Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Harmadával is drágább lehet idén a nyaralás a Balatonon


Zánkánál fürdőzők mártóznak meg a Balatonban 2020. június 12-én

A brit védelmi minisztérium közlése szerint valószínűleg a februárban indított orosz szárazföldi haderő harmada megsemmisült mostanra. Drága lett a Balaton a magyar családoknak, mondja az északi part vendéglőse. Az új államfő, Novák Katalin bírálta az Ukrajna elleni orosz agressziót ünnepélyes beiktatásán. Ez történt a hétvégén.

Jelentős veszteség

Az orosz sereg várhatóan a következő harminc nap során sem fog tudni lényegesen hatékonyabban harcolni, eddig bevetett szárazföldi erőinek harmada már valószínűleg megsemmisült brit állami információk szerint. Belarusz közben csapatokat küldött a déli határához.

Az elmúlt hónapban folyamatosan jelentős veszteségeket szenvedett az orosz hadsereg Ukrajnában, és a donbászi offenzíva is elvesztette a lendületét az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának közlése szerint.

A finn és a svéd kormány is hivatalosan is bejelentette, hogy kérvényezik a felvételüket a NATO védelmi szövetségébe. A tényleges jelentkezést néhány napon belül adhatja be a két ország. Egyértelműen az orosz hadsereg Ukrajna elleni támadása ösztökélte az országot arra, hogy feladja az évtizedeken át tartó semlegességét. A NATO főtitkára eléggé biztos abban, hogy a török kormány korábbi kifogásai ellenére valójában nem fog keresztbetenni a folyamatnak.

Drágul a Balaton, beiktatták az új államfőt

Az áremelkedések miatt a tavalyinál gyengébb szezont valószínűsít idén a Szabad Európának nyilatkozó északi parti vendéglős, aki úgy látja, drága lett a magyar családoknak a Balaton. Azt mondja, hogy a bérköltségek, az infláció, az alapanyagok árának emelkedése miatt a vendéglátásban alsó hangon tíz–harminc százalék közötti drágulásra kell számítani.

Novák Katalin tíz pontban ismertette az ukrajnai háborúval kapcsolatos gondolatait. A putyini agresszió elítélése mellett kijelentette: Magyarország örökre nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre. Beiktatási ünnepségén bejelentette azt is, hogy első hivatalos útja május 17-én Varsóba vezet. Novák Katalin megköszönte a bizalmat, de megszólította azokat is, akik, mint fogalmazott, ma még elutasítók a személyével szemben és bizonytalanok az alkalmasságát illetően, és akikért szintén felelősséget érez.

Új jobbközép párt alapítását jelentette be Márki-Zay Péter, a korábbi miniszterelnök-jelölt Facebookon: „a civilek pártját” fogják létrehozni. Fiatalokat és tapasztalt politikusokat egyaránt vár, a pártalapítással kapcsolatos részletek leírása szerint május végére fognak eldőlni.

Gyorsabbak a lengyelek

Miközben a Magyarországnak járó pénzekről nincs hír, Lengyelország hamarosan hozzájuthat az európai helyreállítási alap forrásaihoz. A varsói kormány várakozásai szerint az Európai Bizottság a napokban jóváhagyhatja a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alap eddig blokkolt forrásainak átutalását, miután jelentős előrelépések történtek a nemzeti terv elfogadásáról szóló tárgyalásokon.

Szép napot!

Wiedemann Tamás

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG