A Fidesz 500 négyzetméteres brüsszeli irodája több mint 800 millió forintba került. Utánajártunk vajon a többi európai párt is ekkora helyen működik-e.
Több mint ötszáz négyzetméteres irodát vett adófizetői pénzből a Fidesz Brüsszelben, ami nem szokványos eljárás, hiszen lenne rá uniós pénz is. A magyar kormány eddig sem csinált titkot abból, hogy szeretne nagyobb befolyásolási erővel és jobb “láthatósággal” rendelkezni Brüsszelben. Utánanéztünk, hogy a pártalapítványok hogyan működnek az EU központjában.
Korábban már megírtuk, hogy David Reaboi 10 millió forintos szerződést kötött a magyar kormánnyal azért, hogy az Egyesült Államokban lobbizzon. A közelmúltban kikértük a Külügyminisztériumtól az adatokat, hogy megnézzük, mit teljesített vállalásaiból a lobbista. Elöljáróban annyit árulnék el, épphogy teljesítette az elvárt minimumot, nem is hosszabbítottak vele szerződést.
Változhatnak az utazási korlátozások
A kedd reggeli legfrissebb adatok szerint 459 embernél mutatták ki a Covid-fertőzést, az áldozatok száma 24 óra alatt 89, ezzel az elhunytak száma 12 113 főre emelkedett. Az elmúlt öt nap alatt 15 ezer embernek tudtuk beadni az első oltását, ami napi 3 ezernek felel meg átlagosan.
Új színkóddal jelölné az Európai Bizottság a kiemelten fertőzött területeket. Ennek értelmében a sötétvörössel jelölt területekről érkezőnek a negatív teszt ellenére is karanténba kéne vonulniuk. Ez alól az üzleti vagy a sürgős családi utak sem jelentenének kivételt.
Sajtójelentések szerint Kínában az állami média és a hatóságok összeesküvés-elméleteket terjesztenek egyebek mellett az új típusú koronavírus eredetével és az ellene kifejlesztett nyugati oltóanyagokkal kapcsolatban. A kínai kormány egyik szóvivője például arra a megalapozatlan elméletre hivatkozott, miszerint a vírus egy amerikai katonai laboratóriumból származhat. Érdemes teljes cikkünket elolvasni.
A szupergazdagok még szupergazdagabbak lettek
Miközben rengetegen napról napra élnek a lezárások jelentette korlátozások miatt, a világ tíz leggazdagabbjának összesített vagyona a járvány kezdete óta nagyjából 500 milliárd dollárral nőtt. Ez akkora összeg, hogy mindenkinek ki lehetne belőle fizetni a Covid elleni vakcinát – hívta fel a figyelmet az Oxfam brit segélyszervezet. A szupergazdagok tehát még szupergazdagabbak lettek, a legszegényebbek viszont akár 10 évig érezhetik a válságot.
Vannak, akik a járvány alatt sem állhatnak le. Ők a „nélkülözhetetlen dolgozók”, akik a járvány alatt is naponta végzik létfontosságú munkájukat, sokszor láthatatlanul. A Szabad Európa stábja beszélgetett velük több balkáni városban.
A kenyai James Bond, akit csak „kémkirálynőnek” neveznek
Csaknem másfél hónap után véget vetett éhségsztrájkjának belarusz börtönében Ihar Loszik, a Szabad Európa helyi szolgálatának konzultánsa. A férfi szerint bár még ki tudott volna tartani, rendkívül megérintette, mennyien biztosították támogatásukról, és ezért, szabad akaratából döntött az éhségsztrájk befejezés mellett.
Végül egy nagyon érdekes történet a BBC-ről, melynek főszereplője a kenyai James Bond, aki egyébként nő és az igazi neve Jane Mugo. Ő az ország leghíresebb és legellentmondásosabb magánnyomozója, aki több száz ügy felderítésében vett már részt és sokan „kémkirálynőnek” nevezik.
Nyugodt, békés napot kíván
Csák Gyula
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!