatni fogják az indítványt.

A csúszópénzeket a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke adta át Völnernek. Schadl György több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén a vádhatóság szerint.

Emmanuel Macron Budapesten

A francia elnök szerint a jogállamiság Európa számára létkérdés. Macron lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál, azután Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, az egyesült ellenzék képviselőivel, majd a V4-ek miniszterelnökeivel tárgyalt. A francia elnök látogatásáról további részleteket cikkünkben olvashat, de annyit már most elárulunk, hogy a Pegasus-ügyre is rákérdeztek az Orbán–Macron-sajtótájékoztatón.

Orbán egyelőre lemondott Ferihegyről

A magas inflációval és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságával indokolta Orbán Viktor, hogy a magyar kormány a jövő évi parlamenti választások utánra halasztja a Budapest Airport tervezett felvásárlását.

A miniszterelnök az elmúlt hónapokban többször kijelentette: hazai kézben szeretné látni a repülőteret. Legutóbb már 4,44 milliárd eurót (mintegy 1600 milliárd forint) kínált a kormány a budapesti reptérért.

Forradalmi japán gyógymóddal az agydaganat ellen

Luka 32 éves, író és dramaturg. Egy agydaganat kárt okozott agyi beszédközpontjában. Most olyan, mintha újra beszélni tanulna. A tumor, amellyel diagnosztizálták, eddig gyógyíthatatlan volt – Luka lehetne az egyik első páciens, aki bebizonyíthatná, hogy már nem az. Videoriportunk Belgrádból.

Politikusok másodállása: Putyin taxisként

Külföldi híreinkből: Noha több tagország is közös európai uniós megközelítést szeretne a 2022-es pekingi téli olimpiai és paralimpiai játékok diplomáciai bojkottja kapcsán, de úgy tűnik, a közös bojkottra nincs sok esély.

Valgyimir Putyin váratlan bejelentése: az orosz elnök arról beszélt, hogy a Szovjetunió összeomlását követő gazdasági válság idején éjszakánként másodállásban taxisofőrként dolgozott. Putyin a történelmi Oroszország végének nevezte a Szovjetunió összeomlását.

Legkevesebb harminc tornádó pusztított hat amerikai államban a hétvégén. Kentucky államban emberemlékezet óta nem okozott ekkora pusztítást tornádó. Mayfield városában egy romba dőlt gyertyagyárban, Illinois államban pedig egy összeomlott Amazon-raktárban estek csapdába az ott dolgozók.

Nyugodt, a másodállásban dolgozóknak hatékony napot kívánva,

Keller-Alánt Ákos

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG