Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: meghátrál-e a kormány a Kossuth téri tüntetések után?


A hétfői demonstráció a budapesti Kossuth téren.
A hétfői demonstráció a budapesti Kossuth téren.

A legfontosabb híreink kedd reggel: a vakáció előtti utolsó munkanapon beindul a parlamenti törvénygyár, magyar recepttel győzött a lengyel ellenzék egy választáson, mire számíthatunk az orosz-amerikai csúcstalálkozón.

A jövő évi költségvetés mellett két olyan törvényről is szavaznak a tavaszi parlamenti ülésszak utolsó napján az Országgyűlésben, amely miatt az elmúlt napokban ezrek tüntettek Budapesten – legutóbb éppen a szavazás előtt egy nappal. Az egyik a Budapestre telepedő kínai egyetem ügye, melyre a fővárosi konzultáció egyértelmű nemet mondott, egy Kossuth téri tüntetés után.

Szintén a Parlament épülete előtt gyűltek össze hétfőn azok, akik a másik végszavazás előtt álló törvény ellen emelték fel a hangjukat. A szervezők becslése alapján tízezren vettek részt a tüntetésen, miután a Fidesz váratlan melegellenes módosításokat tett a pedofilokról szóló tervezett törvényhez, összemosva a két csoportot. Szerintük a jogszabálytervezet orosz mintára alkották, elfogadásának hatása emberéletekben lesz mérhető.

Működik a magyar módszer

Magyar recept szerint győzött a lengyel ellenzék az időközi választáson. A nagyobbik lengyel kormánypárt jelöltje kudarcot vallott Rzeszów-ban az időközi polgármester-választáson az elért 24 százalékkal. A szavazást az ellenzék a következő választás próbájának tekinti, és ezért is próbálták a budapesti ellenzék taktikáját alkalmazni.

Magyarországon az elmúlt 24 órában 57 új fertőzöttet azonosítottak, a járvánnyal összefüggésben elhunyt tíz ember. Közben Szerbiában várhatóan szerdától megtarthatók a ballagási ünnepségek és ismét lehetnek szurkolók a sporteseményeken, a lazításokról hamarosan dönt a belgrádi kormány.

A Joe és Vova-show

Tíz éve találkozott legutóbb Moszkvában Joe Biden és Vlagyimir Putyin. Az amerikai–orosz viszony most sokkal rosszabb. A genfi orosz-amerikai csúcstalálkozó előtt azt mérlegeljük, hiú ábránd marad-e a nyitás egymás felé?

Akárcsak az ellenzéki aktivista-újságíró Raman Prataszevics, a Ryanair gépről szintén elhurcolt barátnője is börtönben marad. A minszki bíróság elutasította az előzetes letartóztatásban levő 23 éves Szofija Szapega fellebbezését, annak ellenére, hogy nem belarusz, hanem orosz állampolgár.

Nyugodt napot kívánok,

Vovesz Tibor

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG