Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

SZFE diákok: „A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük”


A Színház- és Filmművészeti Egyetemen diákjai az intézmény épülete előtt tartott sajtótájékoztatón 2020. november 10-én.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen diákjai az intézmény épülete előtt tartott sajtótájékoztatón 2020. november 10-én.

A járványügyi intézkedések miatt felhagynak az SZFE-sek az egyetem fizikai blokádjával, de az ellenállást nem adják fel. Az oktatást, bár a fenntartó a félévet beszüntette, online folytatják, és harcolnak érte, hogy az félévüket hivatalosan is elismerjék.

Sajtótájékoztatót tartottak a Vas utcában az SZFE-sek, nem sokkal az után, hogy bejelentették, véget ér az egyetemfoglalás az Színház- és Filmművészeti Egyetemen a szigorodó járványügyi intézkedések miatt.

Elmondták, hogy bírósághoz fordulnak, mert a fenntartó november 6-án felfüggesztették az oktatást. „A blokád alatt tartott épületben minden tanóra megtartásra került” – hangzott el a sajtótájékoztatón, remélik, hogy a vonatkozó dokumentumokat elfogadja az Oktatási Hivatal, és elismerik a félévüket, szemben az új vezetés bejelentésével és akaratával, amely szerint nem ismerik el a krediteket.

Online folytatódik az oktatás

A járvány és a járványügyi intézkedések miatt távoktatásra áll át az egyetem. „A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük” – mondták. Az egyetemfoglalók megköszönték a környék lakóinak a türelmet, a rendőröknek, hogy biztosították a rendezvényeiket, és a magyar embereknek, hogy támogatták őket. Elmondták, hogy nem adják, fel „betonbiztosan” eltökéltek, de az egyetem fizikai elfoglalására nincs lehetőség.

A sajtótájékoztatón megemlékeztek az egészségügyi dolgozókról, akiknek tapssal köszönték meg a munkájukat.

Az SZFE diákjainak sajtótájékoztatója 2020. november 10-én.
Az SZFE diákjainak sajtótájékoztatója 2020. november 10-én.

Megszólalt Vidnyánszky Attila

Az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádiónak megerősítette, hogy február elsejétől új helyszíneken folytatódik az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de erről további részleteket nem közölt.

Az SZFE-ügy

Idén született döntés arról, hogy több egyetemhez hasonlóan 2020-ban az SZFE-t is a Corvinus mintájára privatizálja, és egy alapítvány tulajdonába szervezi ki az állam. A parlament júliusban szavazta meg az egyetem átalakítását, és hivatalosan szeptember 1-jén megtörtént az átállás.

(Ha szeretne gyorsan képbe kerülni a legfontosabb történésekkel, nézze meg az idővonalunkat!)

Az egyetem fölé került alapítvány kuratóriumába az egyetem egyetlen jelöltje sem került be, annak elnöke Vidnyánszky Attila lett, aki az elmúlt évtizedben nagy befolyásra tett szert a magyar színházi életben.

Miután kiderült, hogy az egyetem életét meghatározó legfontosabb jogkörök átkerülnek az intézmény választott szenátusától az új fenntartóhoz, az SZFE szinte teljes vezetése lemondott, a hallgatóság pedig „elfoglalta” az egyetemet. A diákok a velük szimpatizáló művészekkel és közéleti személyiségekkel közösen őrt állnak szeptember elseje óta az egyetemnél, hogy így tiltakozzanak a modellváltás és az új vezetés ellen.

Az SZFE új vezetése november 6-án jelentette be, hogy lezárják a félévet és nem ismerik el a krediteket, az épületeket pedig kiüríttetik, többek között arra hivatkoztak, hogy nem lehet megbizonyosodni arról, hogy az egyetemen tényleg oktatás folyik, valamint arra, hogy „rossz higiéniai körülmények” uralkodnak az elfoglalt egyetemen.

XS
SM
MD
LG