Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Politikai járványkezelés, a rezsicsökkentés következményei és egy furcsa kinevezés


Bíróság mondta ki, hogy elfogult volt a kormányhivatal, amikor vizsgálatot indított a Fővárosi Önkormányzat ellen a Pesti úti idősek otthonával kapcsolatban. Mit mond a kereszténység a környezetvédelemről? Hogy vélekedik egy pap a magyarok lelkiállapotáról? A rezsicsökkentés fenntartása, majd részleges visszavonása is komoly következményekkel jár: mind gyakoribb vízhiány, hirtelen megdráguló gáz sok családnak. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.

Politikai járványkezelés: elfogult kormányhivatal

A Pesti úti idősek otthonának dolgozóit és fenntartóját, a Fővárosi Önkormányzatot a Covid-járvány első hullámában keményen támadta és halálgyárként stigmatizálta a Fidesz és sajtója. Most jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a politikai kampányuk legitimálására született kormányhivatali eljárás elfogult volt. A Szabad Európa megszerezte a bírósági indoklást, amely kimondja a kormányhivatal elfogultságát, és kötelezte az Emmit, hogy jelöljön ki új szervet az ellenőrzés elvégzésére. Ezenkívül megsemmisítette mind a kormányhivatal határozatát, mind az Emmi végzését.

Tavaly négyrészes cikksorozatban mutattuk be, hogy 2020-ban a magyar kormány az elhibázott járványkezelés felelősségét hogy kente rá részben például a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősek otthonára, azzal vádolva a fenntartót, hogy se megfelelő mennyiségű eszközt, se elég ápolót nem biztosít az idősek ellátására, emiatt robbanhatott be az otthonban a járvány. Budapest Főváros Kormányhivatala (amelynek vezetője a korábban Fideszben politizáló Sára Botond) rendkívüli ellenőrzésbe kezdett az otthonban 2020. május 4-én. Ezt az eljárást kifogásolta Budapest önkormányzata a bíróságon.

Mit mond a kereszténység a környezetvédelemről? Hogy vélekedik egy pap a magyarok lelkiállapotáról?

„Igazi politikai sikert Magyarországon a szorongásra alapozással lehet elérni.” A magyar társadalomban nagyon sok a lelki, mentális problémával küzdő, illetve traumatizált egyén, ezért igazi politikai sikert a szorongásra alapozással lehet elérni, amely a már bennünk meglévő alapvető szorongást még jobban felnagyítja – mondja Hodász András katolikus pap. Vállalta hitét és véleményét a Papifrankóban, megjegyezte például az úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás kapcsán, hogy nem biztos, hogy az LMBTQ-lobbi a legvalóságosabb probléma ma a gyerekvédelem szempontjából. Három év után, harmincezer feliratkozóval végül úgy döntött, abbahagyja a Papifrankót.

A világ nem csak az ember számára készült, vagy inkább a keresztény teremtéstörténetnek az a mondata igaz, hogy „uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon? Cikkünkben igyekszünk felvillantani valamit abból, hogyan viszonyul a kereszténység és a keresztyén egyházak a fenntartható fejlődéshez, a zöldgondolathoz. Béres Tamás evangélikus teológus professzor azokról is beszél, akik a teremtett világ védelmét balos akciózásnak tartják.

A rezsicsökkentés és részleges visszavonása is komoly következményekkel jár

Utánanéztünk, és kiderült: hiába tanácsolta a miniszter, időigényes, drága és sokszor lehetetlen a társasház-alapítás. A rezsiszabályok átírását követően kisebb roham indult, sokan akarnak társasházzá alakulni. Az osztatlan közös tulajdonú ingatlanokban egy mérőórát használnak a lakások. Ahhoz, hogy minden lakás egyedi mérőórát kapjon, társasházzá kell alakulni. Ez nem egyszerű folyamat, akár hat-nyolc hónapig is eltarthat. Sok az adminisztrációs nehézség, és gond lehet a helyi önkormányzatok építési szabályaival is.

Egyre súlyosabb bajok vannak a magyar ivóvízellátással. Ivóvíz terén hosszú távú céljait rövid távúakra cserélte Magyarország a mesterséges rezsicsökkentéssel. Ez nemcsak a pazarlás miatt okoz gondot, hanem azért is, mert egyre gyakoribb az elavuló infrastruktúra miatti vízhiány. Az állam most annyit talált ki, hogy ingyen elkéri az önkormányzati közműcégeket. Ám eddig se a tulajdonviszony jelentette a problémát, hanem az, hogy a rezsicsökkentést a következő generációnak kell kamatostul kifizetnie.

Közben meghátrált a kormány, részben visszacsinálta a tarvágásos szabályokat. Komoly részsikert értek el a fakivágás elleni tiltakozások, a Magyar Közlönyben megjelent kedden egy miniszteri utasítás arról, hogy természetvédelmi területen mégsem szabad tarvágást végezni az erdőkben. Az is kiderült, lehet, hogy mégis lehet majd szélerőművet építeni Magyarországon. 2016 óta lényegében tilos ilyet telepíteni, de Palkovics László Törökországban a helyi tudósítás szerint új szélerőműves befeketésekről beszélt. Az MTI viszont valamiért pont ezt az újdonságot hagyta ki tudósításából.

Sokat költöttek az emberek, a turizmus miatt is nőtt a gazdaság, de most jön még csak a feketeleves. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 6,5 százalékkal nőtt a magyar GDP az idei második negyedévben 2021 hasonló időszakához képest. Ugyanakkor már látszódnak a lassulás jegyei a magyar gazdaságban, a piaci szereplők borúlátók. A közgazdászok azon vitatkoznak, hogy recesszióba kerül-e a magyar gazdaság, és ha igen, mekkora lesz a visszaesés.

Párizsi kinevezést kapott Deutsch Tamás unokaöccse

Deutsch Domonkos kicsit több mint nyolc hónapot töltött el a külügynél, mielőtt Szijjártó Péter jelölte volna külszolgálatra. Deutsch kijelölésénél a beosztott diplomata, konzul pozíció szerepelt. A kinevezésről szóló cikkünk megjelenése után a minisztérium kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, Deutsch Domonkos nem tartós külszolgálatra megy Párizsba, hanem a Sportdiplomáciai Főosztály által delegált olimpiai attaséként teljesít szolgálatot a 2024-es játékokon, ezt követően újra Budapesten folytathatja a munkát. A közlemény szerint az olimpia idején „a rendező város magyar diplomatáinak is megnövekedett feladatmennyiséggel kell számolniuk az esemény során”, hogy segíteni tudják a magyar sportolókat, stábtagokat, illetve szurkolókat.

Amúgy a gyors előmenetel meglehetősen ritka, főleg diplomáciai területen. A külszolgálati, illetve diplomáciai munkát alacsonyabb beosztásban szokás megkezdeni. Deutsch azonban már minisztériumi munkáját sem kezdő pozícióból indította, és most bármiféle külszolgálati vagy diplomáciai tapasztalat nélkül kapta meg a kinevezést. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Deutsch Domonkost kifejezetten Szijjártó Péter miniszter kérésére vették fel a minisztériumba tavaly szeptemberben.

Szabad oldal

Az alábbi cikkek a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelentek meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy saját olvasóikon túl szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

Sorra pusztulnak Vas megyében a gólyák – de mit tesz ez ellen az áramszolgáltató?

Az elmúlt néhány napban nyolc gólyát is áramütés ért Szombathelyen, mert sok villanyoszlop nincs megfelelően leszigetelve. A fehér gólyák körülbelül hetven százaléka nem éri meg a kétéves kort. De mit tesz ez ellen az áramszolgáltató?

Az Export Malom, ahonnan fél Európába ment a liszt

Szombathely elfeledett épületei: az 1906-ban alapított Export Malomipari Rt. a korszak egyik legnagyobb szombathelyi vállalata volt. A helyi védelem alatt álló komplexum egy 2001-es rendelet alapján országosan is jegyzett agráripari emlék a mostani Vasút utca és Söptei út közötti területen. Időközben az őrlés leállt, raktározásra még egy ideig használták. A telephely jelenleg azonban már üresnek, elhagyatottnak és kihasználatlannak tűnik.

Nem csitulnak a harcok Ukrajnában, Putyin az USA-t vádolja a harcok fenntartásával

A sok robbanás és a szerdán még mindig égő tűz Ukrajna elfoglalásának biztonságos bázisából a legújabb gyújtóponttá változtatta az oroszok által annektált Krímet. A helyzet rávilágít a Moszkva előtt álló kihívásokra, szinte napra pontosan fél évvel a háború kezdete után.

Az ukrán hadsereg visszaverte az oroszok támadását Herszonban, miközben orosz tüzérségi csapásokban hét ember meghalt, tizenhat másik pedig megsebesült az északi Harkivban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök élesen elítélte a harkivi ágyúzást, amelynek során egy kollégiumot is találat ért.

Az orosz hadseregben uralkodó áldatlan állapotokról beszélt egy külföldre menekült orosz ejtőernyős. Széles körű elégedetlenségről, kimerültségről, elégtelen felszerelésről és fosztogatásokról számolt be Pavel Filatyev, egy orosz elit alakulat volt tagja, aki részt vett az ukrajnai háborúban.

A harcok a kibertérre is kiterjednek. Észtország azt állítja, hogy az elmúlt tizenöt év legkiterjedtebb kibertámadása érte egy nappal azután, hogy eltávolítottak egy szovjet időkből származó emlékművet egy orosz többségű régióban. A Killnet orosz hekkercsoport magára vállalta a támadást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy az ukrajnai ellenségeskedés meghosszabbítását ösztönzi annak érdekében, hogy fenntartsa globális hegemóniáját. Putyin azt mondta, azért küldött csapatokat Ukrajnába, mert Washington oroszellenes bástyává változtatta az országot.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG