Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az év végéig sem húzza ki Miskolc, ha nem kap állami segítséget


Veres Pál miskolci polgármester
Veres Pál miskolci polgármester

A polgármester szerint az elszabadult energiaárak miatt, külső segítség nélkül olyan alapellátások kerülhetnek veszélybe, mint az óvoda, bölcsőde, idősek otthona, szociális és egészségügyi ellátás, közétkeztetés vagy a tömegközlekedés. Idén ötmilliárdos, jövőre 15 milliárdos költségnövekedéssel számolnak, amit lehetetlen kigazdálkodni - mondta a Szabad Európának Veres Pál független polgármester.

A sokszorosára drágult áram-, gáz- és távhőköltségek miatt Miskolcnak összességében 4,5-5 milliárd forinttal emelkednek meg a terhei az év végéig - mondta a városvezető. A drágulás csak elenyésző százalékát tudják drasztikus lépésekkel megspórolni, mint például óvodák összevonása, múzeumok, fürdők, könyvtárak bezárása, de még így is marad 2,5-3 milliárd forintos lyuk a költségvetésben - tette hozzá.

Ezt szerinte külső segítség nélkül nem lehet megoldani, és ezzel a többi település hasonlóan van, ezért számolnak a kormány segítségével, mert veszélybe kerülhetnek az alapellátások, amelyeket “tűzzel-vassal” fent akarnak tartani.

Mint mondta, szerdáig kell adatot szolgáltatniuk a kormányzat felé, amit Balla György kormánybiztos kért. Számot kell adniuk arról, hogy az önkormányzatot és az önkormányzati cégeket milyen többletköltségek terhelik, és milyen takarékossági intézkedéseket tettek. Reménykednek abban, hogy kapnak támogatást az alapvető feladatok ellátására, mert különben azok akár le is állhatnak.

“Ez ténylegesen azt jelentheti, hogy be kell zárni óvodát, bölcsődét. Ezt nem akarjuk, a végsőkig kitartunk, de ha a városok nem kapnak külső támogatást, akkor már november, december környékén beállhat egy olyan állapot, hogy az alapszolgáltatásokat sem tudjuk ellátni a megfelelő szinten” - fogalmazott.

Már az utolsó simításokat végzik a beadandó anyagon, hétfőn vagy kedden elküldik, nem várják meg a szerdát. Az az ígéret, hogy az általuk beküldött adatokat értékelik, az alapján számolnak, és utána, szerinte a jövő hét első felében lesz személyes találkozó.

A hétvégén volt egyeztetés Karácsony Gergely nyílt levelével kapcsolatban – mondta Veres Pál, hozzátéve, hogy azért nincs az aláírók között, mert úgy gondolja, hogy most a kormányzattal folytatott tárgyalásokra kell a hangsúlyt fektetni.

Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap tett közzé egy Orbán Viktor kormányfőnek címzett nyílt levelet a Facebookon, amelyben a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által kezdeményezett Nemzeti Energiacsúcs összehívását és azonnali párbeszédet kért. Arról is tárgyalást kezdeményezett, hogy a Paksi Atomerőmű által 12 forintért megtermelt áramot az önkormányzatok ne 400 forintnál is magasabb áron kapják.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn válaszolt a főpolgármesternek a Facebookon. Azt írta, hogy az elmúlt években a baloldal, ezen belül Karácsony Gergely pártja elutasították az atomenergiát, minden eszközzel gáncsolták a paksi bővítést, most pedig az olcsó paksi áramra hivatkozik. Szerinte a főpolgármester kérésének teljesítése a háztartásoktól venné el a paksi áramot, ezért azt a kormány elutasítja.


Mit mondanak a számok

Miskolcnak idén járt le egy 16 évvel ezelőtti svájci frank alapú kötvénye, most nyáron több mint 9 milliárd forintot kellett kifizetniük, ami szinte teljesen felemésztette a város tartalékait - mondta a polgármester. Innen fordultak rá az energiaválságra.

Az áramszerződésük az év végéig szól, már az alapján is a korábbi 21 forintról 61 forintra nőtt az egységár (kWh). Ez háromszoros áremelkedés, de ez még a körülményekhez képest jónak mondható, viszont csak december 31-ig tart - hangsúlyozta. A jövő évre szóló közbeszerzést hamarosan kiírják, 200-250 forint/kWh árral számolnak, vagyis a válság előtti árhoz képest tízszeres áramköltség lehet jövőre.

A gáznál és a távhőnél október elsején fordul az energiaév. A gáz ára a miskolci önkormányzatnak 150-160 forint volt köbméterenként az októberi évfordulóig, az első közbeszerzése egy nagyjából 2000 forintos ajánlatot kaptak, ami lement 1700 forintra a tárgyalásokon, de még azt sem fogadták el – mondta Veres Pál. Csatlakoztak a központosított közbeszerzéshez, itt egy 1030 forintos árat kaptak, amit elfogadtak és egyéves szerződést kötöttek, azzal, hogy a tarifa egy hónap késéssel követi a gáz tőzsdei árát. Ez nagyjából hétszeres áremelkedés október elsejétől.

A napi.hu információi szerint Debrecen még kedvezőbb ajánlatot kapott: egy köbméter gázt 798 forintért vehet az MVM-től, ami alig magasabb, mint a lakossági ár. Szentendre viszont a tavalyi árhoz képest 17,5-szeres, köbméterenként 1801 forintos árajánlatot kapott a lap szerint egy másik szolgáltatótól, majd amikor azt nem fogadták el, az MVM 2644 forintos ajánlatot tett.


A távhő ára 3300 forint/GJ volt szeptember végéig, október elsejétől majdnem 31 ezerre drágult - ismertette a polgármester. Mint mondta, ez még mindig alacsonyabb, mint a környező településeken, ahol akár 50-60 ezer forint is lehet az egységár, mert Miskolcon geotermikus energiát is használnak a távhőhöz, hatvan százalékban, ezért kaptak másokhoz képest alacsonyabb átlagárat az energiahivataltól. De ez még így is kilencszeres áremelkedést jelent október elseje óta - állapítja meg.

Összességében év végéig 4,5-5 milliárddal, jövő októberig pedig becsléseik szerint nagyjából 15 milliárddal drágul a rezsi Miskolcon, miközben a város teljes éves működési költségvetése negyvenmilliárd forint.

Spórolás

Bezárásokkal, összevonásokkal is kénytelen pénzt megtakarítani az önkormányzat. Tanuszoda, sportcsarnok, fiókkönyvtárak, kiállítóterek, művelődési házak zárnak be és több óvodát is össze kell vonni.

A hétszeres gázár fájdalmasan érinti Miskolcot a városi tömegközlekedés szempontjából is, mert buszaik többségét CNG-gázosra cserélték, a 130-ból 75 ilyen, így ezek üzemeltetése is sokszorosára drágult. Kénytelenek voltak forgalomból kivont dízelbuszokat visszaállítani, hogy spórolni tudjanak – mondta a polgármester.

A sok látogatót vonzó barlangfürdőt is bezárnák a tervek szerint, a miskolci Fidesz ezért kritizálta a városvezetést, hogy a nyereséges fürdő leállása a helyi turizmust is romba döntheti. A polgármester szerint kétszázmillió forint plusz költséget jelentene az év végéig, ha nyitva maradna a barlangfürdő, mert gázzal kell melegíteni a termálvizet, egy nem túl korszerű rendszerrel. Szerinte a hétszeresére drágult gáz miatt már nem tudna nyereségesen működni a fürdő, ezért tervezik a bezárását. Jövő hét hétfőre összehívott egy egyeztetést, ahová az idegenforgalom és vendéglátás meghatározó vállalkozóit hívják meg, hátha összefogással találnak valamilyen megoldást a barlangfürdőre.

“Most van az a pillanat, hogy mérlegelnünk kell: egy héttel tovább tudjuk az óvodákat fűteni, ha nincs több segítség, vagy nyitva legyen a barlangfürdő. Tehát most ennyire éles a helyzet” - fogalmazott Veres Pál.

Mint mondta, a családokat is érinti a válság és először a szabadidős lehetőségeken fognak spórolni, meggondolják az éttermet és a wellness hétvégét, míg sokaknál már az étkezés és a fűtés is gondot okozhat.

A város meghirdette a gondoskodó Miskolc programot, a legszegényebbeket próbálják tűzifával segíteni, nagyjából 70-80 ezer LED-izzót adnak ingyen egy cég támogatásával, energetikai tanácsadást tartanak, és civil szervezetekkel is együttműködnek - mondta a polgármester.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG