Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Vidnyánszky az SZFE-tüntetésről, újabb műtét a bangladesi sziámi ikreken, a lengyel kormányfő kitart az abortusz szigorítása mellett


A három legfontosabb hírünk szerda reggel: a kuratóriumi elnök anarchiától tart az SZFE-n, intergációs fenyegetés Ukrajnának, a magyarok nem szeretik a fizetős híroldalakat.

„A világon a legjobb filmes és színházi egyetemek magánkézben vannak, és a kormány célja az, hogy fejlessze az oktatást”indokolta a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítását György László, az innovációs minisztérium államtitkára az Európai Parlament bizottsági meghallgatásán. Vidnyánszky Attila, az egyetemi kuratórium elnöke az október 23-ai tüntetést a baloldali pártok kampánynyitó rendezvényének nevezte, illetve megemlítette, hogy szerinte anarchia uralkodik az egyetemen, a rendetlen asztalok, szétdobált kartondobozok tűzveszélyt is jelentenek. Ezt cáfolta Gálosi Dóra, az egyetem hallgatója. A tiltakozó diákok nevében a Szabad Európának elmondta, hogy minden biztonsági előírást továbbra is betartanak, és az elejétől fogva nagyon komolyan veszik a vírushelyzetet.

Újabb fordulóhoz érkezett a magyar-ukrán vita. Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon jelentette be, hogy szerinte az ukrán kormány szánalmas, nonszensz döntést hozott azzal, hogy bekérették a helyi magyar nagykövetet, majd két magas rangú magyar hivatalnokot ki is tiltottak Ukrajnából. Egyben emlékeztetett arra, hogy a NATO- és az EU-tagsághoz is minden tagállam egyetértése szükséges, Magyarország pedig így nem fogja támogatni Ukrajna felvételét a tagországok közé.

Negyedik fázisban a bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja

Újabb műtéten esett át a szétválasztott bangladesi ikrek egyike. Kedd reggel hajtotta végre a nyár óta halasztott koponyarekonstrukciós beavatkozást a magyar orvoscsapat az ikerpár egyik tagján, Rabeyán. A kislány állapota a műtét után stabil, de szövődmények lehetségesek. Testvére, Rukaya rosszabb állapotban van, egy hónapja agyvérzést kapott. Jelenleg nem tud beszélni, de egyre intenzívebben érdeklődik a külvilág iránt.

Hiába az országos tiltakozás, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök megvédte az új szabályozást, ami lényegében betiltja az abortuszt az országban. "A választás szabadságához először életben kell lenni" - érvelt közleményében a törvény mellett. Közben a szejmben is kifejezték tiltakozásukat az ellenzéki képviselők. Körbevették Jaroslaw Kaczynski pártelnököt és miniszterelnök-helyettest, akinek védelmére a parlamenti őröket hívta a lengyel országgyűlés elnöke.

Nem fizetnének a hírekért a magyarok

Egyre több híroldal kénytelen fizetőssé tenni szolgáltatásait. Infografikánk szerint ezt itthon nagyon rossz néven veszik az olvasók, egy felmérés azt találta, hogy a vizsgált 27 országból nálunk fizetnének a legkevesebben a hírekért.

Végzetül kvízünkre hívom fel a figyelmét: Trump vagy Biden? A kérdések megválaszolásával megtudhatja, melyik amerikai elnökjelölt áll közelebb önhöz.

Nyugodt napot kívánok,

Vovesz Tibor

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG