Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Eltérő európai válaszok a kötelező védőoltás kérdésében


A koronavírus okozta betegség elleni védőoltás kötelezővé tétele egész Európában vitatott kérdésnek számít. Míg a belgák nem ütköznének meg egy ilyen lépésen, a francia államfő kizárja a lehetőséget, az Egyesült Királyságban pedig törvény tiltaná.

Belgiumban a kormánynak hisznek és támogatják az oltást

A belga szövetségi kormányzat korábbi döntése értelmében a koronavírus elleni oltás nem lesz kötelező, aki viszont kéri, annak ingyenesen biztosítják. A vakcina kötelezővé tételével kapcsolatban volt és még van is vita, de a kormány azon az állásponton van, hogy ha előírnák az oltakozást, akkor az a vakcina ellenzőinek lenne egy újabb érv.

Ugyanakkor a szövetségi kormány konzultatív testülete felvetette, hogy a kollektív immunitás elérése érdekében fontolóra kellene venni az oltás kötelezővé tételének vitáját. (Belgiumban nem lenne szokatlan egy ilyen rendelkezés, hiszen azon kevés ország egyike, ahol például a választási részvétel is kötelező – a voksolás elmulasztása 50 eurós bírságot von maga után.)

A kormány az oltás szükségessége mellett kampányol, hogy a jelenlegi tervek alapján szeptember végére az ország lakosságának 70 százaléka be legyen oltva, és ezzel elérjék a nyájimmunitást. Belgium eddig 22 millió adag vakcinát jegyzett elő, az országban 200 oltóközpont működik.

Meglehetősen nagy az oltás társadalmi támogatottsága. Egy decemberi felmérés szerint az ország lakosságának közel 60 százaléka beadatja magának a vakcinát, 26 százalékuk még bizonytalan, és csak 15 százalék van az oltás ellen. A támogatók aránya a legutóbbi, szeptemberi felmérés óta minden korcsoportban nőtt.

A belga hatóságok nyilvánvalóvá tették, hogy amíg nem érik el a nyájimmunitást, addig fennmaradnak a korlátozó intézkedések, amely alól azok sem mentesülnek, akik már megkapták az oltást.

Macron sem tette kötelezővé

A franciák között az oltási hajlandóság egyelőre alacsony, a közvélemény-kutatások szerint a lakosság 58%-a nem akarja magát immunizálni a koronavírus ellen.

Míg a világ ünnepelte, saját hazájában már Louis Pasteurt is sokan támadták. A Pasteur Intézetet a franciák vírusgyárnak tartották, amelyet csak a profit miatt működtetnek.

„A franciák bizalma a politikai intézményekben és a tudósokban igen alacsony” – mondta Antoine Bristielle, a Jean Jaurès Alapítvány kutatóprofesszora, oltásellenes tanulmányok szerzője a France24 Focus on France műsorának.

Bristielle szerint a vírusellenes hozzáállással a franciák a rendszerellenességüket akarják kifejezni. A professzor azonban úgy véli, a legtöbb ember, azért nem akarja beadatni a koronavírus elleni oltást, mert fél a mellékhatásoktól, attól, hogy az vakcinát túl gyorsan készítették el.

Nem véletlen., hogy december elején Olivier Véran, az ország egészségügyi minisztere a így próbálta nyugtatni az embereket:

„Mielőtt immunizálnánk magunkat a vírus ellen, immunizálnunk kell magunkat a félelem ellen”.

A párizsi kormány oltáskampányát kísérő narratíva a „megmagyarázni és megnyugtatni” lett, de sajnos ez „az óvatos megközelítés visszaütött, és most azzal vádolják őket, hogy túl lassan oltanak” – mondta Bristielle.

Franciaország elnöke, Emmanuel Macron, aki decemberben maga is átesett a betegségen, korábban a Brutnak azt nyilatkozta:

„Nem hiszek ennek az oltásnak a kötelezővé tételében, mert mindig őszintének és átláthatónak kell lennünk, s mivel nem tudunk mindent erről a vírusról, nem tudunk mindent erről az oltásról sem".

Az elnök jelenlegi üzenete az, hogy „az oltással nem csak magadat, hanem a körülötted élőket is megvédheted”.

"Ez esély a normális életre" - oroszok a Szputnyik-V-ről
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:50 0:00

A briteknél törvény írja elő, hogy nem kötelező

Nagy-Britanniában törvény “védi” az egyént a kötelező védőoltástól, még akkor is, ha pandémia van. A kormány úgynevezett Zöld Könyve előírja, hogy

“az egyén beelegyezése szükséges bármely orvosi kezelés megkezdése és így a védőoltás beadása előtt is”.

A kormány a lakosságot meggyőzve akarja elérni a tavaly beindított oltóprogrammal a “nyájimmunitást”, viszont némi fejfájást okoznak neki a vakcinákat elutasító “antivaxxerek” és a karanténellenes tüntetők.

Kötelezővé teheti-e a vakcinát a brit munkaadó?

Félelmek merültek fel, hogy a brit munkaadók kötelezővé tehetik a védőoltás beadását - azaz elbocsájthatják azokat a dolgozóikat, akik megtagadják a vakcinát. A lexology.com jogi kérdésekkel foglalkozó oldal szakértői szerint azonban erre kicsi az esély. Ha nagyon igyekeznek, a munkaadók esetleg találhatnak egy kiskaput, viszont diszkriminációs és emberi jogi perekre számíthatnak.

A YouGov közvéleménykutató december elején kiadott felmérése szerint a brit lakosság 68 százaléka többé-kevésbé biztonságosnak találja a Pfizer/BioNTech vakcinát. Egy novemberi felmérés szerint pedig 67 százalék mondta azt, hogy többé-kevésbé valószínű, hogy beadatja magának a védőoltást, míg a vehemens vakcinaellenesek aránya 11 százalék, a vakcinától “inkább tartózkodók” aránya pedig 10 százalék körül mozgott.

Készült Arató László, Szvetnik Endre, a France24 és a Brut tudósításai felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG