Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: visszavonult, mégis maradt Zugló erős embere


Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője Zuglóban
Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője Zuglóban

Legfontosabb cikkeink kedd reggel: Zugló erős embere úgy vonult vissza, hogy maradt, a járvány sem tántorítja el a Fideszt a tisztújító kongresszustól, mit vár egymástól Varsó és Brüsszel.

Amikor az MSZP-s Tóth Csaba visszalépett az előválasztástól, úgy fogalmazott, hogy „nincs rá szükségem, hogy ebben a politikai mocsárban tovább küzdjek”. Politikai pályafutására utalva azt mondta: „ennyi volt, elég volt”, az újságíróktól pedig úgy búcsúzott: „utoljára találkoztunk”. Aki ebből azt a következtetést vonta volna le, hogy Tóth visszavonult a politikától, tévedett. Zugló országgyűlési képviselője elmagyarázta a Szabad Európának, miért maradt mégis.

Két évbe telt a vádemelés, de végre kiderült, hogy három és fél évet kért az ügyész Orosz Bernadett támadójára. Az asszonyt azután ismerte meg az ország, hogy egy vitájuk során a férfi a felismerhetetlenségig összeverte őt, nem először. Az összezúzott arcáról akkor készült fotók bejárták a közösségi médiát. Orosz Bernadett szerint azért is húzódhatott el ennyire a nyomozás, mert a korábbi bántalmazásokat is vizsgálták.

A járványhelyzet ellenére vélhetően megtartja vasárnap tisztújító kongresszusát a Fidesz. Ez mintegy 1300 résztvevőt jelent, de idén csak az oltottak köréből. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően járnak el a tömegrendezvénynek számító, a Hungexpo területére tervezett eseményen.

Magyarországon lényegében még mindig stagnál az oltottak száma: egyre jobban lemaradunk Nyugat-Európától. A kevésbé átoltott keleti országokban magasabb a halálozások száma – mutatja friss infografikánk.

Se veled, se nélküled

Varsó és az Európai Unió jogállamisági csatája miatt került szóba a Polexit lehetősége, bár a lengyel kormány hevesen elutasítja a kilépés felvetését. Viszont az EU kötelezettségszegési eljárásokat indított, és befagyasztotta az uniós pénzek kifizetését, súlyos bírságokat szabott ki, és akár az ország szavazati jogát is felfüggesztheti, mivel szerinte a lengyelek átpolitizálják az igazságszolgáltatást. A Szabad Európa megvizsgálja, mit akar elérni Varsó.

Az EU-val és a NATO-val fűzné szorosabbra a kapcsolatot, és felülvizsgálja az Oroszországgal és Kínával kötött megállapodásokat az új cseh kormány. Petr Fiala koalíciós kormánya az oroszbarátnak tartott jobboldali populista Babiš-kormányt váltja, miután az ellenzéki pártok többséget szereztek az októberi parlamenti választásokon. Milos Zeman elnök egészségi állapota miatt azonban egyelőre nem világos, mikor kerülhet sor az új kormány beiktatására.

Viszik őket, jönnek

Megpróbált átjutni a lengyel–belarusz határon levő szögesdrót kerítésen az a több száz migráns, akiket korábban fehérorosz katonák kísértek. A minszki kormány a lengyel határőrséget hibáztatja. Belarusz korábban egyáltalán nem tartozott az illegális migrációs útvonalak közé. Lengyelország és a balti államok a fehérorosz vezetést teszik felelőssé azért, hogy az utóbbi hónapokban sokszorosára nőtt az illegális átkelések száma.

Betiltottak Iránban egy újságot, amely az országban tapasztalt szegénységre utaló grafikát jelentetett meg. A főcím alatti képen egy ember bal keze látható, amely tollal a szegénységi küszöböt jelképező vörös vonalat húz az oldalon emberek sziluettje elé. Ez egyértelmű utalás Ali Hámenei, Irán de facto vallási és világi vezetőjének egy korábbi fotójára. A hatóságok valószínűleg arra a törvényre hivatkozva záratták be a szerkesztőséget, amely tiltja a legfőbb vallási vezető, Ali Hámenei ajatollah megsértését.

Nyugodt napot kívánok,

Vovesz Tibor

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG