Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orbán Viktor: 15-20 ezerig is felmehet a kórházban ápoltak száma


Beteget lát el egy nővér a budapesti Országos Koranyi Pulmonológiai Intézet intenzív osztályán 2021. február 18-án.
Beteget lát el egy nővér a budapesti Országos Koranyi Pulmonológiai Intézet intenzív osztályán 2021. február 18-án.

Lehet, hogy a bölcsődéket is be kell zárni - mondta a miniszterelnök, aki a zárlat újabb részleteit ismertetve úgy fogalmazott: nem volt más választásunk, tragédia lesz, ha nem lépünk. A Fidesz és az EPP kapcsolatáról azt mondta: útjaik lényegében elváltak.

A harmadik hullám erősebb lesz mint a második volt, a legnehezebb időszakra kell felkészülni, ehhez igazodnak a korlátozások is - fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádióban.

A miniszterelnök azt mondta, ahhoz, hogy később majd nyithasson az ország, most zárni kell. Hozzátette, a március 15-i héten tervezi meg a kormány, hogy húsvét után milyen lépésekben oldhatják fel a korlátozásokat.

A csütörtökön bejelentett korlátozásokhoz annyit tett hozzá, hogy

  • a bölcsődék egyelőre nyitva maradhatnak, de elképzelhető, hogy később azokat is be kell zárni.
  • Ami az élethez szükséges , annak mennie kell, élelmiszerbolt, tavaszi kerti munkákhoz szükséges eszközöket áruló bolt. Minden másnak be kell zárnia.
  • Március 8-án, nőnapon a virágboltok még nyitva maradhatnak, hogy el tudják adni a készleteiket de utána be kell zárniuk.
  • Kiterjesztik a bértámogatást minden ágazatra, amelyet érint a bezárás. Márciusra elengedik az érintett üzletek bérleti díját is, illetve kiterjesztik az adókedvezményeket, és elengedik a katát.
  • Orbán Viktor a veszélyes helyekre tervezett luxusutazások elhalasztását kérte, mert több esetben hurcoltak be Magyarországra ezekről a helyekről érkezők vírusmutációkat.

"Drámai kihívásokra kell felkészülniük a kórházaknak"

Az elmúlt 24 órában:

  • 6369 új fertőzöttet azonosítottak
  • 143-an meghaltak, többségében idős, krónikus betegek
  • 677 ember van lélegeztetőgépen
  • 6877-an vannak kórházban.

A miniszterelnök szerint a kórházban ápoltak száma akár 15-20 ezerre is felmehet, emiatt lehet, hogy a magánegészségügyben dolgozókat és a medikusokat is be kell vonni az ellátásba, ennek megszervezésén már dolgoznak.

"Az oltásokkal van némi technikai zavar"

A tömeges, adat alapú oltás kezdődik, de van, hogy nem stimmelnek az adatok, előfordult, hogy olyat hívtak be, akit már oltottak, van, aki nem ott lakik, ahol a rendszer szerinti lakcíme van. Hamarosan nyilvános lesz egy telefonszám, amin be lehet jelenteni a hasonló hibákat.

Már 862 ezer feletti az oltottak száma és 2,8 milliónál többen regisztráltak az oltásra. Minden nap, még húsvétkor is oltanak majd. Orbán Viktor szerint május elejére több mint 4 millió ember beoltanak, június elejére pedig 8 millió fölé nő ez a szám, akkorra elvileg mindenkit beoltanak.

A vakcinaszállítmányokról elmondta, hogy a kínaiak hibátlanul teljesítenek, az oroszok tartják az ütemet, bár, mint mondta óriási a nyomás rajtuk, mert egyre több európai ország jelentkezik be a Szputnyikért. Az uniós szállítmányok viszont akadoznak, megbízhatatlanok.

"Hajrá, Weber úr!"

A Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt frakciójából a miniszterelnök azt mondta, hogy útjaik lényegében elváltak. Beszélt a lengyelekkel, az olaszokkal. "A lényeg az, hogy legyen Európában a magunkfajta embereknek egy politikai otthona. Nemcsak a saját hazájukban, hanem európai szinten" - fogalmazott a kormányfő, aki arra a kérdésre, beszélt-e a történtek óta, azt mondta, hogy nem, de majd biztosan beszélnek, és még azt is hozzátette: "hajrá, Weber úr!"

XS
SM
MD
LG