Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: A versenyképtelenségbe fog belebukni a NER, de az ellenzéknek addig is van feladata – mondja Mellár Tamás


Mellár Tamás Budapesten 2018. szeptember 16-án
Mellár Tamás Budapesten 2018. szeptember 16-án

A legfontosabb cikkeink kedd reggel: összeomlás biztosan lesz, és hatalomba kapaszkodók is – az ellenzéki Mellár Tamás a jövőről; Ursula von der Leyen Budapesten: előrelépés történt, de további munkára van szükség. Leningrád II. világháborús ostrománál is rémesebb, ami Mariupolban történik, mondja a holokauszttúlélő.

Most nem lehet legyőzni a Fideszt, mondja Mellár Tamás, egyike annak a kevés ellenzéki jelöltnek, aki egyéni mandátumot tudott szerezni vidéken. A közgazdász-politikus szerint a NER-nek csak akkor lesz vége, ha magától összeomlik, de ezt nem a külső válság hozza el, hanem a magyar gazdaság versenyképtelensége. Az ellenzék nem sürgeti a válságot, de készülnie kell rá, azzal pedig már elkésett, hogy saját polgári köröket építsen ki – mondta a Szabad Európának a politikus.

Jött és ment

Villámlátogatást tett Budapesten az Európai Bizottság elnöke, hogy a magyar kormányfővel tárgyaljon egy munkavacsorán az Oroszország elleni embargóról. „A ma esti megbeszélés Orbán Viktor miniszterelnökkel hasznos volt a szankciókkal és az energiabiztonsággal kapcsolatos kérdések tisztázásához”írta Ursula von der Leyen a találkozó után Twitteren. Ma a francia elnök beszél a magyar kormányfővel ugyanerről a témáról.

Áron alul kerülhetett Tóth Csaba volt MSZP-s képviselőhöz egy ház a pártalapítványtól – állítja Hadházy Ákos. Az ellenzéki politikus szerint az MSZP volt zuglói képviselőjének cégéhez került egy kilencszáz négyzetméteres jó állapotú zuglói társasház, Tóth Csaba pedig mindössze 128 millió forintot fizethetett a hatszázmilliót érő épületért, amelynek kilencszáz négyzetméterén kilenc lakás van, és tartozik hozzá egy 280 négyzetméteres teremgarázs is.

Rossz emlékeket idéz az ukrajnai háború

Leningrád ostrománál is rémesebb, ami Mariupolban történik, mondja a holokauszttúlélő. A 87 éves ukrán Elvira Bortsz, aki túlélte a holokausztot és Leningrád náci ostromát is, ukrajnai stábunknak nyilatkozott. A videót weboldalunkon nézhetik meg, YouTube-csatornánkról pedig azt az összeállítást ajánlom figyelmükbe, amelyben moszkvaiak mondják el, szerintük mikor lesz vége a háborúnak.

Vagyis az ukrajnai katonai hadműveletnek, ahogy Putyin orosz elnök nevezni szokta a megszállást, akár győzelem napi beszédében is. Képgalériában mutatjuk be a beszéd közben is zajló ukrajnai légicsapásokat, a kimenekített civilek pedig az azovstali állapotokról számolnak be: az állandó lövöldözésről, a kifogyó élelemről és a mindent elborító penészről, valamint arról, hogy a végén már kézfertőtlenítőt használtak tüzelőnek a főzéshez. A háború eseményeit továbbra is percről percre követjük.

A holnapi viszontlátásra,

Vovesz Tibor

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG