Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Moszkvában kezelik a kazanyi iskolai lövöldözés több sebesültjét


Az egyik halálos áldozat temetése Kazanyban, 2021. május 13-án
Az egyik halálos áldozat temetése Kazanyban, 2021. május 13-án

Moszkvai kórházakba szállították át a keddi kazanyi iskolai lövöldözés több sebesültjét, miközben az orosz hatóságok továbbra is dolgoznak az intézményben kilenc embert meggyilkoló tettes indítékának felderítésén.

Lidia Galimova, a tatárföldi elnöki hivatal szóvivője arról számolt be csütörtökön, hogy öt gyereket és négy felnőttet átszállítottak a fővárosba, a Kazanyban kezelt tizennégy gyerek pedig túl van az életveszélyen.

„Őket a Tatár Köztársaság Gyermekklinikáján kezelik, állapotuk stabil. Mostanra túl vannak az életveszélyen, de folyamatos megfigyelés alatt állnak” – mondta.

A feltételezett elkövető, a 19 éves Ilnaz Galjavijev a nyomozók szerint május 11-én felrobbantott egy házi készítésű pokolgépet a kazanyi 175-ös számú iskolában, ám a robbanásban nem sérült meg senki. Majd fegyverével 17 lövést adott le az ott tartózkodókra. Kilenc ember életét vesztette, köztük hét tanuló, valamint huszonhárman megsebesültek.

Ismeretlen indíték

Az intézmény volt tanulójának indítéka egyelőre ismeretlen, a hatóságok elrendelték az elmeorvosi vizsgálatát.

Galjavijev azt mondta, hogy nincs semmilyen egészségi problémája, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint azonban bár nem kezelték vagy regisztrálták pszichiátrián, 2020-ban bizonyos agyi rendellenességet, úgynevezett enkefalopátiát diagnosztizáltak nála.

Az SZK tájékoztatása szerint a rokonoknak feltűnt, hogy idén megváltozott a korábban csendes, nyugodt diákként ismert fiatalember viselkedése, könnyen dühbe jött, agresszív volt. Mint közölték, az utóbbi időben többször orvoshoz fordult súlyos fejfájás miatt.

A kilenc halottat szerdán eltemették a muszlim többségű Tatár Köztársaságban.

Szigorodó fegyvertartási szabályok

A lövöldöző a hírek szerint legálisan jutott fegyverhez. Az incidens után Vlagyimir Putyin elnök felszólította Viktor Zolotovot, az Orosz Nemzeti Gárda vezetőjét, hogy készítsen új szabályozást a civil használatra engedélyezett lőfegyverekre vonatkozóan.

Bár a hasonló gyilkosságok továbbra is rendkívül ritkák, a közelmúltban megszaporodtak a lövöldözések Oroszországban és a volt szovjet államokban. Ez a legtöbb halálos áldozatot követelő iskolai lövöldözés Oroszországban 2018 óta, amikor a jogsértő módon annektált Krím-félszigeten húsz embert lőttek agyon egy oktatási intézményben. Tavaly novemberben Voronyezsben és Jekatyerinburgban volt példa lövöldözésre, amelyek összesen hét ember halálát okozták.

XS
SM
MD
LG