Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: megállapodtak közös programjuk főbb pontjairól az ellenzéki pártok


A legfontosabb híreink ma reggel: megállapodtak közös programjuk főbb pontjairól az ellenzéki pártok, megszűnt a fideszes EP-képviselő Szájer József mentelmi joga, egy tiltakozó hóember miatt indított eljárást a belarusz rendőrség.

Az ellenzéki pártok megállapodtak a közös program sarokelemeiről. A Jobbik, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, az MSZP és a DK által elfogadott hat pontra máris „kormányprogramként” hivatkoztak. Ennek vezérelvei között az önmagával békében élő nemzet, a demokratikus jogállam, a jövőbe tekintő kormányzás, a gondoskodó és igazságos társadalom, valamint az európai Magyarország szerepel.

Járvány: oltási és utazási kérdések

Egy nap alatt megduplázódott az új koronavírusos esetek száma itthon. Kedden még ezernél is kevesebb új pozitív tesztet regisztráltak a hivatalos állami oldal adatai alapján, a hét közepére ismét 2000 fölé ugrott az esetszám. Egy nap alatt 118 ember vesztette életét a fertőzés miatt, a halálozási statisztika 10 198-nál tart. 5646 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 396-an vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, már csaknem 180 ezren épültek fel a betegségből.

Az orvosi kamara elnöke szerint ami nálunk megy, az nem egy oltási terv. Kincses Gyula szerint jó dolog átvenni a WHO prioritáslistáját, de az oltási terv nem ezt jelenti, hanem a gyakorlati megvalósítás részleteinek is szerepelnie kéne benne. Illetve értelmesebb lenne veszélyeztetettség alapján adni az oltást, nem pusztán nagy foglalkozási csoportonként. Infografikánkból kiderül, hogy a magyarok optimisták a vakcina hatékonyságát tekintve.

A védőoltásokkal kapcsolatban az oroszoknak már több hetes tapasztalatuk van. Videónkban orosz emberek meséltek saját tapasztalataikról, miután megkapták az orosz fejlesztésű koronavírus elleni vakcinát. A legtöbben bizakodóak, de van, aki óvatosságra int.

Hiába oldja fel egyre több ország a repülési tilalmat, köztük már Magyarország is, továbbra is szigorú korlátozások vannak érvényben az Egyesült Királyság állampolgáraival szemben. A brit kormány naponta frissülő honlapján néztünk utána, mi vár arra, aki onnan szeretne Ausztriába, Németországba, Szlovákiába, Csehországba vagy Lengyelországba utazni.

Január közepén derülhet ki, ki kapja Szájer EP-mandátumát

Megszűnt Szájer József mentelmi joga, sőt, már az EP-képviselők listájáról is törölték. A fideszes politikus november végén mondott le mandátumáról, miután a belga rendőrség eljárást indított ellene. Mentelmi védettsége december 31-ig tartott. A magyar képviselői létszám feltehetően január 18-án lesz teljes, amennyiben a Fidesz a következő plenáris ülés előtt bejelenti az Európai Parlament elnökének, hogy ki kapja Szájer József mandátumát.

Az Egyesült Államok fővárosában készenlétbe helyezték a fegyveres erőket, a polgármester ugyanis attól tart, hogy a választás eredményét véglegesítő kongresszusi ülés napjára szervezett Trump-párti tüntetés esetleg erőszakba torkollhat. A rendőrség figyelmeztető plakátokat helyezett ki a belvárosban, amik arra emlékeztetnek, hogy tilos a fegyverviselés.

Egy tiltakozó hóember miatt intézkedett a belarusz rendőrség. Egy helyi férfi a belarusz ellenzék szlogenjével dekorálta ki a kertjében épített hóembert. A rendőrség nem engedélyezett tiltakozás szervezése miatt eljárást indított ellene. A férfi szerint akkor már inkább a hóembert kellett volna megbüntetni.

Nyugodt napot kívánok,

Vovesz Tibor

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG