Szerbiában elkezdték a kínai vakcina tömeges használatát

Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter megkapja a kínai fejlesztésű Sinopharm-vakcinát Belgrádban. 2021. január 19.

Szerbiában az orosz vakcina után megkezdték annak a kínai vakcinának a tömeges használatát is, amelyből a magyar kormány is vásárolna.

Szerbia az első olyan európai ország, ahol a kínai Sinopharm által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával tömeges oltási kampányba kezdtek. Belgrádban már sorban állnak az egészségügyi dolgozók és a hadsereg tagjai, hogy megkapják az oltást.

„Ez az egyetlen módja annak, hogy visszatérhessünk a normális élethez” – mondta Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter január 19-én. Ő volt az első. aki megkaphatta az oltást, az eseményt élőben közvetítette a televízió is. „Ezek mind nagyon biztonságos oltószerek” – mondta Lončar.

A magyar kormány is ebből venne

Nebojša Stefanović védelmi miniszter elmondta, a hadsereg 700 tagját is beoltották az első napon a kínai vakcinával. A Sinopharm oltóanyaga számos országban vitát generált, ez az az oltószer, amit a tervek szerint a magyar kormány is tömegével vásárolna.

A Sinopharm által kifejlesztett oltóanyagot Kínában a múlt év végén hagyták jóvá, bár a vakcináról nem érhetők el részletes adatok, a cég azt állítja, hogy az előzetes adatok alapján 79 százalékos a hatékonysága.

Ehhez kapcsolódóan: A kínai vakcina mellett érvelt Orbán Viktor


Ez alatta van a nyugati vakcinák, például a Moderna vagy Pfizer-BioNTech oltószereinek átlagos 95 százalékos hatékonyságának. Szerbiába 1 millió adag érkezett belőle. Az ország közeli kapcsolatokat ápol Pekinggel, a kínai cégek több milliárd eurót fektettek be az elmúlt években a 7 milliós Szerbiában.

Szputnyik-V-vel is oltanak a szerbek

„Beoltottak a kínai vakcinával, amelyben teljes mértékben megbízunk… Megmondtam, ugyanazt a vakcinát fogom kapni, mint a katonák” – nyilatkozta Nebojša Stefanović védelmi miniszter a sajtónak.

Szerbiában január 6-án kezdték el használni az orosz Szputnyik-V vakcinát, az oroszokkal is jó viszonyt ápoló ország vezető tisztségviselői kapták meg elsőnek az oltószert, hogy így növeljék a közbizalmat.

Ehhez kapcsolódóan: Ha jók a kínai oltás tesztadatai, akkor nem kéne azokat eltitkolni


A Szputnyik-V már Oroszországban is használatban van, miután augusztusban annak ellenére engedélyt kapott az országban, hogy még nem zárultak le a klinikai tesztek, és nem volt elég adat a hatékonyságáról és biztonságáról.

Európában csak Szerbia és Belarusz kezdte meg az orosz vakcina használatát, amelyet sem az Európai Gyógyszerügynökség, sem az Egészségügyi Világszervezet nem engedélyezett.

A szerb elnök is beoltatja magát

Szerbiában egyébként decemberben kezdődött meg az oltási program, amikor Ana Brnabić miniszterelnök megkapta a Pfizer-BioNTech-vakcinát, amelyet már az EU-ban és az Egyesült Államokban is engedélyeztek. De mivel a német–amerikai együttműködésben kifejlesztett oltószerből limitált mennyiség érhető el, Szerbia alternatívák után nézett.

Aleksandar Vučić szerb elnök a hétvégén azt mondta, hogy a napokban még 250 ezer adag orosz oltószer, és 20 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezik az országba. Január 19-én a szerb elnök azt mondta, hogy 300 oltási ponton kezdik el az emberek oltását, és a hétvégén ő is megkapja majd az oltószert.

Ehhez kapcsolódóan: Izrael egészségügyi adatokat ad a Pfizer vakcináért cserébe

Szerbiában az egészségügyi dolgozókkal és az idősotthonok lakóival kezdték az oltást múlt hónapban, most a tanárok, rendőrök és a katonaság tagjai következnek. Az országban 3 771 halálesetet tulajdonítanak a koronavírusnak, és összesen 347 111 fertőzöttet regisztráltak.

Készült az Szabad Európa balkáni szerkesztősége, a Reuters, és az AFP tudósításának a felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.