Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Keményen nekiment az amerikai nagykövetnek Tucker Carlson, aki szerint mindenki hazudik


Tucker Carlson Budapesten, az MCC Feszt Afteren 2023. augusztus 22-én
Tucker Carlson Budapesten, az MCC Feszt Afteren 2023. augusztus 22-én

Lendületes, néhol zavaros és önellentmondásba keveredő beszédet mondott Budapesten Tucker Carlson, akinek fő üzenete épp úgy hangzott, mintha a Rogán Antal-féle Nemzeti Kommunikációs Hivatalban írták volna. De ez a Carlson már nem az a Carlson, aki két éve az USA legnézettebb csatornájára forgatott imázsfilmet a magyar kormányról.

Idén már külön rendezvényt szervezett az MCC Tucker Carlson budapesti látogatása köré. Itt már nemcsak korábban többször elmondott összeesküvés-elméleteit ismételte el, de fő üzenete, amelyben David Pressman nagykövetet támadta, épp úgy hangzott, mintha a magyar kormány egyik beszélő feje mondta volna. Kiderült, hogy Carlson nem ismeri Magyarországot, de a nagykövet tevékenységével kapcsolatban úgy tűnt, viszonylag naprakész volt. Az amerikai műsorvezető szerint Orbán nem lehet oroszpárti, és arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenki hazudik.

Ugyanakkor míg Carlson 2021-ben a Fox News nézőinek számolt be a magyar kormány Soros György elleni küzdelméről, addig az idei beszéd már a magyar közönségnek készült. A friss Orbán-interjút is csak a műsorvezető Twitter-követői láthatják majd, miután a Fox kirúgta.

Idén már egy külön rendezvényt is kapott Carlson az MCC-től, pár napos látogatásának végén ugyanis az MCC Feszt After elnevezésű eseményen ő volt a díszvendég. A meteorológiai szolgálat narancs riasztása ellenére szabadtéren állt a színpad, és bemelegítésként két pódiumbeszélgetés várta a közönséget, amelynek nagy része budai fideszes nyugdíjasokból és az MCC diákjaiból állt.

Mészáros Lőrincet is megvédi a fideszes közönség

Az első beszélgetés legnagyobb meglepetése az volt, hogy a volt LMP-s Schiffer András nagyobb tapsot kapott a közönségtől, mint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. Schiffer azon kijelentéseit kísérte a legnagyobb taps, amikor arról beszélt: tévedés azt hinni, hogy Oroszország leszálló ágban van, és azt is nagy éljenzés övezte, amikor megemlítette, hogy ő már 1997-ben kampányolt a NATO-csatlakozás ellen. A legnagyobb pfujolást azzal váltotta ki Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója, amikor a Nyugat hanyatlása elleni érvként bedobta, hogy Mészáros Lőrinc is az olasz és a francia partok felé vette az irányt jachtjával, nem pedig a Kaszpi-tenger felé, illetve amikor azt fejtegette, hogy Kína és Oroszország lefelé tart, és Oroszország el fogja veszíteni a háborút (a moderátor, Kacsoh Dániel, a Mandiner főszerkesztő-helyettese ilyenkor rendre rászólt a közönségre, hogy csendben legyenek elégedetlenek).

A második panel már kevesebb érzelmi reakciót váltott ki a közönségből, leginkább csak akkor reagáltak, amikor Joe Biden amerikai elnökön élcelődtek a résztvevők. Főleg ugyanis az amerikai kultúrharcról beszéltek, gúnyolódtak a woke-on és a progresszíveken, de mindez elég messze van a magyar valóságtól; ki is derült, hogy nincsenek teljes mértékben tisztában vele. Ez még James Jay Carafano, a konzervatív The Heritage Alapítványnál vezető tanácsadója esetében érthető is, hiszen ő erre a napra érkezett csak Budapestre. Az már meglepőbb volt viszont, hogy az évek óta Magyarországon élő és a különböző kormányközeli intézeteknek (korábban MCC, most Danube Institute, The European Conservative) dolgozó Rod Drehernek is vannak hiányosságai, amikor például arról beszélt, hogy a magyarok szeretik a hagyományaikat, megőrzik a régi épületeiket, bezzeg a kommunisták szétvertek mindent.

Mintha Rogánék írták volna a fő üzenetet

Mire színpadra lépett az este fő fellépője, már több száz fősre nőtt a közönség. Lendületes előadásában Tucker Carlson rögtön elmondta fő üzenetét, miszerint ő maga ugyan imádja Amerikát, de szeretne elnézést kérni a nagykövetük viselkedése miatt. Carlson szerint a diplomácia lényege, hogy meg kell tudni győzni a másik országot, hogy álljanak mellénk. Ezzel szemben Pressman kioktatja a magyarokat arról, mit csinálnak jól és mit rosszul. „Undorító, amit és ahogyan csinál. Ezzel a viselkedéssel nem szolgálja Amerika érdekeit” – fogalmazott Carlson, hozzátéve, hogy hasonlóra még nem volt példa az Egyesült Államok történetében. Ezért a viselkedéséért ki kellene rúgni Pressmant, aki ráadásul csak Joe Biden és egy szűk kör érdekeit képviseli, nem az amerikai népét.

Carlson szerint Magyarország azért szimpatikus a konzervatív amerikaiaknak, mert csak csendben meg akarja védeni saját biztonságát, kultúráját, értékeit, és nem akarja rákényszeríteni másokra, főleg nem akarja visszafoglalni az első világháború után elvesztett területeit. Erdély biztonságban van Romániában – ez utóbbi kijelentését némi értetlenség fogadta a közönség soraiban.

Ezzel szemben az amerikai kormány azért utálja Magyarországot, mert keresztény ország, az egyik utolsó ilyen, keresztény értékekre épülő állam. Szerinte ugyanezért utálják egyébként Oroszországot is az amerikai vezetésben.

Tucker Carlson Budapesten
Tucker Carlson Budapesten

Nem látnak csillagokat, Bidenre szavaznak

Ugyan az Egyesült Államok a legszebb ország a világon, most bolondok vezetik, aminek az az oka, hogy olyan emberek szavaznak rájuk, akik egyedül élnek a bűnözéssel terhelt, nagy, lélektelen városokban található kicsi lakásukban, kevés pénzért dolgoznak különböző NGO-knak és nagyvállalatoknak, bevándorlók viszik nekik házhoz az ételt, szabadidejükben pedig a képernyőt nézik csak, még a csillagokat se látják soha, pont mint a börtönben. Az ilyen demokrata szavazókkal szemben a republikánusok lehet, hogy szegények, de közel élnek a természethez, felismerik a fákat és a madarakat, tudnak főzni, értékelik a csendet, egymás társaságát, és képesek egymással beszélgetni.

Mindenki hazudik

Az USA-ban mindenből óriási választék van, kivéve a médiát, ahol mindenki ugyanazt mondja, és mindenki hazudik – fogalmazott Carlson, hozzátéve, hogy ő már csak tudja, mert egész életében ebben a médiában dolgozott. Később Orbán Balázs kérdésére azt mondta, a Fox Newsnál eltöltött 24 éve alatt soha nem szóltak bele abba, mit mondhat el a képernyőn. Ennek ellenére szerinte Amerikában azt büntetik a médiában, aki az igazat mondja el, politikust még nem kértek számon soha azért, mert hazudott.

Itt érdemes még előreugrani egy másik, Orbánnak adott válaszára. (Később Tucker Carlson beszélgetett kicsit Orbán Balázzsal, aki a miniszterelnök politikai igazgatója, de ezen az estén az MCC kuratóriumi elnökeként tett fel baráti jellegű kérdéseket az amerikai műsorvezetőnek.) Amikor Orbán arról érdeklődött, milyen tanácsokat adna a fiataloknak, hogy el tudjanak igazodni az információáradatban, Carlson azt mondta: ő azokra az emberekre figyel, akiket nem engednek be a mainstream médiába. Carlson szerint az az alapvetés, hogy nemcsak egy-egy ember, hanem egy egész hálózat azon dolgozik, hogy hazudjon, aki pedig igazat akar mondani, azt kiszorítják és megbüntetik.

Ezen a ponton utalt a Dominion-perre, amely épp abból lett, hogy Carlson tudatosan terjesztett hazugságot a választási csalásról (erről cikkünk végén olvashat). De utalhatunk Orbán Balázs év elején elmondott gondolataira is, amikor egy konferencián azt mondta: „Aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását és ezen keresztül ki uralja az adott országot.”

Tucker Carlson Orbán Balázzsal Budapesten, az MCC Feszt Afteren
Tucker Carlson Orbán Balázzsal Budapesten, az MCC Feszt Afteren

Példaként azt hozta fel, hogy szerinte – a média hazugságai miatt – mindenki meg van arról győződve, hogy Ukrajna közel áll ahhoz, hogy legyőzze az oroszokat. Bár ő maga Oroszország ellen van (értetlenkedés a közönség soraiban), mindenki láthatja, hogy lehetetlen az ukrán győzelem, mert Oroszországnak sokkal több a katonája, nagyobb a hadereje, ezért majdnem biztos, hogy a nagyobb ország nyeri majd meg a háborút (kisebb taps). Ugyanakkor Magyarországon azt tapasztalta, hogy a magyarok kinevetik az ukránok győzelmét váró kijelentéseket, de nem azért, mert oroszpártiak lennének, hiszen a szovjet uralom után hogy is lehetnének azok, sőt emiatt Orbán sem lehet oroszpárti – fejtegette Carlson, amit újabb értetlenkedés kísért a közönség részéről.

Egy nap alatt kereszténnyé váló Európa

Azt, hogy miért fontos, hogy ki vezet egy országot, Carlson elég bizarr tanmesével vezette fel. Szerinte ugyanis amikor Európa felszabadult a török uralom alól, a lakosok egy nap alatt váltak muszlimból kereszténnyé – csak azért, mert keresztény vezetése lett az országnak. Ebből pedig az következik Carlson szerint, hogy az olyan vezetők, akik marxista, neoliberális és egyéb „emberellenes” ideológiával mérgeznek, azok a pusztulásba visznek.

Az Orbán Balázzsal folytatott beszélgetés során Carlson elárulta, hogy amikor kirúgta a Fox, az egész csapatának mennie kellett, és megismételte azt az összeesküvés-elméletet, miszerint Biden robbantatta fel az északi áramlatot, amivel gyakorlatilag Amerika megtámadta Németországot – emiatt nem is kérdés, hogy a NATO hamarosan szét fog esni (óriási taps).

Végül Orbán azt kérdezte, milyen tanácsot adna Carlson fiatalabb énjének, amire a műsorvezető olyan választ adott, amit sok magyar felnőtt is megfogadhatna. „Ne legyél arrogáns! Ne hidd el túl gyorsan, hogy igazad van! Ne hidd el túl gyorsan, hogy tudsz valamit! Ne legyél ítélkező! Minden döntésed előtt legyél tisztában azzal, hogy nem ismersz minden részletet!”

Zárásként Carlson megismételte első kijelentését, mintha csak ezért jött volna ide. Szerinte Pressman nagykövet úgy akar beleszólni a magyarok dolgába, hogy nem ismeri sem a nyelvet, sem az országot, ezért legjobb lenne, ha hazamenne.

A leghatékonyabb magyar lobbista volt Amerikában?

Tucker Carlson évekig nemcsak a Fox News egyik legnépszerűbb arca volt, de övé volt a legnézettebb műsor is az Egyesült Államokban. Donald Trump egyik nagy támogatója volt műsoraiban, amelyek milliókat értek el a kábeltévéken, és erős volt online követőtábora is.

Ebből a szempontból szerencse volt a magyar kormánynak, hogy Carlson felfigyelt Magyarországra, és teret adott műsoraiban a „magyar álláspontnak”.

Tucker Carlson nem először jár Magyarországon. 2021-ben előadott az esztergomi MCC Feszten, akkor egy hétig Budapestről közvetítették műsorát a Fox Newson, még dokumentumfilmet is forgatott az Orbán-kormányról, benne egy 15 perces, baráti hangvételű miniszterelnöki interjúval. (Ebben az interjúban egyébként még pozitív kontextusban merül fel a NATO, amiről, mint látni fogjuk, már nincs jó véleménnyel. A műsorvezető ezen a héten is készített egy interjút Orbán Viktorral, de még nem jelent meg.)

A magyar kormány képviselői később is rendre felbukkantak Carlson műsoraiban, akiknek üzenetei biztosan jóval több emberhez jutottak el az Államokban, mint korábban bármikor.

A magyar kormány ezt megelőzően rengeteget költött arra, hogy legyenek lobbistái az Egyesült Államokban, még Tucker Carlson apjával is szerződött, ám ezeknek – mint például a David Reaboijal kötött tízmilliós szerződés, amely nem hozott sok eredményt – sok pozitív fejleményük nem lett, és nem túl sok embert értek el. Tucker Carlson és a kormány is azt mondja, Carlson puszta lelkesedésből foglalkozott ennyit Magyarországgal.

Hazugságai vagy rasszizmusa miatt rúgták ki a Fox Newstól?

Idén áprilisban nagyot fordult Carlsonnal a világ, egyik napról a másikra ugyanis kirúgták a Foxtól. A közlemény szerint közös megegyezéssel távozott, ez azonban csak a hivatalos megfogalmazás. Carlson kilépésére ugyanis pár nappal azután került sor, hogy a Fox News 787,5 millió dollárt (ez mintegy 270 milliárd forint akkori árfolyamon) fizetett a Dominion nevű cégnek egy peren kívüli megállapodás keretében. A Dominion szavazógépeket gyárt, és azért perelte be a Foxot, mert a csatornán – elsősorban Tucker Carlson műsorában – mindenféle bizonyíték felmutatása nélkül terjesztették azt az elméletet, hogy Joe Biden a Dominion szavazógépeivel elcsalta a 2020-as választást, így tudta legyőzni Donald Trumpot.

Carlson életrajzi könyvében azt állítja, hogy a Fox a peren kívüli egyezség részeként, a Dominion kérésének megfelelően vette le őt a képernyőről. Carlson szerint a Fox azért is ment bele a megegyezésbe, hogy Rupert Murdochnak, a csatorna tulajdonosának ne kelljen tanúskodnia a bíróságon. A Fox és a Dominion is tagadja ezeket az állításokat.

A műsorvezető távozásának oka máig nem egyértelmű. A meghallgatások során ugyanis nyilvánosságra kerültek a Fox munkatársainak belső üzenetváltásai, amelyek között több olyan is volt, amely nagy visszhangot keltett. Ezekből ugyanis kiderült, hogy az állítólagos választási csalással kapcsolatos összeesküvés-elméleteket az azokat terjesztő műsorvezetők sem hitték el, mégis teret adtak nekik, hogy ne veszítsék el nézőiket. Carlson még a Fox News vezetőségét is bírálta amiatt, hogy elismerték Joe Biden győzelmét, és nem adtak nagyobb teret a csalásról szóló összeesküvés-elméleteknek, ám többször hazugnak nevezte a Dominion-elméletet elterjesztő Sidney Powellt, Trump egyik jogászát, sőt Donald Trumpról azt is írta, hogy „szenvedélyesen gyűlöli”, miközben nyilvános megszólalásaiban rendre kiállt mellette.

A The New York Times azonban arról írt, hogy Carlson eltávolítása egy másik üzenetváltásból indult ki. Ezt Carlson a Capitolium 2021-es ostroma után küldte el egyik kollégájának. Ebben egy olyan videóról ír, amelyben három trumpista ver egy antifa aktivistát. A látottakat Carlson azzal kommentálta, hogy „fehér ember nem így harcol” (a támadók fehérek voltak, a megtámadott bőrszíne nem derült ki). A lap szerint a Fox vezetői nem akarták, hogy ez az üzenet és hasonlók nyilvánosságra kerüljenek, és hogy Carlsonnak tanúskodnia kelljen.

A műsorvezetőt egyébként foxos pályafutása alatt korábban is érték olyan vádak, hogy rasszista álláspontot képvisel és összeesküvés-elméleteket terjeszt. Beszélt például a nagy népességcsere-elméletről vagy arról, hogy a bevándorlók miatt lett az Egyesült Államok szegényebb és piszkosabb”. Carlson Foxtól való távozása után vissza is esett a csatorna nézettsége, miközben a szélsőjobboldali összeesküvés-elméleteket terjesztő Newsmax követőtábora nőni kezdett.

Csökkenő nézettség és még több összeesküvés-elmélet Twitteren

Carlson egyelőre nem igazolt át másik adóhoz, saját weboldalán és Twitter- (immár X-) csatornáján publikálja interjúit a tőle megszokott hangvételben, szintén milliós, bár egyre csökkenő nézettséget produkálva.

Kirúgása után első videójában arról beszélt, hogy a jövőnket meghatározó legfontosabb kérdésekről egyszerűen nem lehet beszélni a mainstream médiában (ahol több mint húsz évig dolgozott), mert a pártok nem engedik. Carlson szerint ilyen téma a háború, a szabadságjogok, az új tudományos eredmények, a demográfiai változások vagy a nagy cégek hatalma. Szerinte minden mainstream média félrevezető; aki átlépi a felállított határokat és kimondja az igazságot, azt kirúgják.

Elnökjelöltjelöltekkel is készített néhány interjút. Az ifjabb Robert F. Kennedy demokrata jelölt közbekérdezések nélkül beszélhetett olyan összeesküvés-elméletekről, mint hogy az Egyesült Államok biofegyvereket gyárt Ukrajnában. A nem igazán ismert Vivek Ramaswamy – aki republikánusként indulna az előválasztásokon – pedig arról beszélt Carlsonnak, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatban a kormány és az FBI is elhallgatja az igazságot. De érdekes módon Donald Trump is leült Carlsonnal beszélgetni, annak ellenére hogy nyilvánosságra kerültek a műsorvezető üzenetei, amelyekben a volt elnök elleni gyűlöletéről beszélt. Trump nem vesz részt a republikánus elnökjelöltek vitáján, helyette ezt az interjút teszik majd közzé szerdán, a vita időpontjában.

Tucker Carlson és Donald Trump 2022. július 31-én
Tucker Carlson és Donald Trump 2022. július 31-én

De nem csak politikusokkal beszél. Leült például a házi őrizetből frissen kiengedett Tristan Tate-tel, Andrew Tate testvérével. Mindkettejüket azzal vádolják, hogy nőket toboroztak, akiket aztán megerőszakoltak, pornográf tartalmak készítésére kényszerítettek, mindezt bűnszervezetben. Ahogy a többi interjúalanynak, úgy Tate-nek sem kellett kemény kérdésekkel szembenéznie, háborítatlanul mondhatta végig, miért nem igazak az ellenük felhozott vádak.

Érdemes még megemlíteni egy ukrajnai háborúról szóló beszélgetést Douglas Macgregor tábornokkal, amelyben olyan állítások hangzanak el, mint hogy Ukrajna provokálta ki a háborút, amit Putyin megpróbált elkerülni, és hogy Amerika a háború szélén áll mert „Oroszország technológiailag fölényben lévő hadserege szétverte Ukrajnát”, ahol „elfogynak a katonák, és majd amerikai katonák mennek oda harcolni”. A tábornok szerint például az ukrán kórházakban nem tudnak mit kezdeni a sebesültekkel, az oroszok viszont jól bánnak a hadifoglyokkal, ezért a sérült ukrán katonák rendre feladják magukat az oroszoknak.

Már Budapestről tett közzé egy videót, amelyben Aleksandar Vučić szerb elnökkel történt találkozójáról számol be. Ebben nagyon okosnak nevezi Vučićot, akinek olyan jó meglátásai vannak, amiket nem nagyon hallani Amerikában. Carlson azt mondja, hogy Vučić arról beszélt neki, hogy „a háború Ukrajnában Oroszország ellen, amelyet a NATO vezet”, tönkretette az európai gazdaságokat. Carlson ebben a videóban azt is állítja, hogy a Biden-adminisztráció robbantotta fel az Északi Áramlat vezetéket, ami térdre kényszerítette a német gazdaságot – miközben nincs arra bizonyíték, hogy az Egyesült Államok állna a robbantás mögött, és a német gazdaság, köszöni, jól van. Carlson szerint Vučić arról is beszélt, hogy a háború minden országot meggyengít, kivéve Oroszországot, amely megerősödve jön majd ki a konfliktusból.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG