Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Eltemették az iráni atomprogram vezetőjét, az ország bosszút ígér


 Mohszen Fahrizadeh meggyilkolt iráni atomfizikus temetése Teheránban, 2020. november 30-án.
Mohszen Fahrizadeh meggyilkolt iráni atomfizikus temetése Teheránban, 2020. november 30-án.

A korábbi információknak ellentmondó hírek érkeztek a merénylettel kapcsolatban Iránból és az EU-tól is.

Hétfőn ünnepélyes állami szertartással eltemették Teheránban Mohszen Fahrizadehet, az iráni atomprogram pénteken meggyilkolt vezetőjét, írja a Szabad Európa központi szerkesztősége.

A férfi merénylet áldozata lett, ismeretlenek Teherántól nem messze nyitottak tüzet Fahrizadeh és testőrei konvojára.

A merénylet leírása nem egyértelmű. Az iráni hatóságok elsőre azt jelentették, hogy egy teherautó robbant fel Fahrizadehék konvoja előtt, majd 3-12 fegyveres nyitott rájuk tüzet. Illetve, hogy több támadó is meghalt.

Az állam félhivatalos hírügynöksége, a Fars viszont úgy tudja, hogy egy Nissanra erősített, távirányítású gépfegyver ölte meg Fahrizadehet.

Az ő állításuk szerint Fahrizadeh golyóhangok miatt kiszállt a hivatalosan golyóálló járművéből, ekkor lépett működésbe egy tőle mintegy 140 méterre lévő, autóra erősített műholdas távirányítású fegyver.

Az IRIB iráni állami tévé egyik felvétele a támadás kapcsán, 2020. november 27-én.
Az IRIB iráni állami tévé egyik felvétele a támadás kapcsán, 2020. november 27-én.

Szerintük a támadás három percig tartott és Fahrizadeh három lövést kapott. Ali Samháni tábornok, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője szintén arról beszélt Fahrizadeh temetésén, hogy Izrael "elektronikus eszközöket" használt a merénylet során.

Húsz éve vezette az iráni atomprogramot
Nyugati hírszerzők szerint Mohszen Fahrizadeh volt Irán katonai célú nukleáris fejlesztéseinek elsőszámú tervezője, aki két évtizede irányította a programot. Irán hivatalosan már a kétezres évek elején felfüggesztette az atomfegyver kifejlesztésére irányuló AMAD programot, ám Izrael és az Egyesült Államok szerint titokban ezután is folytatták a katonai célú kutatást.

Izrael egyáltalán nem kommentálta a merényletet. Az izraeli titkosszolgálatokat viszont az elmúlt 10 évben többször gyanúsították az iráni atomtudósok elleni merénylet szervezésével, és az is tudható, hogy Fahrizadeh is rajta volt az izraeliek feketelistáján.

Egy sajtótájékoztatón Benjamin Netanjahu izraeli elnök is felemlegette, úgy fogalmazott „jegyezzük meg a nevét”.

Az Európai Unió úgy írta le az esetet vasárnapi közleményében, mint ahol egy állami tisztviselő mellett "számos civilt" is megöltek. Noha az iráni állam hivatalosan nem adott hírt más iráni áldozatról.

Jared Kushner a Közel-Keletre utazik
Donlad Trump amerikai elnök veje és tanácsadója múlt héte ntitokban találkozott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterlnökkel és Mohamed Bin Szalmán szaúdi herceggel. Most pedi Szaúd-Arábiába és Katarba látogat majd azzal a szándékkal, hogy kibékítse a két országot.

"Az ellenség tudja, és el is mondom nekik, hogy semmilyen bűnt, terrorcselekményt vagy meggondolatlan cselekedetet nem fog válasz nélkül hagyni az iráni nép" - mondta a temetésen Amir Hatami hadügyminiszter.

Az iráni Press TV emellett azt állította, hogy a támadás során használt fegyverek az izraeli hadiipar jegyeit hordozzák magukon.

Hasszán Róháni miniszterelnök pedig korábban azt jelentette be, hogy Irán "kellő időben" bosszút fog állni, és nem fogják hagyni magukat hirtelen egy "csapdába" hajszolni.

"Biztosan nem szabad beleesnünk ebbe a csapdába [hogy gyorsan katonai válaszlépésel reagáljanak vagy hogy feladják a diplomáciai lehetőségeket]" - erősítette meg vasárnap a kormányszóvivő is.

Mohszen Fahrizadehet koporsóját iráni zászlóval takarták, a szertartáson számos magas rangú állami vezető is megjelent, az eseményt pedig közvetítette az állami tévé.

Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG