Folytatjuk az állami média működését bemutató cikkeink sorát. „Utánam nyúlhatnak bárhol, nem akarok munka nélkül maradni” – ezzel a mondattal magyarázta az MTVA egykori munkatársa, miért nem akarta, hogy ne csak a nevét, de a posztját se írjuk le, amikor közmédiás tapasztalatairól kérdeztük.
Az is a témához tartozik, hogy bár a kulturális bizottság fideszes tagja nem kíván az MTVA-botránnyal foglalkozni, mégis kénytelen lesz. Ellenzéki képviselők ugyanis az Országgyűlés Kulturális Bizottsága elé viszik a Szabad Európa által nyilvánosságra hozott hangfelvételek ügyét.
Örökös kertészek – 2. rész
Újabb írást jelentettünk meg a fővárosi parkfenntartó, kertészeti bizniszről is, amelyről most kiderül: elmaradt a fővárosi kerületekben a rezsimváltás. Ahogy húsz éve folyamatosan, most is ugyanaz a cégcsoport nyeri a milliárdos közbeszerzéseket, több részletes példa bizonyítja ezt.
Máris igazgatót kapott az új egészségügyi testület
Töretlen lendülettel terjed a koronavírus-járvány itthon. Csütörtök reggelre 4512 újabb teszt lett pozitív, így már 121 644 emberről tudják, hogy vírushordozó. Egy nap alatt 92 beteg vesztette életét a fertőzéssel összefüggésben. 7 532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 580-an vannak lélegeztetőgépen.
Az idős betegeknél is jó eséllyel alakít ki ellenállást a koronavírus-fertőzéssel szemben az oxfordi védőoltás – írja a BBC. Egy 560 fős mintán végzett kutatás biztató eredményeket mutatott a 60-70 évesek körében is.
Máris kinevezték az egészségügyi ellátást felügyelő új szerv főigazgatóját, aki helyettes államtitkár volt a Gyurcsány-kormányban. Az Országos Kórház-főigazgatóság irányításával Jenei Zoltánt, a Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját bízta meg a kormány.
Infografikán mutatjuk meg Magyarország helyét a jóléti rangsorban. Ugyan egy ideje nem változik pozíciónk, de több mint egy évtizede jobb eredményt mutatott a lista.
Végül egy újdonságunkat szeretném ismét a figyelmébe ajánlani: minden egy helyen, könnyen elérhető formában! Ingyenes mobilalkalmazásunkon a Szabad Európa weboldalának teljes tartalma. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
Nyugodt napot kívánok,
Vovesz Tibor