Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hogyan tud majd kommunikálni Trump a közösségi média nélkül?


(Képünk illusztráció)
(Képünk illusztráció)

A nagy technológiai cégek kizárták a fősodorba tartozó közösségi média használatából Donald Trumpot. Így a távozó elnök kénytelen lesz hagyományosabb módszerekkel vagy elszigeteltebb online csatornákon keresztül kommunikálni a bázisával.

A Twitter, a Facebook, a Google és az Amazon is lehúzta a rolót Donald Trump előtt: példátlan fellépéssel korlátozták kommunikációs lehetőségeit, attól tartva, hogy posztjai ismét erőszakot szítanak majd, miután hívei a múlt héten betörtek az amerikai Kongresszus épületébe. A “nagy tech”-hez csatlakozott a “kis tech” is: a Twitch, Snapchat, Reddit, Shopify és TikTok alkalmazások is letiltották az elnököt.

Trump, aki alaptalanul vonta kétségbe Joe Biden megválasztott elnök november 3-i választási győzelmének legitimitását, egyszerre dicsőítette és tüzelte támogatóit, akik aztán múlt szerdán megrohanták a Capitolium épületét, ahol a törvényhozók épp a Bidenre adott elektori szavazatok igazolásával voltak elfoglalva. A zavargásokban öt ember – köztük egy háborús veterán nő és egy kongresszusi rendőr – vesztette életét.

A Trump és támogatói elleni fellépés részeként az Apple és a Google száműzte áruházából a Parler nevű – konzervatív felhasználók körében népszerű – közösségi alkalmazást. Az Amazon pedig megfosztotta webes felületétől azzal, hogy felmondta felé a host-szolgáltatást. Ennek nyomán új szerverek után kell néznie és felmerült, hogy a vállalkozás nem éli túl a történteket.

A techcégek indoklása szerint a kemény fellépést az váltotta ki, hogy a Parler Trump-párti posztolói további erőszakkal fenyegettek. A platformnak 12 millió felhasználója van, az ifjabb Donald Trump és az elnök másik fia, Eric is aktív rajta.

Hogyan tud Trump kapcsolatba lépni követőivel?

Trump Twitterről való letiltása után – ez volt az elnök szinte már függőségig szeretett platformja és innen szólt több, mint 88 millió követőjéhez – a távozó Trump azonnal azt ígérte, hogy “nem HALLGATTATNAK el!” és hogy “hamarosan nagy bejelentés várható”.

Trump a tilalom után nem sokkal elkezdett tweetelni a @POTUS fiókról – amely az amerikai elnök hivatalos fiókja - és innen szidta a közösségi média platformot, a demokratákat és az internetes cégeket a perektől jelenleg védő, “Section 230” néven ismert szabályozást. (Ezt más és más politikai indíttatásból a Republikánus és Demokrata képviselők is bírálták a techcégek vezetőinek közelmúltbeli kongresszusi meghallgatásán). Trump hozzátette, hogy saját közösségi média platformot hoz létre.

A Twitter ezek után szinte azonnal törölte a tweetjeit.

Mikor jöhet létre a Trump-féle közösségi média?

Ez egy darabig eltarthat. Trump számára, aki január 20-án távozik hivatalából az egyetlen jelenleg elérhető alternatíva a Gab nevű, “szólásszabadság-párti” konzervatív platform, amely szinte egyáltalán nem cenzúrázza a posztokat, viszont csak jóval kevesebb embert ér el.

Trump tanácsadói és hívei a Gab mellett a MeWe-hez fordulnak majd, hogy felhangosítsák üzeneteit – vélik tanácsadók. Más lehetséges platformok között említik a Rumble-t és a DLive videó-sugárzó szolgáltatást, valamint az olyan “alternatív” híroldalakat, mint az American Media Periscope – mondta Monica Stephens, a Buffalo Egyetem közösségi médiát kutató segédprofesszora.

Nem hiszem, hogy Trump személyesen regisztrálna ezeken a kisebb platformokon. Valószínűbb, hogy inkább létrehoz egy saját médiumot, ahelyett, hogy másvalaki által ellenőrzött szolgáltatáshoz fordulna” – mondta.

Trump közben az őt támogató vagy vele egy ideológiai oldalon álló média felé fordulhat, például megjelenhet a Fox News, az OAN és a Newsmax adásaiban. Emellett, eddig nem nagyon használta ki a Fehér Ház sajtóirodájának lehetőségeit. Hivatali ideje végéig továbbra is tarthat sajtótájékoztatókat, nyilatkozatokat és videókat adhat ki.

Mit mondanak Trump hívei és követői?

A Trumpot sújtó Twitter-tilalom után azonnal mozgásba lendült néhány ismert radikális személyiség. Angela Stanton-King, a QAnon konteó-mozgalom támogatója, aki novemberben a georgiai 5. kongresszusi választókörzetben indult és Thomas Massie republikánus képviselő a Twitteren kezdték megosztani Parler-fiókjukat és követőiket is erre bátorították.

Rush Limbaugh konzervatív rádiós válasza pedig az volt, hogy deaktiválta Twitter-fiókjait.

Egy sor konzervatív képviselő ítélte el a közösségi médiacég lépéseit és a konzervatív hangok elfojtására tett kísérletként állította be azokat, amelyek még jobban megosztják majd az országot.

Egy olyan országban élünk, ahol négy-öt cég – akiket senki nem választott meg, akiket senki nem számoltat el – monopol hatalommal rendelkeznek és eldönthetik, hogy bármely digitális platformról eltüntessenek embereket” – mondta Marco Rubio konzervatív szenátor a Fox News adásában.

A liberális oldalon sem tetszettek a lépések a szólásszabadság egyes híveinek. Az Electronic Frontier Foundation (Elektronikus Határvidék Alapítvány) nevű digitális jogvédő csoport védelmébe vette a Twitter jogát, hogy “kurátori tevékenységet végezzen platformján”, de több átláthatóságot és következetességet akar látni a döntéshozatalban.

Az Amerikai Állampolgári Jogi Szövetség (ACLU) pedig azt mondta: “mindenkinek aggódnia kell, ha a Facebook vagy a Twitter korlátozás nélküli hatalommal bír és embereket távolít el olyan platformokról, amelyek több milliárd ember számára a véleménynyilvánítás elengedhetetlen eszközeivé váltak”.

Elhallgattathatják-e Trumpot és híveit az online platformok?

A Szilikon-völgy cégei már többször próbáltak – jobbára sikertelenül – lecsapni azokra, akik ártalmas tartalmat tesznek közzé, ami lehet a választásokkal kapcsolatos dezinformáció, gyűlöletbeszéd vagy erőszakkal való fenyegetés. Mostani fellépésük az eddigi legkeményebb akciójuk.

Az amerikai alkotmány első módosítása, amely garantálja a szólásszabadságot, általánosságban nem vonatkozik a magáncégekre. Így azok maguk moderálhatják például az erőszakra felbujtó tartalmakat oldalaikon.

Az hiszem, legitim politikai érdek volt, hogy az elmúlt négy évben az elnök hallathatta a hangját a Twitteren és más platformokon. Viszont világos, hogy átlépte a józan értelmemben felfogott közérdek határait” – mondta Chris Krebs, a Kiberbiztonsági és Infrastruktúrabiztonsági Ügynökség volt igazgatója.

Készült a Reuters jelentése alapján.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG