Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több száz új elhunyt került be utólag a tavalyi statisztikákba


A kép illusztráció
A kép illusztráció

Miközben soha nem hunyt még el annyi ember a járvány miatt Magyarországon, mint az elmúlt napokban, érdekes jelenséget tapasztalhatott a figyelmes szemlélő: megváltoztak a tavalyi statisztikai adatok. Heti tíz legjobb cikkünkből válogató összeállításunkat ezzel a történettel kezdjük.

"Én a halálozások számát nézem elsősorban. Tehát a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri" – érvelt Orbán Viktor kormányfő tavaly szeptemberben. A helyzetet az elhunytak számát tekintve akkor össze sem lehetett hasonlítani a mostanival. Közben kiderült, hogy a Központi Statisztikai Hivatal utólag módosította a tavaly év végi számokat, melyek hirtelen megugrottak. A mostani halálozási adataink is érdemben módosulni fognak még, és csak 3-4 hónap múlva derülnek majd ki véglegesen – olvashatja összeállításunkban, amit nagyon ajánlok figyelmébe.

Az Európai Unióban a járványnak leginkább kitett 49 millió ápoló 76 százaléka nő. Vajon Magyarországon mekkora ez az arány? Infografikánk megmutatja.

„Egy lépéssel közelebb a normális élethez”

Jön az európai vakcinaútlevél, az ezzel járó kezdemények azonban nem terjednek ki azokra, akiknek nem az EU által elismert oltással láttak el (vagyis például a Magyarországon is használt kínai és orosz vakcinával rendelkezőkre). Ha a fogadó állam nem ismeri el ezeket az oltásokat, akkor tesztet kell csináltatni – derül ki brüsszeli tudósítónk összefoglalójából.

Angliában múlt vasárnap több mint 237 ezer vakcinát adtak be. Ezek egyikét londoni kollégánk kapta. „Végre! Ez egy lépéssel közelebb visz a normális élethez” - volt az első reakciója. Talán mondanunk sem kell, hogy az oltóponton összefutott egy másik magyarral is. Beszámolóját itt olvashatja el.

A védőoltások kapcsán rengeteg kérdés merül fel bennünk. Mit jelent például, hogy 92 százalékos hatékonyságú egy védőoltás? A kérdésre amerikai szakértők válaszoltak, miközben az is kiderült, hogy az eddigi tapasztalatok alapján 10 ezer beoltott emberből körülbelül 4 kaphatja el az oltás ellenére is a koronavírust.

Az elhízás súlyosabb COVID-tüneteket okozhat - derült ki a World Obesity Federation 160 országot érintő felméréséből, nézze meg erről szóló infografikánkat!

Ha hozzánk hasonlóan önben is vannak kérdések az oltásokkal kapcsolatban, látogasson el folyamatosan bővülő aloldalunkra, ahol tényszerű válaszokat találhat!

Kutyák és álhírek

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt már 15 éve létezik. A parlamentbe nem jutottak be, de önkormányzati képviselőik vannak. 2022-ben megint nekifutnak az országgyűlési választásnak, úgyhogy kíváncsiak voltunk arra, hogyan készülnek rá. A Kovács Gergellyel, a Kutyapárt elnökével készült interjúnkban részt vesznek igazi kutyák is, és persze nem maradhatnak el a poénok, de az ország sorsáért érzett felelősség is felüti a fejét. Egy viccpárt elnöke, aki komolyakat is mond.

A magyarok különösen kitettek az álhíreknek, nehezebben tudják értelmezni a sajtóban megjelent információkat, ennek oka pedig a gyenge sajtószabadság és a viszonylag gyenge oktatás. Ez derül ki a 2021-es médiaműveltségi felmérésből, ahol Magyarország a 25. helyre került a 35 vizsgált ország rangsorában.

Amerikai-orosz csörte

Nemrég két szomszédos országban is előkerült a kettős állampolgárság ügye. Bár a térségben általános az állampolgárság külhoni nemzettársakra való kiterjesztése, ez a két ország, Szlovákia és Ukrajna ezzel eddig nem élt. Hogy mi most a helyzet, mi okozza a feszültségeket például Ukrajna és Magyarország között, kiderül alapos cikkünkből.

Lelketlen gyilkosnak tekinti Vlagyimir Putyin orosz államfőt Joe Biden amerikai elnök, és következményeket emlegetett a 2020-as elnökválasztás befolyásolása miatt. Az orosz törvényhozás alsóházának elnöke szerint Joe Biden kijelentése túlmegy a józan ész határán.

XS
SM
MD
LG