Nehéz Ukrajnában lezárni a véres és megosztó közelmúltat. Ezt jelképezi, hogy leállt a Majdan-tüntetések halottai előtt tisztelgő múzeum és emlékpark építése. A Janukovics volt elnök elüldözésével zárult tiltakozás hét éve robbant ki, de az ukrán társadalom még mindig nem egységes a megítélésében.
Több mint két tucat újságíró és aktivista házát kutatták át a belarusz biztonsági erők. Az akció célja az ellenzék szerint a független hangok megfélemlítése.
Az amerikai kongresszus egy független bizottságot állít fel, hogy kivizsgálják azt a halálos zavargást, amely január 6-án tört ki a washingtoni Capitoliumnál.
1978-ban disszidált a Securitate tábornoka, Mihai Pacepa. Az USA-ban kétszer kellett nevet változtatnia, hogy Ceausescu bérgyilkosai ne találjanak rá. Magyar dokumentumfilmet is forgattak róla a "A kémfőnök becsülete" címmel.
Új tárhelyet talált a Parler közösségi oldal. Az oldal azután vált elérhetetlenné, hogy a washingtoni zavargások után az Amazon nem volt hajlandó többé tárhelyet szolgáltatni a számára.
Szinte egész, Afganisztánnal közös határát kerítéssel erősítette meg Pakisztán. A 2670 km hosszan futó szerkezet célja, hogy megállítsa a szélsőségeseket. Megfigyelők szerint azonban inkább a mindkét oldalon élő pastu közösségeket vágja majd el egymástól.
A francia kormány eltökélte, hogy leszámol a radikális iszlámmal. Az új törvények és a razziák azonban azoknak is sok kellemetlenséget okoznak, akik maguk nem feltétlenül radikálisok.
A helyi hatóságok szerint az interneten terjedő álhírek lassították le hirtelen az új típusú koronavírus elleni, eddig rendkívül hatékonyan zajló oltási kampányt Izraelben.
Több nő is szexuális zaklatással vádolja azt az iráni antropológust, aki azt állítja, az országot határoló hegyeken keresztül gyalog szökött meg, hogy visszatérhessen Nagy-Britanniába.
Bronz helyett sárgarézből van "a pitbullfejű farkas, aminek gyíkfarka van meg egy daganat a nyakán, és egy olyan fickó hordozza, aki láthatóan kényelmetlenül érzi magát a pucérságától". És még tíz másik szobor is.
Új módon, mobiltelefonok, zseblámpák, gyertyák fényével tüntettek Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki politikus támogatói vasárnap Oroszországban a korábbi, tömeges letartóztatásokkal járó utcai tiltakozások helyett.
Elsöprő győzelmet aratott Koszovóban a tavaly bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Vetevendoszje párt. Munkahelyeket és euróatlanti integrációt ígérnek.
A Microsoft vezetője szerint legalább egy ezer fős mérnökcsapat kelhetett a tavalyi kiterjedt hackertámadásokhoz, amelyben több amerikai kormányzati szerv is érintett volt.
Üzbegisztán a tervek szerint 2023. január 1-től teljesen áttér a latin betűs írásra a cirill ábécéről.
Hétfőn életbe is lépett a vasárnap kihirdetett újabb kéthetes rendkívüli állapot, vagyis gyakorlatilag azonnal, ahogy lejárt az előző, az október 5-e óta tartó szükségállapot hatálya.
Orosz diákok beperelték az Asztraháni Állami Egyetemet, ahonnan kirúgták őket, miután részt vettek az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus bebörtönzése miatti tüntetéseken.
Koszovóban a kormányválság miatt előrehozott választásokat tartanak. A vasárnapi szavazáson akár az abszolút többséget is megszerezheti a legnagyobb parlamenti párt, a szociáldemokrata-nacionalista Vetevendosje.
Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa a lázadás szítása vádjával indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás végén.
A járvány kezdete óta sokkal több munkája van a kegyeleti iparban dolgozóknak. Azonban nem csak a fizikai terhelés viseli meg őket, de lelkileg is kimerítő a sok halál.
A WHO csak egy összefoglalót kapott meg az első ismert koronavírusos betegeknél fölvett adatokból. A nyers adatok fontos szerepet játszanának a járvány eredetének felkutatásában.
Továbbiak betöltése