Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Csavart a kormány az önkormányzati satun


Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kamara gazdasági évnyitóján az Intercontinental Budapest szállóban 2020. március 10-én
Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kamara gazdasági évnyitóján az Intercontinental Budapest szállóban 2020. március 10-én

A koronavírus-járványra hivatkozva fagyasztotta be a kormány a helyi adók emelését. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere szerint viszont az önkormányzati autonómiát súlyosan sértő döntés született.

"Ezzel azt a kicsi mozgásteret is elvették az önkormányzatoktól, amivel a kisvállalkozásoknak próbáltak volna segíteni" - mondja a kormány döntésére reagálva Gödöllő polgármestere.

Kedd éjszaka jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet, amely megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket.

Nem hónapokra, egy évre köti meg az önkormányzatok kezét

A rendelet december közepén lép hatályba és február 8-án veszíti érvényét. Gémesi György, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is, erre azt mondja, hiába csak február 8-ig hatályos a rendelet, gyakorlatilag jövő novemberig megköti a helyhatóságok kezét, hiszen az önkormányzatoknak törvényben előírt kötelezettsége, hogy már előző év novemberében döntsenek a jövő évi adóemelésekről.

"A kormány jó érzékkel megvárta ezt, majd gyakorlatilag megsemmisítette ezeket a döntéseket" - teszi hozzá Gémesi György.

Jól érzékelteti, mekkora összegekről van szó, hogy például csak a józsefvárosi önkormányzat esetében, az önkormányzat honlapján megjelent rendelet szerint, a kormány döntése 170 millió forint mínuszt jelent, a VIII. kerület vezetése ekkora bevétellel számolt a jövő évre tervezett adóemelésekből.

Arra a kérdésre, hogyan tudják pótolni a kieső pénzt, Gémesi György azt mondta, hogy csak önmagukon spórolhatnak, hiszen a kötelező feladataik nem csökkentek, azokat el kell látniuk, plusz pénzt pedig nem kapnak hozzá. Amelyik önkormányzat tehetősebb, az könnyebben, amelyik szegényebb, az pedig nehezebben tudja majd kigazdálkodni az újabb bevételkiesést.

Parragh László javaslatát fogadta meg a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök november 8-án egyeztetett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, és kérte őt arra, tegyen javaslatokat a kis- és középvállalkozások támogatására. Parragh László legnagyobb vihart kavart javaslata a helyi iparűzési adó elengedéséről szólt, erről egyelőre nincs szó.

Ugyanakkor az MKIK elnöke beszélt egy lapinterjúban más, az önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek, például az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, az építményadó, valamint a kommunális adó mértékének befagyasztásáról is. Ezeknek a javaslatoknak egy része köszön vissza a mostani kormánydöntésben.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG