Rikard Jozwiak a Szabad Európa központi szerkesztőségének európai ügyekkel foglalkozó munkatársa.
Jelenleg talán a lőszerhiány a legsürgetőbb ügy mind az Európai Unió, mind pedig a NATO számára az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Az Európai Bizottság elnöke január elején bejelentette, hogy újabb szankciós csomag elfogadására készül Belarusz ellen az ukrajnai orosz háború támogatása miatt. Az erről szóló javaslatot még nem terjesztették elő, de az első egyeztetések a napokban már megkezdődtek a tagállamok között.
Magyarország ismét azzal fenyegetőzik, hogy fellazítja az Európai Unió Oroszország elleni szankciórendszerét, és ragaszkodik ahhoz, hogy kilenc embert töröljenek a korlátozó intézkedések több mint 1300 személyt és 170 szervezetet tartalmazó listájáról.
2022-ben példátlan lépések történtek Ukrajna, Georgia és Moldova európai uniós integrációs törekvéseivel összefüggésben. Az ukrajnai orosz inváziót követően februárban mindhárman benyújtották a csatlakozási kérelmüket, és hónapokon belül mindannyian úgynevezett európai perspektívát kaptak.
Koszovó – a többségében albánok lakta volt szerbiai tartomány – egészen eddig potenciális EU-tagjelöltnek számított, de az EU e heti csúcstalálkozója után már a tagjelöltek sorában tudhatja magát. Melyek a folyamat nehézségei, és hogyan találhat az EU kreatív megoldásokat, ha akar?
Vasárnap kezdődik a világ legnézettebb és legjövedelmezőbb sporttornája. A 2022-es FIFA-világbajnokság egy hónapon át fogja lekötni a közönséget és világszerte uralni a képernyőket és a beszélgetéseket. A Szabad Európa öt olyan mérkőzést választott ki, amelyeket mindenképpen meg kell nézni.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) ez év végéig egyhangúlag el kell fogadnia a 2023-as büdzsét. A kilátások nem rózsásak – az idei költségvetést sem fogadták el, és úgy tűnik, Moszkva vétózhat, ami miatt lehet, hogy az EBESZ-nek fel kell adnia elegáns bécsi központját.
Miután Oroszország átmenetileg kilépett az ENSZ által közvetített fekete-tengeri gabonamegállapodásból, az EU számára ismét sürgetővé vált a nem tengeri kereskedelmi útvonalak megnyitása Kijev számára.
Finnország és Svédország egyre közelebb kerül a NATO-tagsághoz: a katonai szövetség 30 tagjából 28 már letétbe helyezte csatlakozásuk ratifikációját a nemzeti parlamentek különböző szavazásai és az elnöki vagy akár uralkodói hozzájárulások után.
Az Európai Unió hónap eleji, legújabb Moszkva-ellenes szankciócsomagjában a blokk megnyitotta annak lehetőségét, hogy harmadik országok magánszemélyei és vállalatai ellen is fellépjen, ha segítenek az unióból származó szervezeteknek kijátszani a Kreml ellen hozott korlátozó intézkedéseket.
Meglehetősen meglepődve fogadták Brüsszelben Ukrajna múlt pénteki lépését, azaz a NATO-tagság iránti kérelem benyújtását. Nagyon kevesen számítottak erre, és bár sokan szimpatizálnak Kijevvel, azzal ne kalkuláljon senki, hogy az ország gyorsított ütemben csatlakozhat majd a katonai szövetséghez.
Október 6-án az összes európai ország vezetője (Fehéroroszország és Oroszország, valamint az európai mikroállamok kivételével) a prágai várban találkozik, hogy megvitasson egy sor, a kontinens biztonsági helyzetével kapcsolatos kérdést, amelyek hátterében világosan az ukrajnai háború áll.
Miközben Európa a második világháború óta a leginkább jobboldali kormányra ébredt Olaszországban, Brüsszelben aggódnak, hogy az EU harmadik legnagyobb gazdasága és a hat alapító tag egyike mindenben szakítani fog korábbi álláspontjával, Oroszországtól az adóügyekig bezárólag.
A héten láthattuk az első igazi kihívást az EU egyre erősödő, Oroszország elleni szankciórendszerével szemben. Kiszámítható módon Magyarország fenyegetőzött azzal, hogy kisiklatja a több mint 1200 embert és száz céget érintő vízumtilalom és vagyonbefagyasztás esedékes megújítását.
Johannes Hahn, az EU költségvetési biztosa arra kérte az uniós tagállamokat, hogy jövőre fokozzák a Kijevnek nyújtott pénzügyi támogatást, mert „nagyon valószínű”, hogy folytatódik Oroszország ukrajnai háborúja.
Johannes Hahn, az EU költségvetési biztosa pénteken a Szabad Európának adott interjúban megerősítette, hogy Magyarország a helyes irányba mozdult el, de a tárgyalások még nem értek véget, és az eljárás pozitív lezárásához „konkrét, írásos eredményekre és döntésekre van szükség”.
Magyarország végül támogatni fogja az Oroszországgal szembeni EU-s szankciók meghosszabbítását, miután ejtette fenyegetését, hogy megvétózza, amennyiben nem törlik három orosz oligarcha nevét a feketelistáról – közölték diplomáciai források.
A magyar kormány kilátásba helyezte, hogy nem járul hozzá az Európai Unió egyes, Oroszországgal szembeni szankcióinak meghosszabbításához, amennyiben nem törlik erről a feketelistáról három orosz oligarcha nevét – közölték diplomáciai források.
Múlt héten Prágában az orosz állampolgárok Európai Unióba való beengedéséről folytatott tárgyalások rugalmas megoldással zárultak: csökkentik a kiadott vízumok számát, és megnehezíti a megfelelő úti okmányokkal rendelkezők beutazását. Ezzel csak későbbre halasztották a kényelmetlen döntéseket.
Az Európai Unió legújabb, július 21-én hivatalosan elfogadott, Moszkva-ellenes szankciói valószínűleg az eddigi leggyengébb brüsszeli csomag. Hogy megértsük, miért, nem kell messzebbre tekinteni, mint a blokk egyéb, az elmúlt hetekben tett lépéseire, amelyekkel felkészült egy hosszú, hideg télre.
Továbbiak betöltése