Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választási megfigyelői szerint hatalommal való visszaélés, hogy az elnök leállítaná a jogszerűen leadott szavazatok összeszámlálását.
Távozott hivatalából Hashim Thaci koszovói elnök, aki az 1990-es években a Szerbia elleni függetlenségi háború idején egy albán gerillaszervezet vezetője volt. Thaci előzőleg megerősítette, hogy háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt vádat emeltek ellene.
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy büntetőintézkedéseket vetnek ki Aljakszandr Lukasenkára és 14 további belarusz illetékesre, az elnökválasztást kísérő tüntetések brutális letörése miatt.
Összeomlott az újabb karabahi tűzszünet is, és mindkét fél polgári és katonai célpontok elleni támadásokkal vádolta meg a másikat. A nagyhatalmak közvetítése ellenére úgy tűnik, hogy a felek egyelőre nem akarnak tágyalóasztalhoz ülni.
A republikánus jelölt kampánystábja szerint „nem elég átlátható” a szavazatszámlálás, ezért szeretnék azt leállítani. Nincs bizonyíték rá, hogy bárhol szabálytalanság történt volna.
Egyre nagyobb a feszültség az Egyesült Államokban, ahol még mindig nem tudni, a regnáló elnök, Donald Trump maradhat újabb négy évig a Fehér Házban vagy demokrata ellenfele, Joe Biden lesz az ország vezetője.
A választási megfigyelők szerint Trump minden alap nélkül támadja a választások tisztaságát.
A Covid-19 elleni vakcinát fejlesztő brit kutatók szerint ugyan nem nagy rá az esély, de előfordulhat, hogy már karácsonyra befejezik a védőoldás kifejlesztését.
A demokrata elnökjelölt biztos benne, hogy meglesz a szükséges 270 elektori hely ahhoz, hogy ő legyen a Fehér Ház következő lakója.
Noha normális esetben nyomott kereskedés a reakció a politikai bizonytalanságra, az amerikai tőzsdék nem így reagáltak a szoros elnökválasztási eredményre. Sőt, úgy tűnik nem is nagyon foglalkoztak vele.
A republikánus jelölt stábja azért tereli jogi útra a szavazatok összeszámlálását, mert szerintük nem engedték 8 méternél közelebb “megfigyelőiket” a szavazatszámlálókhoz.
Az amerikai elnök kampánystábja bíróságon szeretné elérni, hogy Michiganben állítsák le a szavazatszámlálást, arra hivatkozva, hogy nem tudják megfelelően követni a folyamatot.
A demokrata elnökjelölt megnyerte Wisconsin államot az amerikai média jelentései szerint. Az eredmény hatalmas győzelem Joe Bidennek, ugyanakkor komolyan veszélyezteti Donald Trump újraválasztási esélyeit.
Az osztrák kormány beismerte, nem vette elég komolyan a Szlovákiából nyáron érkezett, a héten Bécsben több embert meggyilkoló fegyveresről kapott figyelmeztetést.
A rapper korábban Donald Trump támogatója volt, később mégis elindult a 2020-as választásokon. Nem volt mérhető támogatottsága, de azt ígéri 2024-ben ismét elindul.
Magyar idő szerint kedden délután egy órakor kezdetét vette az amerikai elnökválasztás. Évtizedek óta nem volt akkora tétje amerikai választásnak, mint idén. A szavazók két élesen eltérő jelölt közül választhatnak, miközben a világban járvány tombol.
Elérkezett az amerikai választás napja, hamarosan kiderül, ki lesz a világ vezető hatalmának elnöke a következő négy évre. Összeszedtük, mit mondanak a jelöltek a különböző belpolitikai kérdésekben.
Fokozódik az Aljakszandr Lukasenkára nehezedő nyomás: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerint a politikus választási csalással őrizte meg hatalmát, biztonsági erői pedig súlyosan megsértették az ellene tüntetők emberi jogait.
Edward Snowden adatvédelmi aktivista orosz állampolgárságért folyamodott, miután bejelentette, hogy felesége gyermeket vár. A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező informatikus azzal indokolta döntését, hogy nem akar a fiától elválasztva élni.
Fordulópont előtt állhat Moldova. Az elnökválasztás első fordulóján a jelenlegi elnök nyugatbarát kihívója, Maia Sandu kapta a legtöbb szavazatot. A második fordulót november 15-re tűzték ki.
Továbbiak betöltése