Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az orosz külügy szerint "mulatságos", hogy Moszkva mérgezte volna meg Navalnijt


Visszautasította a vádat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, mely szerint az orosz KGB utódja, az FSZB próbálta volna meggyilkolni Alekszej Navalnijt. A Szabad Európa orosz szerkesztőségének összefoglalója.

Az orosz külügyminiszter szerint az új nyomozati anyagok csak annyit mutatnak, hogy a nyugati országokból teljesen hiányzik az etika. Szergej Lavrov visszautasította a vádat, mely szerint az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) akarta volna megmérgezni az ellenzéki politikust, jelentette a Szabad Európa orosz szerkesztősége.

"Nagyon mulatságos ezeket a híreket olvasni. Ahogy ezeket a híreket bemutatják, az csak egy dolgot jelent: nyugati partnereink híján vannak bármiféle etikai színvonalnak"

- reagált a külügyminiszter.

A híres brit központú oknyomozócsoport, a Bellingcat többek közt a Spiegellel, az Insiderrel és a CNN-nel karöltve azt muttatta be ugyanis nemrég, hogy Navalnijt évek óta követték az FSZB vegyifegyverekben képzett szakértői.

Telekommunikációs és utazási adatok elemzésével mutatták be azt, hogy 2017 óta járhattak az ellenzéki politikus nyomában az idegmérgek használatában is képzett ügynökök. Alekszej Navalnij 2017-ben jelentette be, hogy indulna az elnökválasztáson Vlagyimir Putyin ellen.

Neveket és fényképeket is bemutattak a vádak mellé, az egység munkáját valószínűleg Oleg Tajakin FSZB-s orvos irányíthatta. Közvetlen bizonyítékaik azonban nem voltak arra, hogy ezek az emberek mérgezték meg az ellenzéki politikust nyáron Szibériában.

A nyomozásra hivatkozva Alekszej Navalnij azt állította ezután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el a gyilkossági kísérletet ellene.


Az orosz kormány azonnal visszautasította mindegyik vádat. Szergej Lavrov külügyminiszter szerint ez a nyomozás azt bizonyította be, hogy a nyugati országok

"egyáltalán nem képesek normális diplomáciai munkára és nem hajlandók megfelelni a nemzetközi jogi normáknak, ha tények megállapításáról van szó".

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság hat vezető orosz tisztségviselő és egy állami laboratórium ellen szankciókat vezetett be ősszel a Navalnij elleni gyilkossági kísérlet miatt. A személyekre beutazási tilalom vonatkozik, és befagyasztották az EU területén található számláikat.

5 dolog a Navalnij-ügyről
please wait
BEÁGYAZÁS

No media source currently available

0:00 0:01:27 0:00

Oroszország nem volt hajlandó vizsgálatot indítani az ügyben. Az orosz hírszerzés szerint pedig elképzelhető, hogy talán inkább a nyugati országok próbálhatták megmérgezni Navalnijt.

Az orosz közmédia az eset után szintén hamar találgatásokba kezdett. Ők az engedték sejteni, hogy Alekszej Navalnij talán túl sokat ivott előző este, és arra vehetett be gyógyszereket.

A Putyin elnököt támogató média egyik régi megmondóembere, Dimitrij Kiszeljov ezzel párhuzamosan szintén arra utalt, hogy Navalnijt valószínűleg a nyugati országok mérgezték meg.

Alekszej Navalnij jelenleg Németországban gyógyul, de vissza szeretne térni Oroszországba.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. 2018/19-es akadémiai évben az arizonai állami egyetem Fulbright-Humphrey ösztöndíjasa volt.

XS
SM
MD
LG