Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Berlusconi húsz üveg vodkát kapott ajándékba Putyintól


Vlagyimir Putyin és Silvio Berlusconi 2009. augusztus 6-án Ankarában
Vlagyimir Putyin és Silvio Berlusconi 2009. augusztus 6-án Ankarában

A volt olasz kormányfő arról beszélt egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy az orosz elnök, akivel már korábban is jó kapcsolatban volt, nemrég egy „édes” levél kíséretében húsz üveg vodkát küldött a születésnapjára.

„Újra kapcsolatba kerültem Vlagyimir Putyin elnökkel. Húsz üveg vodkát és egy nagyon édes levelet kaptam tőle a születésnapomra. Húsz üveg Lambruscóval (olasz vörös habzóbor) és egy hasonlóan édes levéllel válaszoltam” – mondta Silvio Berlusconi a héten pártja, a Hajrá, Olaszország (FI) képviselőinek.

Az egykori olasz miniszterelnök szeptember 29-én ünnepelte 86. születésnapját, négy nappal azután, hogy a választásokon az FI-t is magában foglaló jobboldali tömb szerezte meg a legtöbb szavazatot.

A LaPresse hírügynökség által ismertetett hangfelvételen Berlusconi védeni próbálta az orosz kormány álláspontját az ukrajnai fegyveres konfliktust illetően, kiemelve: Moszkvában többször mondták, hogy háborúban állnak a Nyugattal, mert „fegyvereket és támogatást nyújtunk Ukrajnának”.

Nem ez az első alkalom, hogy a korábban adócsalásért elítélt, populista pártvezér védelmébe vette az orosz elnököt, akit szavai szerint belehajszoltak a háborúba.

„A csapatoknak be kellett volna vonulniuk, egy héten belül el kellett volna érniük Kijevet, leváltani Zelenszkij kormányát tisztességes emberekre, majd távozni” – közölte a kampány során egy televíziós műsorban.

„Nem is értettem, hogy az orosz csapatok miért szóródtak szét Ukrajnában, miközben szerintem csak Kijev körül kellett volna maradniuk” – tette hozzá Berlusconi, aki egyszer úgy jellemezte Putyint, mintha az öccse lenne.

A politikus később visszakozott, és úgy vélekedett, hogy túlzottan leegyszerűsítették a szavait.

Irodája ezúttal is tagadott. A kedden kiadott közlemény szerint Berlusconi pusztán egy régi, évekkel ezelőtti történetet mesélt el, és nem lépett újra kapcsolatba Putyinnal.

A felvétel nyilvánosságra kerülését követően az FI csökkenteni próbálta a károkat. „A Hajrá, Olaszország és Silvio Berlusconi elnök álláspontja mindenki előtt ismert az ukrajnai konfliktust és az orosz felelősséget illetően, ez összhangban van Európa és az Egyesült Államok álláspontjával” – szögezték le.

Elemzők szerint a botrány kínos helyzetbe hozza a szélsőjobboldali, azonban Ukrajnát határozottan támogatásáról biztosító Giorgia Melonit, aki épp kormánya megalakításán dolgozik, amelynek a tervek szerint a Hajrá, Olaszország is tagja lenne. Az FI mások mellett a külügyminiszteri posztot is magának szeretné.

Berlusconi hosszú barátságra tekint vissza Putyinnal: vendégül látta őt szardíniai villájában, sőt 2014-ben az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten is járt vele.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG