Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: mi lesz a forgalmi engedélyekről leolvasott benzinkúti adatokkal?


A legfontosabb cikkeink csütörtök reggel: aggályos elemek a forgalmik benzinkutas beolvasásának gyakorlatában, kínos baki az államfő debreceni beszédében, filmvetítőszoba egy sufniban.

Adatvédelmi szempontból nem kifogásolható, hogy a benzinkutak lecsippantják a gépjárművek forgalmi engedélyét a tankoláskor, de az így gyűjtött információk felhasználásával már akadhatnak gondok. Így lehetne röviden és egyszerűen összefoglalni az adatvédelmi hatóság állásfoglalását, amit Wiedemann Tamás kollégám fedezett fel a szervezet honlapján. A hatóság szerint aggályos, ha a benzinkutak nem tettek közzé tájékoztatást az adatkezelésről, és így azt sem tudni, hol és meddig őrzik az infót, illetve ki fér azokhoz.

Kínos államfői baki tanúi voltak Debrecen új színházának felavatói. Novák Katalin köszöntőjében azt mondta, 44 éve nem adtak át színházat vidéken, amire a szombathelyiek jogosan kapták fel a fejüket. A Weöres Sándor Színház ugyanis 11 éve, 2011-ben nyitotta meg kapuit. Ezzel a tévedéssel is igazolta az államfő a beszédének egy korábbi mondatát: „a vidéki színjátszásra a kelleténél kevesebb figyelem irányul”. Mi azonban figyelünk a nem budapesti történésekre, a cikk a független vidéki szerkesztőségekkel indított Szabad oldal című programunkban jelent meg.

Gondolták volna, hogy a mai napig bűncselekménynek számít, ha egy magánszemély 16 vagy 35 mm-es filmet vetít az otthonában? Emiatt nem rendezhet be nosztalgiamozit a kertjében Magyarország utolsó mozigépésze. Rácsik Dezsőt és a celluloidtekercsek letűnt korát mutatjuk be friss videónkban.

A háború hat hónapja

Fél éve dúl a háború Ukrajnában, és legtöbben még mindig bíznak a győzelemben – mondta a Szabad Európának Jaroszlav Hricak, a lvivi Ukrán Katolikus Egyetem professzora. „Nemzeti háborúról van szó, mert senki nem vonhatja ki magát alóla: így vagy úgy mindannyiunkat érint, ezért mindannyiunknak közös felelőssége az ellenállás a megszállókkal szemben” – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért beszél az orosz megszállással kapcsolatban az ukránok nagy nemzeti háborújáról.

Emellett videón mutatjuk be annak az orosz boltosnak a történetét, aki az orosz csapatok által lebombázott ukrán városok nevével írta tele üzletének falait. Dmitrij Szkurihin ellen két büntetőeljárás is indult „az orosz hadsereg lejáratása” miatt. Ugyanezzel az ürüggyel tartóztattak le egy orosz polgármestert is, akit a kormány politikájának éles bírálójaként, az orosz ellenzék egyik legkarizmatikusabb és legismertebb figurájaként tartanak számon.

A nyarat a szomszédunkban dúló háború mellett az aszály határozta meg, amely erdőtüzeket okozott, folyókat szárított ki és elpusztította a termés egy részét. Az Európai Unió jelentésében arra figyelmeztet, hogy még három hónapig melegebb és szárazabb időjárás várható a nyugat-euromediterrán régióban, különösen Spanyolországban és Portugáliában. A borúlátó helyzetjelentésről itt olvashat.

Amit még érdemes elolvasni csütörtök reggel

A magyar bíróságok ellen indított újabb kormányzati rohamról ír a hvg.hu fizetős oldala, a 24.hu a főváros 18. kerületében megcsonkított telkek ügyében nyomozott, a 444.hu interjújában pedig a belföldi migráció és a klímaváltozás összefüggését boncolgatják. A hirado.hu világában a magyar kormány és a segélyszervezetek helytálltak a humanitárius segítségben az Ukrajnában kitört háború első napjától, a magyarnemzet.hu pedig alaptalannak tartja Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője és Gyurcsány egykori államtitkára véleményét, miszerint káros a rezsicsökkentés, és újra bevezethetik a szénszünetet.

Nyugodt napot kívánok,

Vovesz Tibor

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG