Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ezrek menekültek Hongkongból az Egyesült Királyságba, és még nincs vége


Alexandra Wong, 63, brit zászlóval tüntet és követeli a hongkongi vezetés lemondását. Hongkong, Kína, 2019. június 17.
Alexandra Wong, 63, brit zászlóval tüntet és követeli a hongkongi vezetés lemondását. Hongkong, Kína, 2019. június 17.

A vitatott hongkongi nemzetbiztonsági törvény tavalyi elfogadása óta a városállam több ezer lakója döntött már úgy, hogy otthonát hátrahagyva az Egyesült Királyságba költözik. Számuk szakértők szerint több százezerre is nőhet.

Sokan a megtorlástól félnek, amiért részt vettek a 2019-es demokráciapárti tüntetéseken a volt brit gyarmaton. Mások csak elviselhetetlennek érzik, hogy Kína megpróbál beavatkozni az életük csaknem minden területébe, erősen korlátozva a szabadságjogaikat, és jobb jövőt akarnak külföldön a gyerekeiknek. A legtöbben nem is terveznek soha többé visszatérni.

Várhatólag most kezdődnek majd csak meg a tömeges költözések, miután a brit tengerentúli státusz alapján vasárnap óta Hongkong mind az ötmillió lakosa kérelmezheti a tartózkodásra, munkavállalásra és tanulásra jogosító vízumot, amelynek nyomán hat év után állampolgárságot is szerezhetnek.

A londoni kormány arról számolt be, hogy mintegy hétezer hongkongi érkezett az országba tavaly július óta. A becslések szerint a következő öt évben a számuk 300 ezerre is nőhet.

Gyakorlatilag mindenki megkapja az engedélyt

„A tengerentúli vízum júliusi bejelentését megelőzően nem kaptunk sok megkeresést a nagy-britanniai bevándorlással kapcsolatban, talán havi tíznél is kevesebbet. Most naponta tíz-tizenöt hívás érkezik” – mondta Andrew Lo, egy hongkongi bevándorlási tanácsadó cég alapítója.

Egy Mike nevű újságíró elmondta, hogy áprilisban terveznek a feleségével és fiatal lányukkal Leedsbe költözni. Döntésük oka a politikai helyzet romlása, valamint attól tartanak, hogy az nagyban kihatással lesz a hongkongi oktatási rendszerre is, s jobban szeretnék, ha gyerekük az Egyesült Királyságban tanulhatna.

Lo hangsúlyozta, hogy az új brit vízumszabályok nem írnak elő semmilyen nyelvtudásbeli vagy végzettségi követelményt, mindenki megkapja az engedélyt, aki bizonyítani tudja, hogy van elég pénze ahhoz, hogy hat hónapig eltartsa magát, illetve nem tuberkulózisos.

A férfi jelenleg hetente három-négy családnak segít a kivándorlásban, az érintettek nagyjából 60 százalékának kisgyereke van, de vannak fiatal párok és egyedülállók is.

Cindy múlt héten érkezett Londonba. A kétgyerekes üzletasszonynak kényelmes élete volt Hongkongban, azonban úgy érezte, hogy egyre erősebben korlátozzák a szabadságát, és jó jövőt szeretett volna a gyerekeinek. Mint mondta, fontos gyorsan lépni, mert szerinte Peking hamarosan el fogja lehetetleníteni az áttelepüléseket.

Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette, a vízum bevezetése azt mutatja, hogy országa „hű maradt a Hongkonghoz fűződő mély történelmi kötelékeihez”. Hongkong százötven éven keresztül brit gyarmat volt, 1997-ben került vissza Kínához, amely ígéretet tett rá, hogy ötven éven át megtarthatja jelentős önállóságát.

Egyedülálló kivándorlási hullámról van szó

Peking pénteken bejelentette, hogy a továbbiakban nem fogja elfogadni utazási dokumentumként a brit tengerentúli státus alapján kiadott útleveleket, továbbá bírálta Londont, amiért „súlyos megsérti” Kína szuverenitását.

A kínai kormány rendkívül szigorította fellépését Hongkonggal szemben a 2019-es tüntetéseket követően. A tavaly júniusban elfogadott, széles körben bírált nemzetbiztonsági törvény alapján számos demokráciapárti aktivistát, újságírót őrizetbe vettek. Sokan úgy vélik, hogy már bármiféle politikai ellenvélemény kinyilvánítása bajba sodorhatja a hongkongiakat, akár egy bejegyzés is a közösségi médiában.

„Ez egy rendkívül egyedülálló kivándorlási hullám – vannak, akik még nem is voltak soha az országban, ahova költöznek. Sokaknak nincs tapasztalatuk a külföldön éléssel kapcsolatban. A járvány miatt pedig még meg sem nézhetik a lakást, amelynek a megvásárlásáról döntenének” – mondta Miriam Lo, az Excelsior UK bevándorlási ügynökség vezetője.

Készült az AP tudósítása nyomán.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG