Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kína összeesküvés-elméleteket terjeszt a koronavírussal kapcsolatban


Védőruhás egészségügyi dolgozók Hongkong egy, a koronavírus miatt lezárt negyedében, 2021. január 23-án.
Védőruhás egészségügyi dolgozók Hongkong egy, a koronavírus miatt lezárt negyedében, 2021. január 23-án.

Sajtójelentések szerint Kínában az állami média és a hatóságok összeesküvés-elméleteket terjesztenek egyebek mellett az új típusú koronavírus eredetével és az ellene kifejlesztett nyugati oltóanyagokkal kapcsolatban.

A kínai média felerősíti az aggályokat a Pfizer gyógyszergyár vakcinájával szemben, még a biztonságosságát megállapító, szigorú vizsgálatok ellenére is, a kínai kormány egyik szóvivője pedig arra a megalapozatlan elméletre hivatkozott, miszerint a vírus egy amerikai katonai laboratóriumból származhat – jelentette az AP hírügynökség.

Mindkét kérdés a nemzetközi figyelemben középpontjában áll jelenleg, mivel egyre több vakcinát engedélyeznek világszerte, és megkezdődtek az oltási kampányok, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) küldöttsége pedig nemrégiben érkezett meg a kínai Vuhanba a vírus eredetének pontos meghatározásának érdekében.

A távol-keleti országban kifejlesztett oltóanyagok hatásosságával, illetve a kormány kezdeti intézkedéseivel kapcsolatos bírálatokra a Kínai Kommunista Párt az összeesküvés-elméletek terjedésének elősegítésével reagált, ami szakértők szerint komoly károkat okozhat.

A cél a figyelem elterelése lehet

Ezen elméletek némelyike fogékony közegre talált Kínában, a Kommunista Ifjúsági Liga által a közösségi oldalakon útjára indított #DetrickErőd címke például már több mint 1,4 milliárdos elérést produkált, miután a pekingi külügyminisztérium szóvivője vizsgálat indítására szólította fel a WHO-t abban a katonai létesítményben, amely az egykori amerikai biológiaifegyver-program központja volt az egyesült államokbeli Marylandben.

"A cél a figyelem elterelése arról, hogy a kínai kormány rosszul kezelte a helyzetet a világjárvány kezdetén. A taktika a széles körű Amerika-ellenesség miatt elég sikeres Kínában” – fogalmazott Fang Shimin Amerikában élő író, aki azzal vált híressé, hogy leleplezett több visszaélést is a kínai tudományos életben.

Yuan Zeng, a Leedsi Egyetem oktatója arról számolt be, hogy ezek a teóriák olyan széles körben terjednek, hogy még tanult kínai barátai közül is többen kérdezték már ezekről. „Ez nagyon-nagyon veszélyes” – mondta az oltóanyagokkal kapcsolatos bizalmatlanság kockázatait emlegetve.

Legutóbb azt a hírt kapta fel a kínai állami média, hogy huszonhárom idős ember életét vesztette Norvégiában, miután beoltották őket a Pfizer készítményével. Ezen beszámolókban a történtek figyelmen kívül hagyásával vádolták a Nyugatot, miközben a szakértők szerint a haláleseteknek nincs semmi közük a vakcinához, és a WHO vizsgálata is arra jutott, hogy nem volt azokban szerepe a készítménynek.

A dezinformációs kampány felpörgése

Az Australian Strategic Policy Institute elemzőközpont szerint azután pörgött fel igazán a nyugati vakcinákkal kapcsolatos dezinformációs hadjárat, hogy brazil kutatók közölték, a korábban regisztráltnál sokkal alacsonyabb a kínai Sinovac oltóanyagának hatásossága.

„Ez rendkívül kínos a kormány számára” – mutatott rá Fang.

Szerinte azért kezdtek a kínai hatóságok nagy erőkkel a Pfizer, illetve általában is a fejlettebb mRNS-technológiát alkalmazó nyugati vakcinák támadásába, hogy eltereljék a figyelmet a kellemetlen hírekről, valamint a saját készítményeket próbálják előtérbe helyezni.

A Kommunista Párt nem örül a vizsgálatnak

A WHO-küldöttség érkezése kapcsán ismét felerősödtek azok a bírálatok, amelyek szerint Kína elhibázott kezdeti járványkezelése az oka annak, hogy a vírus globálisan is elterjedhetett. A szakértők napokon belül megkezdik vizsgálataikat.

A Kínai Kommunista Párt politikai kockázatnak tekinti a vizsgálatot Jacob Wallis, az Australian Strategic Policy Institute elemzője szerint, aki hozzátette, hogy Peking megelőző jelleggel torzítani akarja a koronavírus miatti felelősséggel kapcsolatos hazai és nemzetközi narratívát.

Az AP megjegyezte, Donald Trump előző amerikai elnök is úgy próbálta elterelni a vírushelyzet kezelését érő bírálatokat, hogy azt állította, bizonyítékok vannak arra, hogy a vírus egy vuhani laboratóriumból származik. Bár ez nem teljesen kizárható, a szakemberek többsége szerint nem is valószínű.

Készült az AP cikkének felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG