Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: ki nyerheti a miniszterelnöki előválasztást?


László Róbert, a Political Capital választási szakértője
László Róbert, a Political Capital választási szakértője

Az út maga fontosabb, mint az eredmény - fogalmazott a Szabad Európának a Political Capital szakértője az ellenzéki előválasztásról. László Róbert hangsúlyozta, október közepére meglesz a 106 egyéni kerületi és a miniszterelnök-jelölt, akik mögött ott áll a hat ellenzéki párt. Csak a lista összeállítása marad október utánra.

Már maga az óriási eredmény, hogy sikerült összehozni az előválasztást, viszont nem zárható ki teljesen, hogy a Fidesz megpróbálja manipulálni a végeredményt – mondta a Szabad Európának László Róbert. A Political Capital választási szakértője szerint könnyen lehet, hogy nem a legesélyesebb nyeri a miniszterelnöki előválasztást. Ajánlom figyelmébe a teljes interjút!

Mint korábban a Szabad Európa is megírta, Páva Zoltán ellenzéki médiatulajdonos ellen is bevetették a Pegasus kiberfegyvert. Most kiderült, pont aznap törték fel a telefonját, amikor nyilvánossá vált, hogy cége a Demokratikus Koalíciónak is dolgozik. A kormány részéről eddig senki nem tagadta, hogy Magyarország valóban vásárolt a Pegasus nevű kémfegyverből, és azzal újságírókat, ellenzéki politikusokat, illetve a kormány civil kritikusait figyelték volna meg.

A magyarok többsége szigorításra számít

Az elmúlt 24 órában 246 új Covid-fertőzöttet igazoltak, négy ember pedig életét veszítette a járvány következtében a hivatalos állami adatok szerint. Kórházban 300 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 43-an vannak lélegeztetőgépen.

Maradva a járványnál, egy friss felmérés szerint a magyarok négyötöde arra számít, hogy ősszel szigorítani fog a kormány, és védettségi igazolvány kell majd a mozikba, éttermekbe, kávézókba és a hasonló intézményekbe. A válaszadók egy része későbbre vár ilyen jellegű szigorítást, kicsit több mint tizedük szerint viszont soha nem fog kelleni már a magyar védettségi kártya ilyesmihez.

Továbbra is jelentős mértékben drágul a jogosítvány megszerzése Magyarországon, egy átlagos tanfolyamár már 230 ezer forint felett jár. A Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke ráadásul további drágulásra számít, mondván „a pénzromlás mindenkit kísért, ráadásul az iskolák az újabb és újabb terheket kénytelenek továbbhárítani”.

Magyarországon az átlagnál alacsonyabb a női kutatók aránya - derül ki egy most közzétett felmérésből. Az országon belül a Dunántúlon a legrosszabb a helyzet, ha érdekli az ország (és Európa) egésze is, nézze meg infografikánkat!

Kínzás egy orosz börtönben

Több tucat zöld szervezet indított kampányt a szigorúbb környezetvédelmi szabályozásért Szerbiában. Ennek része volt egy belgrádi tüntetés is - több ezren vonultak át a városon tiltakozásképpen a Rio Tinto bányavállalat nyugat-szerbiai terjeszkedése ellen. Részletekért nézze meg helyszíni videónkat!

Több ezren tüntettek Belgrádban egy tervezett lítiumbánya ellen
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:50 0:00

Emelik a rendőrök és a katonák bérét a választás előtt Oroszországban, miután Vlagyimir Putyin elnök is jóváhagyta a döntést néhány nappal a parlamenti választások előtt. A még augusztusban bejelentett béremelés pontos részleteit ugyanakkor még nem közölték.

A Szabad Európa szabadúszó tudósítóját, Vlagyiszlav Jeszipenkót az Oroszország által megszállt Krímben tartanak fogva. Az újságíró egy bírósági meghallgatáson beszélt részletesen arról, miként kínozták meg őrizetben. A férfit robbanóanyagok birtoklásával és szállításával vádolják, ő tagadja a vádakat.

„Felforrt az agyam” – A Szabad Európa munkatársa az orosz börtönőrök kínzásairól
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:53 0:00

Végül egy sokkal kellemesebb téma: egy brit hölgy, Ola Maddams a kertjében kezdett állatokat fotózni, egészen nagyszerű képeit rókákról és sünökről a BBC oldalán nézheti meg.

Békés napot kíván

Csák Gyula

XS
SM
MD
LG