Hogy került ide Magyar Péter? Összefoglaltuk, mi történt az elmúlt két hónapban

Magyar Péter az első, március 15-i tüntetésén

Új politikusként hamar jelentős szereplővé vált idén Magyar Péter. Néhány hónap alatt kilépett volt felesége, Varga Judit ex-igazságügyminiszter árnyékából, és mára jelentős tömegeket mozgat meg a NER-en belülről érkező jogász. Összefoglaltuk, hogy nagy vonalakban mit lehet tudni Magyar Péter eddigi nyilvános lépéseiről, az idei év eseményeit pedig részletesen is megnéztük.

Magyar Péter év elején nagy lendülettel érkezett meg a hazai politikai életbe, és hamar országos hírű politikussá vált, aki jelentős tömegeket képes megmozgatni. Már az időzítés is jól sikerült, a Fidesz újabb pedofilbotránya, Novák Katalin és Varga Judit után egy rövid ideig nem a kormány határozta meg a közéleti témákat.

Így épp kisebb szünet állt be az állami kampányokban, kevésbé intenzíven támadták a magyarokat a melegek, a migránsok, a nyugatiak, Soros György hadserege vagy a hasonló, ismert ellenségek.

Orbán Viktor a korábbi jelentős kormányoldali botrányokhoz hasonlóan ezúttal is jó időre inkább eltűnt a nyilvánosság elől, majd pedig amikor visszatért évértékelő beszédével, azzal sem sikerült új irányt szabnia a közbeszédben.

Ehhez kapcsolódóan: Számos jellegzetesség megfigyelhető Orbán beszédeiben, de központi eleme jó ideje a szorongás

Magyar Péter kevésbé a kormányközeli pedofilügyeket taglalta, kezdetben döntően Facebookon kezdte el kritizálni a kormányoldal egyes befolyásos, de Orbán Viktor alatti szereplőit, kiemelten például Rogán Antalt és Tiborcz Istvánt. A Fidesz első körben el akarta volna hallgatni az egészet, nem kívántak nyilvánosan tudomást venni Varga Judit korábbi igazságügy-miniszter exférjének látványos fordulatáról.

Magyar azonban nagyon aktív és rátermett volt Facebookon, fokozatosan adagolta egyszerűen érthető üzeneteit, miközben egy, a NER-elit életét belülről ismerő ember valóban új hang volt a kormányt kritizáló szereplők között. Március 15-én egy nagyobb létszámú tüntetéssel is elő tudott lépni, ahol bejelentette, hogy saját politikai mozgalmat indít.

Az igazi áttörést azonban az hozta el, hogy Magyar bemutatott egy hangfelvételt, amelyen volt felesége, Varga Judit még igazságügy-miniszterként arról beszél, hogy Rogán Antalék meghamisíthatták a Völner–Schadl-ügy iratait az ügyészségen. Ezt március végén azonnal újabb jelentős tüntetés követte Budapesten.

Eközben a kormányzati propaganda fokozatosan egyre komolyabban kezdte venni őt. Erre elég lehet jelzésként az, hogy április első hetére már Gyurcsány Ferenc mellé montírozták Magyart a CÖF aktuális gyalázó kampányában.

Alább eggyel távolabbról vizsgálva időrendben is áttekintheti Magyar Péter politikai-közéleti szempontból főbb lépéseinek sorrendjét:

2004

Lediplomázik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán.

2006
Összeházasodik Varga Judittal, akit nagyjából egy évvel korábban ismert meg.
2007

Ügyvédjelöltként segíti a 2006-os utcai tüntetések rendőri áldozatait, illetve társaival létrehozza a Ne féljetek! Alapítványt a 2006 őszén történt rendőri erőszakban megsérült áldozatok számára.

2009

Felesége Brüsszelben kap állami állást. Egy évvel később már ő is diplomataként dolgozik Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletén.

2015

A Miniszterelnökség csoportvezető diplomatája lesz, a kormány és az Európai Parlament közötti kapcsolattartás a feladata.

2018

Az állami Magyar Fejlesztési Bank EU-jogi igazgatóságának vezetője.

2019

Az állam felkéri a Diákhitel Központ vezetésére. A posztot 2022 februárjáig látja el.

2022

Augusztustól az állami Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja.

2023

Márciusban Varga Judittal bejelentik a válásukat. Áprilisban bekerül a Volánbusz igazgatóságba, viszont 2024 elejére leváltják az állami cégekben az igazgatósági pozícióról.

2024. február 2.

Kirobban a kegyelmi ügy a 444.hu cikke nyomán. Magyar első közéleti posztja Facebook-oldalán: „Ne féljetek!”

2024. február 10.

Lemond Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, Magyar Péter volt felesége. Magyar bejelenti, hogy lemond az állami társaságokban betöltött pozícióiról.

„Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik, ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.”

2024. február 11.

Interjú a Partizánon, amely azóta 2,4 milliós megtekintésnél jár. Beszél a kegyelmi ügy hátteréről, a „rogáni hatalomgyár” működéséről, belső fideszes törésvonalakról, a lehetséges utódlásról, és rossz viccnek nevezi, hogy pártot alapítana.

2024. február 12.

Elhíresült kormányzati reakció: „Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik.”

2024. február 13.

A Partizán-interjú után Magyar a Facebook-oldalán is üzen Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak. A propagandaminiszteren a Schadl Györggyel való „szakmai” kapcsolatát és sok hasonló ügyet kér számon, Orbán Viktor vejétől pedig mérhetetlen gazdagodásának titkát kérdezi.

Ugyanezen a napon reagál az állami vállalatokból való távozásának körülményeire, miután a kormánypárti sajtó szerint nem önként távozott.

2024. február 14.

A kormánypárti sajtó és a Megafon milliós luxusórájáról ad hírt, amelyről kiderül, hogy egy 1,2 millió forintért vásárolt Longines.

2024. február 15.

Facebook-oldalán közli, hogy a Megafon két nap alatt húszmillió forintot költött a lejáratására, egy másik posztban bocsánatot kér a bicskei áldozatoktól, egy harmadikban pedig üzen: „Álmodtam egy világot magunknak, itt állunk a kapuja előtt!”

2024. február 16.

Levél Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek – akivel korábban baráti viszonyban volt – egy vitatott SMS-ről, amelyet Gulyás fenyegetőnek nevezett. Magyar ezt tagadja.

2024. február 17.

Orbán Viktornak a miniszterelnöki évértékelő napján üzen: „Ön szerint hivatalban maradhat-e egy olyan kormány, amelynek egyik tagja olyan, súlyos korrupciós bűncselekményben érintett, amiről a kormánynak is tudomása van?”

2024. február 27.

Interjú a Telexen, amely azóta majdnem másfél milliós nézettségnél jár. Ebben arról beszél, hogy szerinte egy családi részvénytársaság az ország, nincs szükség atombombákra az Orbán család milliárdossá válása mellett, és arra is kitér, hogy sokan győzködik, hogy lépjen be a politikába.

2024. február 28.

Nyilatkozatai nyomán beidézi az Integritás Hatóság. A találkozót követően konstruktívnak nevezi az egyeztetést. Azt írja, a jövőben az együttműködést konkrét ügyek mentén, a rendelkezésére álló információk átadásával folytatják.

2024. február 29.

Facebook-posztjában először írja le nyíltan, hogy egy új erő létrehozását javasolja, amely mentes mindenféle ideológiától, kompromittálódott kormányzati és ellenzéki politikustól.

„Talpra, magyar! Itt az idő, hogy elkezdjünk dolgozni közösen a hazánkért, a gyermekeinkért, az unokáinkért és a jövőnkért.”

2024. március 1.

Bejelenti, hogy március 15-én délután Budapesten politikai gyűlést rendez. Ezen a napon éri el Facebook-oldala a százezer követőt, ami mostanra 160 ezerre bővült.

2024. március 7.

Felszólítja Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy azonnali hatállyal távozzon hivatalából, de mielőtt megtenné, mentse fel azokat az ügyészeket, akik a nyomozást vezették Völner–Schadl („és mások?”) ügyében. Ennek közvetlen előzménye, hogy az ügyészség személyesen próbálta átadni az idézését tanúként egy korrupciós ügyben.

2024. március 13.

Ismerteti Kubatov Gábornak és Rogán Antalnak írt üzenetét március 15-i rendezvénye ügyében. Arra kéri a Fidesz pártigazgatóját és a propagandaminisztert, hogy tartózkodjanak „a jól bevált módszereitektől”: ne próbálják se a szolgálatok útján, se szervezett huligánok segítségével megzavarni vagy provokálni a rendezvényén részt vevőket.

2024. március 15.

15 órakor kezdődik a rendezvénye Budapesten, az Andrássy úton. Becslések szerint mintegy ötvenezren lehetnek ott személyesen, az élő közvetítést majdnem hetvenezren nézik, a felvétel azóta mintegy egymilliós nézettségnél jár. Magyar bejelenti a Talpra Magyarok Közössége és egy párt létrehozását, valamint azt, hogy terveik szerint elindulnak a júniusi EP-választáson.

2024. március 18.

Magyar Facebook-oldalán megy elébe a hvg.hu cikkének, amely egy 2020-as családi veszekedésről készült rendőri jelentésen alapul. A jelentésben nincs szó tettlegességről. Varga Judit egy családi erőszakról szóló kisfilmmel reagál.

Egy újabb posztjában azt írja: a Schadl–Völner-ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara.

„Schadl György, a végrehajtói kamara korrupt vezetője, elsőrendű vádlott Rogán Antal embere volt. Erről és további terhelő információkról miniszterektől szereztem tudomást, és bizonyítani tudom. Szerdán meg is teszem a Központi Nyomozó [Főü]gyészségen.”

Harmadik posztjában közli: feljelentést tesz a rendőrségről kiszivárgott jelentés ügyében. Az országos rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendel el az ügyben.

Egy következő posztjában azt írja: az egyre sűrűsödő fenyegetések miatt elfogadja a felajánlott 24 órás személyi védelmet.

2024. március 19.

Arról posztol, hogy 20-án megy a fővárosi nyomozó ügyészségre, ahová Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter kíséri el mint jogi képviselő.

2024. március 20.

A Völner–Schadl-ügyről kérdezik a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. Három állítást tesz, azt mondja, hangfelvételekkel bizonyítani is tudja őket. Az egyik állítása, hogy Rogán Antal és/vagy Rogán emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat.

2024. március 23.

Orbán Viktor nem kíván reagálni Magyar vádjaira. „Tévésorozatokkal nem foglalkozom” – közli az őt utolérő 444 kérdésére.

2024. március 26.

Magyar nyilvánosságra hoz egy 2023-as hangfelvételt, amelyen volt felesége, Varga Judit akkori igazságügy-miniszter arról beszél, hogy Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy ügyészségi irataiba. Magyar bejelenti, hogy van olyan hangfelvétele, amelyen „más kormánytag is beszél”.

Még aznapra tüntetést hirdet Budapestre, ahol tízezres nagyságrendben vesznek részt tüntetők Polt Péter, Rogán Antal és Orbán Viktor lemondását követelve.

Your browser doesn’t support HTML5

Ezrek hallgatták a Legfőbb Ügyészség előtt Magyar Pétert

2024. április 3.

Arról posztol Facebookon, hogy a bicskei pedofilügy nem egyedi eset a hazai állami gyermekellátásban.Ezt az alapvető jogok biztosának egyik nyilvános jelentésére alapozza, amelyet a Szabad Európán részletesebben is bemutattunk.

2024. április 6.

Újabb tüntetést tart Budapesten, az eddigiek közül ezt várva a legnagyobbnak.