Az elmúlt évben a koronavírus uralta az újságok címlapjait. Közben azonban a világpolitika dübörgött tovább, a nemzetközi kapcsolatok mélypontra jutottak, tabuk dőltek meg, és évtizedek óta létező konfliktusok végére került pont.
2020 javát egyértelműen a koronavírus dominálta. Az új helyzet próbára tette a nemzetközi kapcsolatokat, a társadalmakat, és az országokat is komoly kihívás elé állította - írja elemzésében a Strategic Survey 2020 évkönyv szerkesztője, Nigel Gould-Davies, aki megpróbálta összeszedni ennek a megpróbáltatásoktól terhes évnek a három legfontosabb geopolitikai tanulságát.
Gould-Davies szerint fontos szem előtt tartani, hogy a járvány nem írta felül a geopolitikai viszonyokat, csak megváltoztatta azokat, és bőven történtek olyan fontos dolgok is 2020-ban, amelyeknek nem volt köze a vírushoz.
Megosztott világ
A járvány vagy a globális klímaváltozás egyformán veszélyt jelentenek a világ minden országára, és egyikre sincs helyi megoldás, csak közösen lehet tenni ellenük. Ennek ellenére Gould-Davies úgy értékeli, hogy nem volt még ennyire megosztott a világ a második világháború óta.
A nyugati országok és Oroszország kapcsolata a 80-as évek óta nem látott mélypontra süllyedt, az Egyesült Államokkal kötött, az atomfegyverkezést korlátozó egyezmény jövője pedig több mint kétséges. De a 60-as évek óta nem volt ilyen rossz az USA és Kína viszonya sem, és akkor még ott van az ismét elmérgesedő viszony Kína és India között is. Ráadásul a transzatlanti kapcsolatok is olyan szinten bizonytalanná váltak, amire alig volt példa a második világháború óta.
Meglepő módon nem kívülről érte a fő támadás azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek a transzatlanti együttműködés alapját képezik, hanem az Egyesült Államok volt az, ami részben hátat fordított a multilaterális politikának.
Az Európai Unió egy fontos tagját veszítette el a britek kilépésével, viszont Gould-Davies úgy látja, hogy a koronavírus jelentette kihívás erősítette kohéziót az EU-ban és egy sor tabu megdőlt a közös költségvetés alakításában.
Vezetők és döntések
A második fő tanulság Gould-Davies szerint, hogy igenis számít, kik állnak az országok élén, és milyen döntéseket hoznak. Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal koronázta meg a 20 éves pályafutását, hogy keresztülvitt egy sor alkotmánymódosítást, amelyek lehetővé teszik, hogy akár 2036-ig hatalmon maradjon, ha kedve tartja.
Közben a világ demokratikus vezetői közül két igazi veterán is úgy döntött, hogy átadja a stafétát: Angela Merkel német kancellár és a volt japán miniszterelnök. Abe már vissza is vonult, és a várakozások szerint a mostani lesz Merkel utolsó ciklusa.
Mostmár Abe utódján, Szuga Josihidén múlik, hogy mit kezd az elődje örökségével, a régió szabad kereskedelmét célzó egyezménnyel. Németországnak pedig az újraegyesítés óta nem látott bonyolultságú nemzetközi labirintusban kell navigálnia, ahol olyan csapdák leselkednek, mint az elmérgesedett kínai–amerikai viszony vagy az egyre fenyegetőbb Oroszország. Ráadásul a németek az EU vezető hatalmaként a brexit ügyében is döntő szerepbe kényszerültek.
A status quo vége
Évtizedek óta ingadozó kérdések dőltek el hetek leforgása alatt az idén. Törökország segítségével Azerbajdzsán sikerrel a saját javára fordította az ismét fellángoló hegyi-karabahi konfliktust. (A vitatott terület déli fele több tízezer lakossal Azerbajdzsánhoz került az Oroszország által diktált megállapodás értelmében.)
Kína pedig egy új nemzetbiztonsági törvény elfogadásával lényegében pontot tett Hongkong különleges státuszának és relatív függetlenségének a végére. Több éven át tartó demokráciapárti és Peking-ellenes tüntetések után Kína idén júniusban léptette életbe azt az ellentmondásos nemzetbiztonsági törvényt, amely Hongkongban is büntethetővé teszi az „elszakadási kísérleteket, a felforgató tevékenységet és az idegen erőkkel való összejátszást”.
A jogszabály alapján már több embert letartóztattak és jobbára elnémították az aktivistákat. A volt gyarmatot 1997-ben adta vissza Nagy-Britannia Kínának. Az alku része volt az „egy ország, két rendszer” elve. A megállapodás garantálta, hogy Hongkong olyan szabadságjogokat tartson fenn egészen 2047-ig, amelyek nem léteznek a Kínai Népköztársaságban.
