Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Heti TOP 10: súlyosbodó járványhelyzet, 4,4 millió forintos krumpli és búcsú James Bondtól


Sean Connery mint James Bond a Goldfingerben
Sean Connery mint James Bond a Goldfingerben

Újabb mozgalmas hét áll mögöttünk, így heti TOP10-es összefoglalónkban szó lesz az amerikai elnökválasztásról, a romló járványhelyzetről, a bécsi terrortámadásról és elbúcsúztatjuk Sir Sean Conneryt is.

Joe Bidennek gratulál a világ

Bár van, ahol még most is számlálják a szavazatokat, az amerikai média és a világ vezető politikusai már az elnökválasztás győzteseként emlegetik a demokraták elnökjelöltjét, akire több mint 74 millió amerikai szavazott, többen, mint bármelyik elnökre az amerikai történelem során. Joe Biden győzelmi beszédében a járványkezelést nevezte a legégetőbb feladatnak, mint mondta, már november 9-én, hétfőn tudósokból és szakértőkből álló csoportot nevez ki, hogy segítsenek neki megbirkózni a helyzettel. Joe Biden azt mondta, olyan elnök lesz, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket.

Egyre rosszabb járványhelyzet

Első alkalommal a járvány kitörése óta a héten (többször is) száz fölé emelkedett Magyarországon az egy nap alatt elhunytak száma. A magyar kormány szigorító intézkedéseket, éjszakai kijárási tilalmat és a szórakozóhelyek bezárását jelentette be, ám a környező országok járványügyi szigorításaihoz képest a magyarországi intézkedések enyhébbnek tűnnek. Néhány példát szedtünk össze, megmutatva a különbségeket.

A szintén járvány sújtotta Londonban a boltokat nem rohanták le, és nem lett hiánycikk a vécépapír - derült ki a brit fővárosból érkezett helyszíni tudósításunkból. „Megdöbbentő, hogy már vannak olyan ismerőseim, akiknek soha sem láttam az arcát. Mindig maszkban vannak. Beszélgetünk, tudjuk egymás nevét, de ha szembe jönnének az utcán maszk nélkül, simán elmennék mellettük” – ezt pedig már brüsszeli tudósítónk írta személyes tapasztalairól.

Lezárások Európa-szerte
please wait
BEÁGYAZÁS

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:00 0:00

A magyar kormánynak kedvezőtlen brüsszeli döntés

A héten megegyeztek Brüsszelben a jogállami mechanizmusról. "Először hoztunk létre egy olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy hagyjon fel olyan kormányok finanszírozásával, amelyek nem tisztelik az értékeinket, például a jogállamiságot”- fogalmazott az egyik uniós törvényhozó. A döntés nem kedvez a magyar kormánynak, mely ellen indult eljárás uniós normák megsértése miatt.

Vajon melyik az Európai Unió húsz legnagyobb városa a belváros és a külváros lakossága alapján? Infografikánkból kiderül, hogy a legnagyobb Párizs, a legkisebb Bukarest, de vajon hol helyezkedik el Budapest?

Bécsi terror

Bécsben hétfőn 4 ember meghalt, 20 ember, köztük egy rendőr megsebesült, amikor egy 20 éves támadó terrorcselekményt hajtott végre több helyszínen. A támadót a hatóságok lelőtték. Ausztriában háromnapos gyászt hirdettek és a legmagasabb fokú terrorkészültséget léptették életbe. „Az első ijedtség után mindenki azt nézte, hogy barátai biztonságban vannak-e” - mondta a hétfő esti terrortámadásról olvasónk, a Bécsben élő Ildikó a Szabad Európának adott interjúban.

Exkluzív videó a bécsi támadó szülőfalujából
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:14 0:00

2015 óta gyakorlatilag folyamatos a magyar kormány menekült- és bevándorlásellenes kampánya. A 2018-ban végzett PISA-teszt során 79 ország fiataljait vizsgálták, közülük a magyar gyerekek válaszoltak a legnagyobb arányban negatívan a bevándorlók (köztük gyerekek) jogaival kapcsolatos állításokra. Vajon mi lehet ennek az oka és hova vezethet a jelenség – tettük fel a kérdést.

A 4,4 millió forintos krumpli

Magyarország legdrágább krumplija nem valamelyik Michelin-csillagos étteremben kapható. A burgonya Jakab Péternek, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjének került 4,4 millió forintba, amiért az elvesztett borsodi időközi választás után egy zsáknyit próbált belőle Orbán Viktor miniszterelnök asztalára tenni. Utánajártunk, miért e szigor a magyar Parlamentben – érdekes dolgokat hallottunk.

Évente kétszer tudta meglátogatni a családja azt a férfit, akit egy 210 km-re lévő börtönbe helyeztek el az otthonától. A rab feleségének a két gyerekükkel péntek délután kellett volna elindulniuk ahhoz, hogy tömegközlekedéssel másnap délelőtt odaérjenek. A férfi az Emberi Jogi Bírósághoz fordult, a Szabad Európának pedig elmesélte történetét.

Búcsú Sir Sean Connerytől

Huszonkét éve bocsátották Föld körüli pályára a Nemzetközi Űrállomást (ISS), ami azóta is 250 kilométeres távolságban kering a bolygónk körül. Hétfőn volt 20 éve, hogy folyamatosan tartózkodik legalább egy űrhajós a futballpályányi kutatóállomáson. Cikkünkben összeszedtünk tíz lenyűgöző tényt.

Kilencven filmben szerepelt, ő volt talán a legemlékezetesebb James Bond, 1988-ban Oscar-díjat is kapott az Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért. Skót származására világéletében büszke volt. 90 éves korában hunyt el Sean Connery, akire képgalériával emlékeztünk.

XS
SM
MD
LG