Mi lenne, ha... azaz mi történne, ha a következő parlamenti választáson az ellenzék nyerne? A most ellenzékben lévő erőknek mennyi ideig kellene együtt élniük a Fidesz kinevezettjeivel, milyen fékekre számíthatnak? Kétrészes minisorozatunk első részében megnéztük, mikor jár majd le a legfontosabb intézmények vezetőinek mandátuma, a második részben pedig jogi szakembereket kérdeztünk ugyanerről.
A héten kiderítettük, hogy újabb lobbistát bérelt fel a kormány az USA-ban, hogy jó hírét keltse Magyarországnak. Tízmillió forintnak megfelelő dollárért szerződött egy kommunikációs céggel az amerikai magyar nagykövetség, egyebek között azért, hogy megjelenést biztosítson vezető magyar politikusoknak amerikai médiumokban. Egy regisztrációs nyilatkozatból derül ki, hogy 35 ezer dollárt kap egy David Reaboi nevű személy, a Strategic Improvisation nevű kommunikációs cég igazgatója ezért.
"Korcs demokrácia"
Az Európai Néppárt elnöke azt mondta a Szabad Európának, hogy Orbán Viktor “próbálkozása egy általa illiberális demokráciának nevezett új ideológia megteremtésére voltaképpen egy korcs demokrácia”. Donald Tusk szerint a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia”. Válaszában Szijjártó Péter külügyminiszter úgy fogalmazott: “elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát”. Szijjártó Péter szerint az Európai Néppárt elnöke “kudarcot vallott. Pártvezetőként és sajnos emberként is”.
Az ukrán külügyminisztérium a napokban azzal vádolta Magyarországot, hogy „politikai agitációs tevékenységet” folytatott Kárpátalján, és beavatkozott Ukrajna belügyeibe, amikor Potápi Árpád János államtitkár arra buzdította Kárpátalján a magyarokat, hogy a magyar jelöltre szavazzanak a hétvégi önkormányzati választásokon. A magyar külügy minderre azt válaszolta, hogy szó sincs politikai beavatkozásról, az államtitkár alkotmányos kötelezettségének tett eleget.
Összefogtak a decemberre kiírt parlamenti választás előtt a magyar pártok Erdélyben, ahol hosszas egyeztetések után véglegesítették a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti listáin induló jelölteinek névsorát. A politikusok abban reménykednek, hogy az összmagyar lista elnyeri az erdélyi magyar szavazók bizalmát.
Folyamatosan romló járványhelyzet
Természetesen foglalkoztunk a járványhelyzettel is, annál is inkább, mert Magyarországon is folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma. (Szombaton közel 16 ezer ember szurkolt lelkesen a Ferencváros-Újpest labdarúgó bajnokin.) Eközben Csehországban olyan rossz a helyzet, hogy a kormány döntött: bezáratnak minden nem létfontosságú üzletet. Az emberek is csak akkor kelhetnek útra, ha ez feltétlenül szükséges. Az országba az USA-ból is érkeznek orvosok, hogy segítsenek a koronavírus elleni harcban.
Ha már járvány: infografikánkon megmutattuk azt is, március óta mely politikusok betegedtek meg Magyarországon és világon Covid-19-ben. Sokat elárul, hogy olyan sokan vannak, hogy az összeállítás nem lehet teljes.
1956 és egy elfeledett szemtanú
Október 23. alkalmábóla Szabad Európa Rádió 1956-os forradalomban játszott szerepével is foglalkoztunk a SZER archívuma, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma és a Német Külügyi Iroda nyilvánosságra hozott anyagai, az érintettek visszaemlékezései és a velük készült interjúk segítségével.
Száz éve halt meg az amerikai John Reed, akinek tollából származik az oroszországi bolsevik forradalom leghíresebb leírása. Életére és halálára (a Kreml falába temették) korabeli képekkel emlékeztünk.
Végül figyelmükbe ajánljuk azt a történetet, mely szerint az áruhiánytól sújtott Türkmenisztánban sok helyütt csak úgy jutnak hozzá a helybeliek az államilag támogatott alapvető élelmiszerekhez, ha kevésbé népszerű terméket, például szénsavas üdítőt vagy az elnök fényképét is vesznek mellé.