Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nem tudni hol van most Navalnij, Nyugaton a szabadon engedését követelik


Alekszej Navanij
Alekszej Navanij

Alekszej Navalnij ügyvédje szerint a Kreml-kritikus politikust az orosz fővárostól északra fekvő vlagyimiri régióból újra átszállították, de azt nem tudni, hova. A nyugati országok tiltakoznak a fogvatartása ellen.

Alekszej Navalnijt, Putyin legfőbb kihívóját február elején 2 és fél évre ítélték rács mögé. Az aktivista felfüggesztett börtönbüntetését egy moszkvai bíróság váltotta letöltendőre arra hivatkozva, hogy Navalnij nem jelentkezett az előírt időpontban a felügyelő hatóságnál, miközben ő éppen Berlinben lábadozott, miután novicsok idegméreggel mérgezték meg tavaly nyáron.

A Kreml-kritikus politikust február végén szállították át – mint később kiderül – a pokrovi börtönbe, ahol elszigeteltséggel és alvásmegvonással kínozzák a rabokat. A fogvatartási intézetről a Szabad Európa exkluzív felvételeket közölt.

Újra átszállították

Navalnij ügyvédje Twitter bejegyzésében osztotta meg, hogy éppen meglátogatta volna Navalnijt, amikor több óra után közölték vele, hogy „Alekszej távozott”.

„A Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat titkolja Alekszej tartózkodási helyét mind rokonai, mind pedig az ügyvédei előtt. Legutóbb egyedül kellett rátaláltuk kolcsuginói 3. számú fogvatartási központban. Most nyilvánvalóan újra nekünk kell keresni, ahol csak lehetséges”- írja.

Március 3-án Navalnij azt mondta, hogy Kolcsugino város 3. számú fogvatartási központjába szállították, várható volt, hogy egy börtöntáborba kerül a közeli Pokrovban, Moszkvától 100 kilométerre, keletre.

Rövid munkanapra hivatkoznak

A TASSZ hírügynökség egy meg nem nevezett bűnüldöző forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Pokrovhoz közeli végrehajtási intézetbe szállíthatták át, ahol az orosz járványügyi szabályoknak megfelelően 15 napos karanténban van.

Az orosz hatóságok általában csak akkor adnak információt a foglyok átszállításáról, amikor már célba értek. Késő délután Navalnij ügyvédjei megismételték, hogy még mindig nem tudnak a politikus hollétéről semmit sem.

„Alekszej ügyvédjei a pokrovi IK-2-höz mentek, ahol arról tájékoztatták őket, hogy nincs információjuk Navalnij átszállításáról és egyébként is „rövid napjuk van”. Ez helyi idő szerint 15:30-kor történt. Alekszej holléte még mindig ismeretlen, a szövetségi büntetés-végrehajtás nyilvánvalóan addig rejtegeti, amíg csak lehetséges”- áll Navalnij hivatalos Twitter fiókjának bejegyzésében.

Továbbra is tagadják, hogy megmérgezték volna

Navalnijt tavaly augusztusában vitték Berlinbe, miután rosszul lett egy Szibériából Moszkvába tartó repülőjáraton. Több laboratórium is megerősítette, hogy az ellenzéki vezetőt azzal a novicsokként ismert idegméreggel mérgezték meg, amelyet még a Szovjetunióban fejlesztettek ki, és amelyet több olyan merényletkísérletnél is kimutattak, ahol az orosz titkosszolgálatot sejtették a háttérben. Navalnij azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára próbálták megölni, de a bizonyítékok ellenére a Kreml tagadja, hogy köze lenne Navalnij „betegségéhez”.

Egy falu Csernobil közelében, ahol szinte mindenki Navalnij rokona
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:36 0:00

Már 45 ország ítéli el

Amint kiderült, hogy Navalnijt átszállították, több tucat ország, köztük az Egyesült Államok, a politikus azonnali szabadon bocsátását kérte és nyomozást szorgalmazott katonai szintű idegméreggel történő mérgezés miatt.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok március 2-án újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen a Navalnij-ügy miatt.

Március 12-én Lengyelország képviselője felolvasta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának intézett nyilatkozatát, amely szerint az orosz hatóságok Navalnij elleni akciói „elfogadhatatlanok és politikailag motiváltak”.

„Felszólítjuk Oroszországot, hogy azonnal és feltétel nélkül engedjék szabadon Navalnijt és mindazokat, akiket jogellenesen vagy önkényesen tartanak fogva, ideértve azokat, akik a békés gyülekezés, a véleménynyilvánítás, valamint a vallás és a meggyőződés szabadságának jogainak gyakorlása miatt vettek őrizetbe”- áll a közös nyilatkozatban.

45 ország írta alá, többségében európai országok, de Ausztrália, Kanada és Japán, valamint az Egyesült Államok is csatlakozott.

Készült a Reuters tudósítása alapján.
XS
SM
MD
LG