„Lehet, hogy én is hibás vagyok, de minden húzódott. Hónapról hónapra tolódtak a vizsgálatok, nőtt a várakozási idő” – mondja a Szabad Európának az a középkorú nő, akinek – mire kiderült, mi okozza valójában a térdproblémáit – már nem lehetett megmenteni a lábát.
Éva egy borsodi kistelepülésen lakik, negyvenes évei elején jár, két kamasz gyermeke van. Irodai munkát végez. A család aktív életet élt, sokat kirándultak. Tavaly májusban vette észre a kinövést a bal térdén. Az Uzsoki Utcai Kórházba jelentkezett be, de csak júliusra kapott időpontot. Akkorra már elég kellemetlen és fájdalmas volt a jóindulatú porcos kinövésként diagnosztizált betegség (Ollier-betegség).
A röntgen után az orvos a műtét mellett döntött, de ez az az időszak volt az, amikor a halasztható műtéteket nem végezték el a járvány miatt, így októberre jegyezték elő az operációra. Végül az orvosnak sikerült az akkor már erős fájdalmakat okozó kinövést szeptember közepén megműtenie. Szövettant is csináltak, negatív lett.
A műtét után azonban továbbra sem volt jó Éva térde. Azt hitte, hogy dagad, de valójában újabb kinövés okozta a panaszait. Ismét fájdalmai voltak, de megint nem lehetett műteni a halasztható műtétekre vonatkozó tilalom miatt. Március eleje lett, mire eljutott a kontrollra. Ekkor már azt mondta az orvosa, hogy itt nagyobb a baj, ez már nem az ő hatásköre. Elképzelhető, hogy rosszindulatúvá vált az újabb kinövés, ami hónapok alatt nagyon nagy lett.
Éva uzsokis orvosa tehát felhívta egy kollégáját a Semmelweis Egyetem ortopédiai klinikáján, akinek ez a szakterülete, hozzá március végén jutott el a beteg. Csak a sürgős eseteket fogadták.
„Csináltak ugyan vizsgálatokat, de peregtek a hetek. Májusban jutottam el a biopsziáig, és június elején mondta meg az orvos, hogy nem tudja megmenteni a lábam. Kialakult a secunder chondroszarkóma. A rosszindulatú daganat benne van a térdízületben.”
A chondroszarkóma kezelése elsődlegesen sebészi, mert a daganat sem a kemoterápiára, sem a besugárzásra nem reagál. Évát július 7-én műtötték meg a Semmelweis Egyetemen. Térd fölött amputálták a bal lábát. Orvosa azért is döntött a radikális beavatkozás mellet, mert ez a rákfajta képezhet áttétet.
„Mindenki nagyon kedves, de ez nem elég”
A műtét előtt elmondták Évának a forgatókönyvet, hogy az amputáció után két héttel átkerül az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe, ahol a gyógyulási folyamattal párhuzamosan felkészítik megváltozott életére. Megtanítják mankózni, és kap ideiglenes, majd később végleges protézist.
„Azt mondták, ez az ország legjobb intézete, szuper hely lesz. Valóban, mindenki nagyon kedves volt, de ez nem elég.”
Éva elmondta, hogy több épülettömb van a kórház területén, a főépület nagyon korszerű, de őt „egy picit lerobban szárnyba” rakták, ahol rajta kívül csak olyanok voltak, akik már csak a protézisre vártak, nem frissen amputáltak. Alapvetően idős betegek voltak ott. Később kapott egy szobatársat, aki egy 2017-es balesetben vesztette el a lábát, már harmadjára volt a rehabilitációs intézetben, mert nem tudtak megoldást találni a problémáira.
Nincs elég gyógytornász, Éva szerint ez volt a legnagyobb baj. Napi fél óra jutott egy emberre, ami szerinte nagyon kevés. Ráadásul nagyon gyorsan cserélődtek a gyógytornászok, és volt köztük, aki nem is látott még olyan protézist, amilyet Éva kapott.
„Az első időben rátesznek a lábcsonkra egy felfújható eszközt, és nyomás alá helyezik a csonkot, hogy később a műlábat is bírja.”
Hathetes volt a seb, amikor rá tudták tenni az ideiglenes protézist. Először általában fix, nem hajló protézist szoktak adni a betegnek, Éva azonban azonnal jobban mozgó protézist kapott, amelynek hajlik a térde. Az ideiglenes protézist három hónapra adják, előtte nem írhatnak fel véglegeset. Évát augusztus végén, külön engedéllyel a gyermekeire és az iskolakezdésre való tekintettel engedték ki a kórházból. Addigra megtanították mankóval biztonságosan közlekedni.
„Óvatos vagyok, odafigyelek, és inkább mankóval járok, mert az a láb, amit kaptam, nem jó. Nagyon nyom, négy-öt óránál többet nem bírok ki benne, és bizonytalannak érzem magam vele. Mankóval még mindig biztosabbnak tűnik. Viszont ha mankózok, nem tudok vinni semmit, mert foglalt a kezem.”
Van finanszírozott protézis, de alig tudja használni
Éva furcsának tartja, hogy a protézisről, amelyet kapott, nem egyeztettek vele, az orvos és a műszerész döntötte el, hogy ez kell neki. Mint mondja, a lábcsonk alakja akár még egy évig változhat, mire elnyeri a végleges formáját, ezért szoktak protézisből is először egy fűzős változatot adni, amelyen lehet állítani, de ő nem ilyet kapott.
Mostanában lejár a három hónap, lehet végleges protézist íratni, de azt mondja, hogy azt nem a rehabilitációs intézetben fogja megcsináltatni, mert oda egy hónapra be kellene feküdni, nincs járóbeteg-ellátás. Hetente kétszer jár ki a műszerész, leveszi a mintát, egy közbülső próbával egy hét alatt elkészül a protézis, a maradék időben a beteg megtanul vele járni, illetve a kisebb igazításokat elvégzik, ha szükséges. Éva viszont az eddigi tapasztalatok alapján jobb, az élethelyzetének megfelelőbb eszközt szeretne.
„Irodai munkát végzek, és a munkám megmaradt. Régen biciklivel jártam be a munkahelyemre, vagy besétáltam. Biciklizni nyilván nem fogok, de olyan protézist szeretnék, amivel biztonságosan tudok mankó nélkül közlekedni, bejárni dolgozni, ellátni itthon a családomat, megint kirándulni a gyerekekkel és a férjemmel. Van ilyen, a készítőjével is egyeztettünk már.”
Éva sokat töpreng azon, hogy ha az elején jobban megijed, jobban utánamegy, ha hamarabb kiderül, hogy ez nem egy sima csontkinövés, és ha nincs Covid, talán még megvan a lába. Azt sem érti, hogy lehet, hogy miközben az a rákfajta, amely megtámadta az ő szervezetét, képezhet áttétet, általában a tüdőben, fel sem merült, hogy behívnák CT-re, magának kellett intéznie ezt is.
„Empatikusan, kellő rutinnal rendezzék a lemondásokat”
A Szabad Európa korábban is beszámolt arról, hogy a járvány miatt végeláthatatlan hosszúságúra nőttek az amúgy sem rövid kórházi várólisták. A kormányzati járványportálon november 9-én bejelentették, hogy a koronavírusos betegek számának növekedése miatt a kórházakban ismét növelték a koronavírusos betegek ellátására kijelölt ágyak számát, és egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása.
Egy nappal később a Népszava írt arról, hogy a birtokába került az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese, Takács Péter levele, amelyet a centrumkórházak vezetőinek küldött arról, hogy járjanak el a halasztható műtétek lemondásakor. A lap szerint a főigazgató-helyettes egyebek között azt írja, az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen.
A lap szó szerint idéz a levélből, e szerint
„Lehetőség szerint a műtétre már befektetett betegek esetében a beavatkozások még történjenek meg, senkit ne küldjünk haza, ha már az osztályra felvettük! A be nem fektetett, de műtéti halasztás miatt érintett betegek megkeresése történjék empatikusan: kellő rutinnal rendelkező kollégák megfelelő hangvétellel rendezzék a lemondásokat. Elsősorban az anesztéziát igénylő tervezett beavatkozások korlátozhatók, az anesztézia nélkül végezhető műtétek (például szemészet) megtartására törekedni kell. A daganatos megbetegedéssel összefüggő és sürgősségi (a kezelés elmaradása potenciálisan életveszélyt vagy maradandó egészségkárosodást okozhat) beavatkozások továbbra is korlátozás nélkül biztosítandók!”
