Az iszlám forradalom kitörése óta üldözött iráni bahái vallásúakat most megalázó módon arra akarják kényszeríteni, hogy kivégzett politikai foglyok közé temessék hozzátartozóikat.
A lengyel és magyar lobbizás eredményeképp kihúzták a hétvégi uniós csúcs nyilatkozattervezetéből a „nemi egyenlőségre” vonatkozó részt. A passzus az EU által a tervek szerint pénteken kiadott szociális kohézió erősítéséréről szóló kommünikéjében szerepelt volna.
Egy horvát bíróság úgy döntött, hogy örökbe fogadhatnak gyereket az egynemű párok is. A határozat egy olyan meleg pár ügyében született, amely már öt éve küzd a családi élet jogáért ‒ közölték jogászok és LMBT+ aktivisták. A kormány még nem kommentálta a döntést.
Skóciában csütörtökön parlamenti választásokat tartanak. Az eredmény kiélezheti a vitát Boris Johnson brit miniszterelnökkel egy új függetlenségi népszavazásról, melynek az Egyesült Királyság felbomlása lehet a vége.
A Biden-kormány május 5-én bejelentette, hogy támogatja a COVID-19-vakcinák szabadalmi oltalmának feloldását a járvány végének felgyorsítása érdekében. Indiának több országból is szüksége lenne oxigénre ahhoz, hogy a járvány eddig leghalálosabb hullámát leküzdhesse.
Antony Blinken külügyminiszter elsőként látogatott el a Biden-kormányzat magas rangú tisztségviselői közül Kijevbe. Megerősítette Washington elkötelezettségét Ukrajna szuverenitása, területi sérthetetlensége és függetlensége mellett.
A Facebook független felügyeleti testülete érvényben hagyta a Donald Trump előző amerikai elnök fiókjának felfüggesztésére vonatkozó döntést, ugyanakkor kiemelte, a határozatlan időre szóló letiltás nem volt helyénvaló.
Törvényjavaslatot nyújtottak be orosz képviselők, amellyel eltiltanák a választásokon való részvételtől a bíróság által „szélsőséges vagy terrorista csoportnak” minősített szervezetek tevékenységében érintett személyeket.
Saját online kommunikációs platformot indított Donald Trump, nem sokkal azelőtt, hogy a Facebook dönt arról, véglegesen törli-e az előző amerikai elnök zárolt fiókjait.
Kijevbe látogat szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter, így mutatva az Egyesült Államok elkötelezettségét Ukrajna mellett, amelynek határai mentén Oroszország katonák tízezreit vonta össze az előző hónapban.
Indiában a riksát vezető Mohamed Javed Khan egyből tudta, hogy segítenie kell, amikor látta, ahogy az emberek a hátukon viszik koronavírusos szüleiket a kórházba, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy mentőt hívjanak.
Az Európai Gyógyszerügynökség kedden bejelentette, hogy elkezdte a kínai Sinovac koronavírus elleni vakcina sürgősségi vizsgálatát. Azt szeretnék megállapítani, hogy mennyire hatékony és biztonságos az oltóanyag. Ez az első lépés az esetleges uniós engedélyezéshez vezető úton.
Éjfélkor lejár az a határidő, amit Benjamin Netanjahu miniszterelnök kapott az új kormány megalakítására. Egyelőre semmi jele annak, hogy Izrael leghosszabb ideje szolgáló vezetője ki tudná vinni az országot abból a politikai zsákutcából, melyben már több mint két éve vergődik.
Indiában a május 4-i hivatalos adatok szerint a koronavírus-esetek száma immár meghaladja a 20 milliót. A gyermekek oltásának jóváhagyása hamarosan várható lesz mind Európában, mind az Egyesült Államokban, miközben a korlátozások enyhítésére az utazási kedv lassan mindkét régióban élénkülni kezdett.
Biden elnök a korábbinál több menekült befogadásáról döntött azután, hogy bírálatok érték, mert érintetlenül hagyta elődje, Donald Trump rekord alacsony keretszámát. Biden május 3-án hivatalosan is több mint négyszeresére emelte a plafont, így évente 62 500 menekültet engednek be az országba.
Az Egyesült Államok tárgyalásokat kezd a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) az új típusú koronavírus elleni vakcinák gyártásának és globális elosztásának felgyorsítását nehezítő szellemi tulajdonjogok kérdéséről.
Nagy-Britannia nemzetközi fellépésre szólított fel az orosz propaganda- és dezinformációs kampányok ellensúlyozására.
A szállodaiparban dolgozók abban reménykednek, hogy óriási árkedvezményekkel fel lehet éleszteni a megtépázott idegenforgalmat a Fekete-tenger partján.
Kína a világ legnagyobb hitelezője, de sok lényeges tény nem ismert arról, hogy milyen alapon ad kölcsönöket. Pedig mostanra egy sor országnak támadt gondja a Peking által nyújtott infrastruktúra-fejlesztési hitelek visszafizetésével. Egy új tanulmány igyekszik lerántani a leplet a gyakorlatról.
Harmincöt évvel a csernobili katasztrófa után egy fényképész felkutatta az elhagyatott csernobili zóna második világháborús emlékműveit.
Továbbiak betöltése