Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orbán Viktor szerint nem véd meg a maszk, majd kötelezővé tették


Oltás Nyíregyházán 2021. június 23-án
Oltás Nyíregyházán 2021. június 23-án

Gyakorlatilag leálltak az oltások a hétfői ünnepnapon, miközben belehalt a járványba újabb harminckilenc beteg, és tovább nőtt a kórházi kezelésre szorulók száma is. A héten kötelező már a maszk a tömegközlekedésen és a főváros kulturális intézményeiben – bár Orbán Viktor véleménye szerint ez „illúzió”. Korábban hónapokig arról beszélt, hogy a maszk „nem véd meg” a vírustól, és nem is lesz kötelező már.

A járvány újabb harminckilenc közvetlen áldozatáról adott hírt a hivatalos állami tájékoztatás. Így a járvány áldozatainak száma legalább 30.920 főnél jár Magyarországon. 2.839 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 312 fő állapota olyan súlyos, hogy lélegeztetőgépre tették.

Lényegében leálltak az oltások tegnap

Nem nagyon oltanak már ünnepnapokon, ha november elsejére 43 ember első oltását sikerült megszervezni. Más oltás se nagyon volt, 72 ember kapta meg a második adagot, azt pedig nem árulja el a kormány, hogy harmadik oltásból pontosan hányat adtak be.

Azt sem árulják el, hányan regisztráltak. Augusztus 4-én adtak erről hírt utoljára, azóta az állam indoklás nélkül úgy döntött, nem adja ki ezt az adatot.

Orbán Viktor hónapokon át magyarázta, hogy nem véd a maszk

A magyar miniszterelnök nyár vége óta többször bejelentette, hogy Magyarországon nem lesz már kötelező maszkhasználat vagy fizikai távolságtartás, mert az szerinte nem hatékony.

„Az oltás életet ment, és csak az oltás ment életet. A maszk meg az elszeparálódás nem fog segíteni””– érvelt például Orbán Viktor augusztus 22-én.

„Az elszigetelés, karantén, maszk és így tovább, az – még egyszer mondom – nem oldja meg a problémánkat. Ez egy olyan vírus, amely mindenkit megtalál. Csak az oltás segít” – érvelt ismét Orbán Viktor szeptember 17-i állami rádiós tájékoztatójában arra, hogy lesz-e újra bármilyen maszkviselési előírás.

Az MTA szerint egyébként Orbán Viktor állítása téves és káros, ami ellen mindenkinek fel kellene lépnie. Október 11-i közleményük szerint:

„Közösen érjük el, hogy senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, miszerint a delta-variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk! Mindenki lépjen fel saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen!” – írta az akadémia. De ez Orbán Viktort egy kicsit sem befolyásolta.

„…ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a maszk megvéd bennünket. A maszk nem véd meg bennünket. Egyetlen dolog bizonyult eddig eredményesnek, ez pedig az oltás” érvelt október 15-én.

Majd néhány nappal később kötelezővé tették a maszkviselést a tömegközlekedésben. Azóta a miniszterelnök nem nyilatkozott a témáról. Az általános maszkviselés szigorítását korábban szintén ellenző Gulyás Gergely miniszter koronavírusos lett pár napja, úgy hogy egy darabig várhatóan ő se fog.

A főváros már korábban szigorításokat jelentetett be, ahogy a legtöbb nagy kórház sem tudott a kormányra várni tovább, amennyire lehetett, saját hatáskörben hoztak szigorításokat.

A magyar kormány teljes járványügyi kommunikációjára jellemző volt egyébként, hogy nem tudni, hogy fontos kérdésekben mi alapján szüeltnek a döntések, aztán miért változnak gyorsan akár azok ellenkezőjére. Járványhelyzetben ugyanis emberek élete múlhatott azon, ha hittek olyan kormányzati kijelentéseknek, mint például, hogy a 65 év alattiak nyugodtan megfertőzhetik egymást, vagy hogy a maszk nem hatékony, nem kell használni. A kormány kommunikációs kacskaringóiról itt vagy itt vagy itt vagy alább bővebben is olvashat.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG